A legenda tovább él (képgaléria)

A tóparti város rendezvényfelelősei alaposan belehúztak, hiszen már az esztendő első napjaiban tető alá hoztak egy grandiózus eseményt. Az igényeket illetően nem csalt a szimatuk, az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték az impozáns építmény plenáris termét, de ha jobban belegondolunk, a programválasztással, a Queen Symphonickal nem is lőhettek mellé. Adott ugyanis egy 1971-ben alakult banda, amely két évtizeden keresztül állt a rock élvonalában, a királynőket megillető helyen, a trónon. Külön fejezetet követeltek maguknak a rockzene aranykönyvében, a hírnevük rendíthetetlen, a szerzeményeik ma is a fülünkben csengenek, illetve sokakat mozgatnak meg. 

Miután a koncertbeszámoló szubjektív műfaj, az est előtt – kellő adrenalinnal feltöltődve – csupán egy szabályt kötöttem ki magamnak: hogy a színpadi szereplőket nem mérem az eredeti tagokhoz, mert akkor elégedetlenül állhatok fel a helyemről. E téren szerencsére hamar elillantak az esetleges előítéleteim, tudniillik az már az elején kiderült, hogy az emlékzenekar énekese, Giorgio nem akarja lemásolni Freddie Mercuryt. Tudta, hogy nem kell a hajdani frontember, a zenetörténelem egyik legikonikusabb alakjának bőrébe bújni, mert belőle csak egy volt, ilyenformán utánozhatatlan. Ahogy követték egymást a dalok, az I Want to Break Freetől A Kind of Magicig, a saját egyéniségét helyezte előtérbe. A közönséget mindazonáltal nem volt könnyű beindítania, ez még a fantasztikus hanggal és karizmával megáldott Freddie számára is komoly feladat lett volna, igaz, az ilyen zenét életidegen ülve hallgatni. Azért a publikummal való kapcsolattartás idővel „kifizetődött”, az ismert refréneket életkortól függetlenül fiatalok és idősek együtt „kántálták”, jelezvén, hogy a művek – legyen az a Who Wants to Live Forever, a Somebody to Love, a Love of My Life vagy a Radio Ga Ga – generációkat kapcsolnak össze. A világon több mint 150 millió lemezt eladott együttest a teremben ülők közül aligha látták sokan élőben játszani, így a jelenlévők egy rövid időutazás részeként ott lehettek az 1986-os budapesti fellépésükön, mikor Freddie 70 ezer emberrel énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. A közös éneklés volt a füredi est egyik csodája.

Azt már félúton meg lehetett állapítani, hogy a koncert létrejötte és későbbi sikere mögött komoly munka áll. Miközben megállás nélkül jöttek a slágerek, még ülve is mozogtak a kezek és a lábak – jelezvén, hogy sokaknak szoros a kötődése a Queenhez –, gördülékenyen ment minden, a zenészek profin tették a dolgukat, pontosan muzsikáltak, a bonyolultabb szólókat is „kisujjból kirázták”. A szimfonikus hangszerelés jót tett a nótáknak, a Balogh Sándor karmester dirigálta nagyzenekar tagjai is bizonyították, hogy komoly hangszeres tudás birtokában vannak, összeszokottan és élvezettel muzsikáltak, egyenrangú partnerei, alkotótársai voltak az emlékzenekarnak. A példás összjáték, a Queen korszakokon átívelő életműve alkalmas volt egy tartalmas és izgalmas műsor megszületéséhez, a projektet mégsem lehetett egyszerű összerakni, hiszen temérdek szerzeményből kellett válogatni. Akik nosztalgiát éreznek a régmúlt zenéjére, azok a remekül felépített és kitűnően hangosított koncerten bőséges ízelítőt kaphattak a rockzene alapjainak egyik letéteményesétől. Más volt itt együtt lélegezni a The Show Must Go Onnal, a Lőrincz Judit opera-énekesnővel előadott Barcelonával, a Bohemian Rhapsodyval, a We Will Rock Youval és a We Are the Championsszal, mint otthon a nappalinkban. A katarzis nem maradt el, az esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket: olyan magával ragadó zenei utazást kínált, ami elvarázsolta a nézőket. Akik aztán úgy távoztak a helyükről, hogy azt kapták, amiért jöttek. Gyorsan el is repült a két óra.

A még mindig óriási népszerűségnek örvendő Queennek a világon semmit sem kell bizonyítania, a füredi koncertjük is igazolta: bárhol, bármilyen hangszerelésben és felállásban szólal meg a zenéjük, az örök élményt nyújt, mintha sugározna valamit. Talán azt, hogy a legenda tovább él. Az együttes zenei öröksége megérdemli, hogy addig legyen színpadon, míg van rá igény.