Az opera nyitánya maga az épület

A beszélgetésre érkező közönséget köszöntve Bartunek Katalin, a Csigó Malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány vezetője elmondta, hogy a VEB 2023 Kultháló program keretében rendezett programsorozatból ez a nap egy sok évvel ezelőtti történet folytatása.  

– Prunyi Ilona zongoraművész a Törley szalon alapító tagjaként 2014-ben már felavatta a helyet, és vendége volt akkor is Zoboki Gábor – mondta a háziasszony.

A budapesti Müpát és a sencseni Nanshan Kulturális Központot is tervező építészt és a zongoraművészt bemutató est házigazdája, műsorvezetője Mácsai János zenetörténész volt, aki korábbi, Prunyi Ilonához kötődő emlékeit idézte, valamint a zene és az építészet közti közös pontokat kereste.  

– Az építészetről és a zenéről beszélgetve idézhetjük a közhelyet, mi szerint az építészet megfagyott zene, a zene pedig folyékony építészet, de ezt lehet cáfolni. Egy másik kiinduló pont, hogy Dobszay László zeneakadémiai kurzusán a formatanról beszélve azt mondta, hogy egy darab szerkezete a pillanat alatt való megszületését követően már minden csak a kidolgozáson, a mechanikán múlik. Ha az építészetről van szó, nem tudom, létezik-e ez a pillanat – tette fel a kérdést a műsorvezető. Zoboki Gábor nevéhez fűződik sok más munka mellett a MÜPA tervezése és az Operaház, a Karmelita kolostor, az Erkel Színház felújítása. Szerinte azonban a zenének nincs materiális kötődése. 

– Meg kell tanulni a darabot, és minden másodpercben jelen kell lenni az előadásán. Ugyanakkor az építészet egy humán világhoz kötődik. Egy épület elkészítése után az alkotás ott marad, téma lehet akár ötszáz évig. Adott egy reál világ, amit érzékel, aki belép a házba. Például ahogy belépünk a gyönyörű Operaházba, a tökéletes, 19. századi épületbe, megérezhetjük, hogy annak lelke van. A mérnöki megvalósítást és a formát a fejjel találjuk ki, de a szívünkkel kezdjük és fejezzük be. Azokat a házakat nem szeretjük, ahol érezzük, hogy minden tökéletes, de nem a mienk – vallotta a Prima Primissima és Ybl-díjjal szintén elismert mérnök. Hozzátette, hogy a zene fontos kiegészítője ilyen szempontból az annak otthont adó épületeknek. Ha a terem nem elég barátságos, nincs elég nézni való. Úgy véli, hogy abban az esetben nem lehet sikeres a koncertterem.  

– Az egész cécó azért a tizenöt percért van, amikor a néző megérkezik, felvonul a nagy lépcsőn, belép a hatalmas terembe és várja, hogy megszólaljon a nyitány. Azt szoktam mondani, hogy az operák igazi nyitánya maga az épület. Ezért másképp szólal meg egy Mahler szimfónia a Zeneakadémián, mint például a Royal Festival Hallban. Az építészet szerintem nagyon hasonlít a karmesterséghez. Nem biztos, hogy a karnagy tud játszani hárfán vagy hegedűn, de tudnia kell instrukciót adni. Én nem tudom, milyen az operaház tartószerkezete, a tóga acélszerkezete, és hogy miből van a rabic. De a karmester folyamatosan kezdi érteni a szólamokat, én pedig évek alatt belelátok a 150 éves ház folyamataiba, amelyet felügyelni kell. Az operaház felújításán akusztikusból négy dolgozott, háromszáz mérnökkel mentünk végig a munkán. Figyelni kellett a padló festésétől kezdve arra, hogy milyen legyen a nézőtér, mi lesz, ha beesik a rácson egy ékszer, ki tudják-e szedni, mekkora rács kell, hogy a zengőkamrából alulról is hallja a közönség a zenét. Ez mind egy-egy fuga, a szólamokat a végén valakinek össze kell írni – árulta el Zoboki Gábor, aki elárulta, hogy az építészethez egyaránt kell humorérzék, fantázia és életerő.  

– A koncerttermek tervezéséhez elengedhetetlen, hogy az építész zenét tanuljon. A koncerttermek a zene templomai egyben. Én a zene révén hangulatokat keresek, amikor elkezdek egy épületet tervezni. A hangulat az maga a zene. Hálás vagyok, hogy Prunyi Ilona, korábbi zongora tanárom megtanított hallani. Amikor ő a zenéről beszél, vagy odaül a zongorához, kibont egy hatalmas katedrálist. A zenéhez is elengedhetetlen az ismerkedés, csakúgy, mint az építészethez. Nem elég koncertre járni és nem elég házakat nézni. Kell és jó azokkal az emberekkel beszélgetni, akik ezt magas fokon űzik. Ezt köszönhetem én Ilonának, aki jó barátom is egyben. Az ilyen barátságok áthidalják a szakmai és a napi gyakorlati problémákat, mert valami közös dolgot űzünk – mondta zárszavában Zoboki Gábor. 

Prunyi Ilona érdemes művész, egyetemi tanár elsőként Liszt Ferenc 14 évesen papírra vetett darabját játszotta, amely később a Transzcendens etűdök címet kapta. A szerény, de közvetlen művész Dohnányi Ernőről szólva elmondta, hogy a magyar zeneművészet valószínűleg legfélelmetesebb zongoristája volt, ezt bizonyítja többek között a Vízesés című darabja.  

– Örülök, hogy én még találkozhattam olyan személyekkel, akik Dohnányit jól ismerték. Ők mesélték, hogy a kottáról első látásra eljátszotta a darabokat és a kortársakat sem bántotta meg, ha nem is volt oda darabjaikért. Dohnányi valcere szédületes mű, szó szerint is, sok zongorista elkerüli emiatt, pedig nem szabad megijedni tőle. Akkor lehet jól eljátszani, ha semmire sem gondol közben az ember, akár magára a darabra sem – mondta tréfásan a zongoraművész. Végül Csajkovszkij lassú, Szomorú dalával búcsúzott, amely saját bevallása szerint is nagyon nehéz darab. Ugyanis, ha a dallamot túldramatizálja az előadó, akkor az oroszosnak tűnhet, ugyanakkor operettesnek szintén. Nemes egyszerűséggel annyit mondott róla, hogy vidáman kell játszani.