Papp Béla két évtized után átadta a képzőművészeti egyesület vezetői stafétabotját

Papp Béla egyéves korában családjával költözött Ajkára, és már kisgyermekkorában beiratkozott a Kossuth-iskola rajzszakkörébe, ahol Kovács Béla festőművész tanította. Akkoriban még üvegcsiszoló vagy porcelánfestő szeretett volna lenni, sajnos azonban mivel négyen voltak testvérek, dolgoznia kellett iskola után, nem tanulhatott tovább. Az üveggyárban kapott munkát, többek között üvegfúvóként dolgozott, és mivel rajongott a sportért, elkezdett focizni a timföldgyár csapatában. 

– Amikor a feleségemmel megkaptuk az első lakásunkat, nagyon üresek voltak a falak, hát nekiálltam festeni. Kartonra temperával, vízfestékkel, akvarellel. Tájképeket és csendéleteket. De a festés háttérbe került újra, mert a sport irányába fordultam. Igaz, közben feleségem, Panni unszolására leérettségiztem és kitanultam az épület-szerkezetlakatos, hegesztő szakmát is. A VÁÉV ajkai üzemében dolgoztam sokáig, és közben részt vettem az ifjúsági mozgalomban. A városi sportbizottság vezetője lettem, és több sportágban megszereztem a játékvezető minősítést. Atletizáltam, hosszútávfutó voltam és távgyaloglóként az országos bajnokságon egy ízben megszereztem a második helyet. A sport révén sok ismeretséget kötöttem, így volt ez később is, amikor az uszodában úszóedzőként dolgoztam. Akkortól az úszásoktatás lett a fő profil, és legfeljebb a rokonok, barátok kérésére festettem, akik a falakon látták a képeimet. Szerettem a munkámat, a második, harmadik alkalommal már tudtam az úszni tanuló gyerekek nevét, és hogy melyikük mire képes. Aszerint adtam nekik feladatot, hiszen ez a pedagógia. Előfordult, hogy az év végi bemutatón a szülők előtt úszta végig valaki első ízben a nagy medencét. Év közben matricákat, év végén jutalmat kaptak a gyerekek, sokan ma is őrzik az ajándékokat, és ez nagy örömmel tölt el. Szerettem az úszást és az oktatását, amelynek révén sok ismerősre tettem szert, akik közül többen az egyesületet is támogatták – emlékezik Papp Béla. Az egyesület alakulása azonban áttörést hozott, akkortól belevetette magát a festésbe. 2003-ban választották meg elnöknek, és felesége itt is kitartott mellette. Vállalta az egyesület könyvelési feladatait, végezte a papírmunkákat. Közben a csoport akkor még Magyarpolányban gyűlt össze kéthetente dolgozni, abban a nyolc évben sokat fejlődött a csapat többek között Csabai Tibor grafikusművész, tanár támogatásának is köszönhetően. – Az uszodában dolgozva ismerkedtem meg K. Takács Magdolna festőművész-tanárral, akit felkértem a csoport művészeti vezetésére. A monotípiától a grafikáig sok technikát megtanított nekünk Magdi. Elnökként célul tűztem ki, hogy az akkoriban 20-22 tagú egyesület fejlődjön, haladjon előre. Kiállításokra jártunk és évente három csoportos tárlatot rendeztünk saját alkotásainkból. Ezekkel egy időben összesen hat önálló tárlatom volt. Az egyesülettel bemutatkoztunk a megyében, de Budapesten és a külföldi testvérvárosokban, Unnában, Veizben, Székelykeresztúron, Rovaniemiben szintén. Ezen kapcsolatok révén külföldre is eljutottunk, ebben mindig számíthattunk az önkormányzat és Schwartz Béla polgármester segítségére – idézte fel Papp Béla. 

A nyári táborok 1997-ben indultak, eleinte Magyarpolányban, aztán évente Balatonszepezden tartották őket. 2004-től már nemzetközivé váltak a testvértelepülésekről érkező képzőművészeknek köszönhetően. A közös nyári alkotások nagyot lendítettek az egyesület életén. Sokat tanultak egymástól, a művészeti vezetőktől, hiszen mindenki amatőrként, kezdőként került a csoportba. Jó volt a közösség, sokat jártak csoportosan múzeumokba, a fővárosi kiállításokat is látogatták. 

– Az önkormányzat is méltányolta a munkánkat, a városnak szintén fontos volt a külföldiekkel való kapocs, és mi voltunk az egyetlen egyesület, amelynek élő kapcsolata volt az összes testvértelepüléssel. A képeinket, szobrainkat vitték ajándékba a látogatások alkalmával – magyarázza a leköszönt elnök, aki ő maga is sokat fejlődött művészetében az eltelt két évtized alatt képeinek színvilága, technikája és látásmódja terén egyaránt. A testvérvárosokból érkező alkotók közül sokan hozták magukkal az absztrakt művészetet, amelybe Papp Béla is belekóstolt, de hamar ráeszmélt, hogy ez nem az ő világa, ahogy a portréfestés sem. Megmaradt a számára olyannyira kedves tájfestészetnél és a csendéleteknél. Mindig olajjal dolgozott. Mivel szeret horgászni, a víz csaknem minden képén megjelenik. Sok nádast, csónakot megörökített. Gyakran lefényképezte, ami megfogta. Aztán a kép alapján télen, amikor ráért, megfestette a tájat. Ha giccsesen színes volt is az égalja napkeltekor, ő a látottakat adta vissza. Kedvenc színvilága az ősz minden árnyalata, a barnák, sárgák változatai. Imádta Csontváry képeit, kedvelte Modiglianit, és közel álltak hozzá Munkácsy alkotásai. Ez korai festészetén erősen tükröződik, idővel azonban kialakult saját stílusa. 

Nyugdíjba az uszodából ment, ahol 32 éven át tanított úszóedzőként. Közben alkotói díjat kapott, az Ajka Tárlaton elismerést vehetett át, míg az önkormányzattól a Művészetért díszoklevelet érdemelte ki. Rendületlenül sportolt, fiatalon teljesítette az olimpiai ötpróbát, az úszás, futás, kerékpározás, gyalogtúra, evezés távjait. A betegségéig aktívan sportolt, túrázott. A járvány ideje alatt sokat kirándult feleségével, minden évszakban túráztak. Azonban az alkotói pályáját megtörte 2019-ben a betegsége, amelytől fogva egy évvel ezelőttig nem vett ecsetet a kezébe. Akkor, tavaly nyáron felesége unszolására a táborban festett két képet, és az idei nyári táborba is ellátogatott, de ott nem alkotott. Mégsem adta fel, azt mondja, nem kizárt, hogy újra fest majd. Talán még nincs itt az ideje. – Vannak terveim, félbehagyott munkáim. De időközben a vállam megsérült, gyógyulni kell most – magyarázza. Azért a kisebb túrákat bevállalja, és a keze munkáját dicséri a gondozott udvar, a gyönyörű kert. 

Szerénysége nem engedi, hogy dicsekedjen vele, pedig tehetné, az Országos Testnevelési és Sporthivataltól kapott elismeréssel, a Testnevelés és sport érdemes dolgozója címmel ugyancsak. Örömmel beszél viszont a négy fiú mellett az egyetlen lányunokáról, aki képalkotó grafikából diplomázott, és talán örökölte nagyapja tehetségét. No és előkerülnek az egyesület életéről, a kiállításokról tanúskodó régi újságcikkek is, amelyeket a család gondosan összegyűjtött.  

A leköszönt elnök vallja, hogy számára a sikert az a tény jelenti, hogy az egyesületet sikerült ennyi éven át menedzselni, egyben tartani. – Ebben sokat segített az elnökség és a tagság is. Legnagyobb örömem most az, hogy javaslatomra Gombosi Lászlóné, Mariann elvállalta az elnöki tisztet. Annak idején ő is alapító tag volt, biztosra veszem, hogy jó kezekben lesz az egyesület – mondta Papp Béla.