2023.08.24. 11:00
A fiatalos társulatban hisz a Pannon Várszínház igazgató-rendezője
Pályafutása során volt segédszínész, színész, rendezőasszisztens, dramaturg, rendező, igazgató és színházalapító; megkapta egyebek mellett a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet és a Magyar Művészeti Akadémia Életút-díját, valamint a Veszprém megyei Príma-díjat… a műsor vendége Vándorfi László, a veszprémi Pannon Várszínház igazgató-rendezője.
Vándorfi László, a veszprémi Pannon Várszínház igazgató-rendezője
Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív
A beszélgetésből kiderül, Vándorfi László több színháznál megfordult már színész-rendezőként, majd 1986-ban Hegyeshalmi László, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kínált számára szerződést; 1991-ben elnyerte az igazgatói megbízatást, és kilenc évig vezette a teátrumot. 2001-ben megalapította a Pannon Várszínházat, amelynek jelenleg is az igazgató-rendezője. Elmondta, szeret a fiatalokkal dolgozni, akik lendületességet, mozgalmasságot hoznak a darabokba, ami jól illeszkedik a színházvezetői elképzeléseihez. Büszke rá, hogy már 25 éve rendezi meg a Pannon Várszínház a Tánc Fesztiválját, a magyar kortárs táncművészet versenyszerű találkozóját, Veszprém kiemelt fesztiválját.
Veol podcast
- A jövőt alakítja építészeti munkásságával Lamos Péter (podcast)
- Berobbantja a nyarat Zirc – Az Anna and the Barbies és Ripoff Raskolnikov jön a Bakonyba (podcast)
- A "Sántakutyától" Jézusig (podcast)
- Ne csináld a zenét, légy maga a zene! (podcast)
- Mindig a legjobb önmaga akar lenni Tehel Tibor, maratonfutó, sportszervező (podcast)