Művésztalálkozó Veszeli Lajossal

Veszeli Lajos nem ezüstkanállal a szájában született, és nem méregdrágán megvásárolt, nagynevű mesterek vezették a kezét gyermekkorában. Kitelepített, magas tisztségüktől, hivatásuktól megfosztott szüleinek csak arra tellett, hogy a három-négy éves kisfiúnak kifestőket vegyenek, amelyekben a szokott mesefigurák helyett derék ávósokat és gaz, kövér kulákokat színezhetett az aprónép a Rákosi-rendszer szárba szökkenésének idején. A sors abszurd, kegyetlen tréfája? Az. De messze nem az egyetlen a festőművész életében, hiszen később, még a rendszerváltozás előtt pár évvel is előfordult, hogy az utolsó pillanatban "ott fent" valakik elkaszálták a várva várt külföldi ösztöndíjat. 

Minderről Veszeli Lajos mégsem keserűen beszélt. Arról sem, hogy sok-sok év és végigjárt budapesti albérlet után tehetett végre szert első műtermére, amelyet 172 lépcsőn felmászva lehetett megközelíteni. Maradandó egészségkárosodás lett a vége, de tessék, itt van, és szüntelenül tevékenykedik most is. Látja a válságot, amelybe a művészet napjainkban került, de bizakodik: lám, az ilyen-olyan izmusok, az alapok megkérdőjelezésének hosszúra nyúlt időszaka után mégiscsak kezd felértékelődni a rajztudás. Amikor a '70-es években nagy vargabetűk – a Gondviselés beavatkozása, hogyan is lehetne másként? – után Balatonalmádiba került, Veszeli Lajos akkor sem pazar kilátást adó elefántcsonttoronyba költözött be. Egy üres telekkel, a közepébe állított ásóval és meglehetősen szerény anyagi lehetőségekkel indult az itteni élet. Aztán jöttek helyiek és környékbeliek, tanárok, más művészek, kétkezi emberek – és felépült ház. Meg a Balatonalmádi Panteon, ha már sikerült az északi parti kisvárost fontos képzőművészeti központtá tenni. Méghozzá olyanná, ahol nem fényűző galériák kristálypoharas, drága pezsgős tárlatmegnyitóin és aukcióin megjelenő, tehetős gyűjtők határozzák meg az irányt, hanem a parton tett séták, a Fűzfői-öböl látványa, és persze a régi, tűzön-vízen keresztül kitartó barátokkal folytatott beszélgetések. 

De ne gondoljon senki a mostanság elterjedt ,,lemegyünk vidékre" avítt modoroskodásra. Veszeli Lajos – jóllehet saját bevallása szerint finoman szólva sem kedveli a számítógépet – kifejezetten progresszív ember. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a három festménye – a Hívásban, a Bűnösök között és a Metamorfózis –, amelyek a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház fiatal zeneigazgatója kezdeményezésére indult orgonaimprovizációs koncertsorozat nagy sikerű hangversenyének ihletadói voltak. Dankos Tamás a művésztalálkozó résztvevőit is ámulatba ejtette egy rövid orgonaimprovizációval a gyönyörűen felújított érseki palotában. Ahová immár bemehet bárki. Régi épület izzó, modern szellemmel megtöltve. Veszprémben, 2023 izgalmas őszének egyik balzsamos estéjén.