Veszprém vármegyében adott koncertet Rákász Gergely

Elmondta, hogy furcsa kettősség jellemzi az orgonával való első találkozását.  

- Tulajdonképpen az orgonával nagyon korán találkoztam, hiszen édesapám kántorizált. Volt polgári foglalkozása, de templomban is játszott, csakhogy az akkor nem érdekelt engem, mert az egy kis templom kis orgonája volt, ami sípolt, dudált, minden baja volt. De aztán tíz éves koromban elmentünk kirándulni Esztergomba és ott megszólalt a nagy orgona. Akkor gyökerezett földbe a lábam. Édesanyám mondta, hogy hiszen ezen játszik apa, de én állítottam, hogy annak egészen más hangja van. Viszont az a kicsi hangszer onnantól fogva letéteményese lett annak a hangzásnak, ami Esztergomban megszólalt. Polgári család voltunk, nálunk nem az volt a menő, aki fel tudta szívni a tésztát a vasárnapi ebédnél az orrán, hanem az, aki olvasott valamit, vagy megtanult egy zenei darabot. Zongoráztunk, zenéltünk, körülöttem az egész család klasszikus zene-rajongó volt. Apa kórust vezetett, énekelt, zongorázott, anya hegedült, énekelt. Előfordult, hogy arra mentem haza, hogy húszan ülnek a nappaliban és próbálnak. Néha volt izgalom abban az időben, amikor passiót próbáltak a nappaliban, de jó villamosmérnök volt a papa és a főnöke megvédte - beszél a kezdetekről Rákász Gergely, akiben gyermekkorában más lehetőségek is helyet kaptak a pályaválasztást illetően, mint a művészet.  

 - Annyi minden felmerült közben! Például, hogy sportoló leszek, vagy mérnöknek megyek, és sok más. De az orgona, az nekem nagyon testhez álló. Magányos farkas vagyok, még ha nem is látszik. Egy alkalommal Ranschburg Jenő mondta erről, hogy ő szintén introvertált ember. Én hátra hőköltem, de azt felelte, hogy bár briliáns előadó, mégis magába forduló. Akkor magamra ismertem, hogy tulajdonképpen velem szintén így van. Nagyon könnyen megtalálom a közös hangot a közönséggel, de aztán jobb, ha távolságot tartunk, mert én abból töltődöm, ha egyedül vagyok. Az orgonálás olyan, hogy az ember hetekig, hónapokig egyedül készül, és aztán kiáll a színpadra. Ez nekem nagyon testhez álló. Évek óta gondolkozom rajta, hogy azért lettem magányos farkas, mert egész életemben orgonáltam, vagy azért kezdtem orgonálni, mert magányos farkas voltam. Ez az élet nagy kérdése és szerintem nem lesz meg rá a válasz sosem. Egymást formáljuk a hangszerrel - szögezi le a zongoraművész, akinek több példaképe is van.

- Egyet nem tudok kiemelni, mind másért kedves. Ha az ember sokat olvas, művelődik, minden élethelyzetben talál egy példaképet. Inkább keresni kell a példaképeket, nagy P-vel. Mert a mai kor rákfenéje az, hogy ők a cipőnk alatt vannak. A közösségi oldalakon hülyéket nézegetünk és a probléma az, hogy a hülyéhez mérten mindenki IQ bajnoknak érzi magát, ráadásul megkapja, hogy úgy jó, ahogy van. Elhisszük a világnak ezt a végtelen hazugságát ahelyett, hogy azt mondanák,  légy egy kicsit jobb ma, mint tegnap voltál. Találj magadnak egy példaképet, akihez lehet felfelé hasonlítani. Nem népszerű, ha ilyeneket mondunk, de ettől teljesedik ki az ember, ez egy méltó emberi küzdelem - véli a zongoraművész.  

 A Csigó Malomban szinte maroknyi közönség előtt aratott óriási sikert, ugyanakkor hatalmas koncerttermeket is képes megtölteni Rákász Gergely.

- Itt ma egy csodálatos közösséget ismertem meg. Vannak kis koncerttermes előadásaim is, de sajnos kevesebb, mint szeretném. A nagy koncerttermekben százak, ezrek asztalára odatenni a magas kultúrát szép küldetés, mert akkor százak, ezrek csodálkoznak el, hogy ilyen is van. Mélyen hiszek abban, hogy aki ma Bachot hallgatott, az nem köpi oda a rágógumit a buszmegállóba, nem káromkodik, mert ez a kettő nem fér össze. Ha rá tudnám venni az egész világot, hogy Bachot hallgasson, nem volna szemét, mindenki nyírná a füvet maga előtt és nem kötnénk bele egymásba. Mert ez ilyen perspektíva. De nem csak Bach, hanem Madách Imre és Michelangelo is. Csak velük kellene táplálkozni, nem pedig a Kardashian fivérekkel, akiknek milliáros elérésük van a közösségi oldalakon és azt letolják a torkunkon. Ezért nagyszerű dolog sok emberhez elvinni ezt a zenét, hiszen akkor megnyílik egy horizont sokak előtt, akik nem azt mondják, hogy Rákász Gergelyt akarják hallgatni, hanem csak annyit, hogy itt van egy esemény, nézzük meg, nem tudom, ki játszik, de menjünk. Aztán elcsodálkozva mennek haza. De ezt is nagyon szeretem, amikor itt vagyunk egymástól karnyújtásnyi közelségben és szinte a fejére tudok koppintani valakinek, ha megszólal a telefonja. Nem volt ilyen ma, de előfordul. A legszebb élményeim nem a nagy koncerttermekhez, hanem közösségekhez fűződnek. 2005-ben hazaköltöztem Amerikából, mert amikor 1999-ben kimentem, azt hittem, hogy huszonegy-két évesen enyém a világ, hiszen engem oda meghívtak. Az ember annyi idősen golyóálló, azt hiszi, hogy ő van mindennek a közepében. Talán így is van. De pár év alatt megértettem, hogy ha ott felléptem egy fesztiválon, hiába voltak többezren, én csak egy színfolt voltam, egy kimondhatatlan nevű fickó Európából. Aztán hívtak egy másik kimondhatatlan nevűt Afrikából. Wass Albert volt a gyújtópont, aki azt írta Amerikában, hogy ne azt nézzétek, hogy ki mennyit pénzt visz az országba, hanem, hogy ki mit tesz le egy közösség asztalára. Elgondolkoztam, hogy én New Yorkban mit teszek le egy közösség asztalára kétezer néző előtt. Hol jön létre nagyobb érték: ott, ahol évi tízezer koncert közül egy az enyém és játszom kétezer embernek, akik holnap már azt sem tudják, hogy hol voltak és mennek a következő étterembe és a következő koncertre? Vagy egy székely faluban, ahol az egész falu ott van a koncerten. Igaz, hogy csak kétszázötvenen élnek ott, de mindenki eljön és ott az évi egyetlen klasszikus zenei esemény az enyém. Hol jön létre nagyobb érték? Számomra a közösségek mindenek fölött vannak - mondta a koncertorgonista. 

Rákász Gergely szociális érzékenységéről ugyancsak ismert, alapítványán keresztül felkarolja a fiatal tehetségeket. Kijár a történelmi Magyarország területeire évek óta koncertezni, hogy erősítse az anyaországgal való kapcsolatot. - Rengeteg lerobbant épület mellett mentem el azzal az érzéssel, hogy meg kellene venni, rendbe hozni, turizmust vinni oda. De aztán hamar rájöttem, hogy én sem az építészethez, sem a turizmushoz nem értek, csak a kultúrához. Ma már el tudom fogadni, hogy egy hegy más irányítószám alatt van, mint én, de nem engedem el az embereket, akik ott élnek. Ha az ott élő közösségeket megtartjuk, akkor ott élet marad. Száz éve nem gondolta senki, hogy elcsatolnak területeket és lehet, hogy száz év múlva máshova csatolnak területeket. De ha ott élő közösségek vannak, ott magyarul beszélnek, magyar a lélek, lehet, hogy másképp alakul a történelem kereke. Nem miattam! Nincs szereptévesztésem, de ha a munkámmal egy paraszthajszálnyit bele tudok tenni a mérlegbe, hogy ott majd tíz, húsz év múlva kicsit boldogabb élet legyen, beleteszem. Járom az országot és ahol koncertezem, ott kirándulok is. Mindig bent van a kocsi hátuljában a túra bakancs, és bár estére fel kell öltöznöm szépen, de délután van alkalmam körülnézni. Ma kertészkedtem a Győr környéki kertemben, mert el kellett ültetnem néhány növényt. Ezen a vidéken régen jártam már kirándulni, de a Csobánc-hegyet gyakran megmásztam cserkész koromban. Biztos vagyok benne, hogy lesz még rá alkalmam a jövőben - búcsúzott Rákász Gergely.