Pop-kultúra a Gyárkertben

Itt van mindjárt az EKF. Erről már sokszor írtam, de örömmel teszem újra, mert óriási dolog. És túl a felén bátran megállapíthatjuk, hogy remekül működik. Pompás pályázat, remek tervek, régiós gondolkodás, így kezdődött. Mostanság a nagyszerű programoknál tartunk, és ott, hogy mindeközben olyan kulturális és egyéb infrastruktúra épült, ami marad az évad leteltével is. Már csak használni kell majd tovább, életvitelszerűen. 

Aztán kellett ugye egy alkalmas hely, mert az mindig kell, és kinőtt a földből a Gyárkert. Már most látni, hogy remekül oda lett téve. Először is nem valahol kinn van a világ végén, szervesen illeszkedik a városhoz és a városba, és jók az arányai. A nagyobb sok lett volna, a kisebb meg kevés. 

Aztán az ellátás. Jelen sorok írójának alkalma nyílott részt venni pár ezer koncerten, van elég tapasztalata és összehasonlítási alapja. Minden a “beengedésnél” kezdődik. Tehát ha nem kell órákat álldogálni a tűző napon, és a kapuknál marcona magánhadsereg helyett mosolygó ifjú hölgyek várják a látogatókat, máris tenyérből eszünk. Ha nincs megalázó motozás, pár deci víz elkobzása és egyebek, az érzés fokozódik. Olyat meg, hogy a vécék az esemény végén is makulátlanul tiszták, még életemben nem láttam. 

És akkor már csak kellett valaki, aki bemondta, hogy hívjuk már fel Iggyt is, hátha ráér és van kedve eljönni. Fontos pillanat, mert Iggy Pop olyan kulturális ikon, akiből kevés szaladgál a színpadon. Valamint, mint minden jócskán hetven(!) év feletti jelentős művész, egyszer csak “többgenerációssá” változott. Egy példa. Felhangzik Iggy legismertebb dalának, a Passengernek első akkordja, és a büfé egyébként boszorkányos tempóban dolgozó fiatal személyzete leteszi a lantot, telefont ragad és táncra perdül. De a közönség soraiban is megtalálható mindegyik értő korosztály, úgy háromévestől a hetvenesekig. Jókedvű közösség kovácsolódik menten. Miközben a deszkákon rettenetes szaggatás folyik. Ilyen az, amikor olyanok játszanak punkot, akik nagyon, de nagyon tudnak zenélni. 

Az órámra nézek, az első pihenősebb dal a negyvenötödik percben kezdődik, de akkor sem bírják sokáig a “lazsálást”, a felénél felgyorsulnak. Ja, nem mondtam, Iggy 76 éves, és ifjú kora óta durva mozgásszervi problémákkal küzd. Viszont ő a punk keresztapja, maga a megtestesült rock and roll, a lelkétől a bőréig, elképesztő energiabomba, maga a csoda. Már az is az, hogy egyáltalán velünk van mindazok után, amiken átment, de az, amit láthattunk és hallhattunk, maga a káprázat. És persze a csalóka látszat az, hogy egy valószínűtlen vaddisznó szétcsap maga körül mindent, keresetlen szavakat alkalmaz, miközben egy bepöccent mariachi zenekar neodadaista fúvósai széttrollkodják még azt is, amit a villámkezű nagyzenekar meghagyott nekik, ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy Iggy számos magas kulturális kitüntetés birtokosa, lovag és parancsnok, mert az élet már csak ilyen. 

Szédületes este volt a megható pillanatoktól az eksztatikus mágiáig és vissza. Ha rangsorolnom kellene, életem eddigi legjobb rock and roll-koncertje egy Iggy Pop-buli volt Sopronban. Most már kissé tétovázom, de a főszereplő ugyanaz fickó, aki egyébként szabadidejében egy slaggal a kezében mosolyog a kertjében.