Egyidejűség

A Balaton körüli települések kínálatát kíváncsian várom. Ha vármegyén kívül sejtek vonzónak ígérkező találkozót, átlépem a „határt”, hogy jelen lehessek. Az igazi élményt persze a spontán események adják. Így történt ez két héttel ezelőtt. Késő délután megálltam pihenni egy városban, beültem egy presszóba kávét inni. Pár asztallal arrább két negyvenes férfi ugyanezt tette; az egyiket felismertem köteteinek fotóiról. Költőből lett prózaíró. Semmit nem olvastam tőle, ami lehet bűn és dicsőség egyaránt. Forgattam ugyan a munkáit, de úgy éreztem, az ő világa nem az én világom. Ettől függetlenül öt órakor betértem a városi könyvtárba, ahol a társa, egy irodalomtörténész beszélgetett vele a szépszámú, főleg női közönség előtt. De ez csak mellékszál ahhoz az egyidejűséghez, amiről szólni akarok.

A könyvtár előterében ingyen elvihető kötetek sorakoztak a polcokon. Böngésztem a gerincüket, de nem találtam kedvemre valót. Rövid időzés után mégis megpillantottam egy kék gerincű, keményfedelű, vékony kötetet. Kihúztam a sorból. Kiss Irén Árkádiát tatarozzák című verseskönyve volt. A költő- és írónővel 2006-ban a balatonfüredi Quasimodo költőversenyen találkoztam. Akkor dedikálta 1978-ban kiadott Állókép című regényét. A mű fiatal, diplomás értelmiségiek túlméretezett vágyairól, tévelygéseiről mesél. 

Az említett versgyűjteménye 1979-ben jelent meg, és 20 forintért árusították. Vadonatújnak hatott. Kétlem, hogy valaha is kikölcsönözték volna, vagy ha igen, kevesen, vigyázva olvashatták. Az állományellenőrzés pecsétjeit, dátumait találtam benne. A kötet címe szimbolikus: Árkádia, az idillikus, gondtalan ország lelki reparálásra szorul. Hangulata néha keserű: „ülök bezárt / telefon mellett / tőled kizárva / és kényszerűen gondolok / egy ősrégi tavasz / szépvolt forradalmára”. Végül miért is hoztam el a könyvet? Utóbb döbbentem rá, hogy tudatalatti részvét motivált. Mintha Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című kisregényének mélybe zuhant öt perui áldozatának sorsa villant volna belém: „Vagy véletlenül élünk, és véletlenül halunk meg, vagy pedig terv szerint élünk, és terv szerint halunk meg” – mondja az elbeszélő Juníper atya. A költőnő mostani verseskötetének megszerzése és halála véletlen vagy tervszerű egyidejűség lenne? Egyik versében írja: „halálom után / minthogy illékony voltam / belebújtam más / halálokba és / más életekbe is: / lassan megkedveltem / az anyagot”. Kiss Irén idén, szeptember elején hunyt el.