Nemzetközi balettverseny

2022.12.21. 20:00

Veszprém lehet a tánc magyar városa

Nemzetközi balettversenynek ad otthont Veszprém a jövő év nyarán Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében – jelentették be a Magyar Állami Operaházban rendezett sajtótájékoztatón a Hungarian Ballet Grand Prix szervezői. Az események helyszíne az addigra elkészülő új ActiCity rendezvényközpont lesz.

Osváth Sarolta

Magyarországon első alkalommal rendezünk nemzetközi balettversenyt a 7-18 éves gyermek- és ifjúsági korosztály számára, elsősorban a fiatal tehetségek felfedezése, valamint a balettoktatás és a táncművészet széles körben való népszerűsítése céljából – tudtuk meg Steiner-Isky Annamáriától, a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány kuratóriumának elnökétől, a balettverseny ötletgazdájától. Mint elmondta, régi álmot sikerül a Veszprém-Balaton 2023 EKF programnak köszönhetően megvalósítani, amely Veszprémet a tánc magyar városává teheti. A  rendezvényt 2023. június 26-július 1. között tartják. 

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a balett ma már nem csak az operaelőadások táncbetéteként, hanem önálló műfajként is jelentős szerepet tölt be a kultúra palettáján. Kiemelte, hogy a jövőben szeretnének még nagyobb figyelmet szentelni a fiatal tehetségek képzésére, gondozására és támogatására, hiszen ezzel lehet megalapozni az Operaház jövőben is magas színvonalú és sokszínű kulturális programkínálatát. 

A Magyar Nemzeti Balettintézet és az Operaház Gyermekkara jelenleg összesen több mint 200 gyermek művészeti fejlődését biztosítja. A terveink között szerepel az intézeteikben tanuló fiatal művészpalánták speciális igényeinek megfelelő, saját nyolc évfolyamos iskola, az Opera Campus létrehozása is. Erre szintén a jövő tehetségeinek felkarolása miatt van óriási szükség, mint ahogy emiatt fontos számunkra a most induló Hungarian Ballet Grand Prix támogatása is – tette hozzá a főigazgató. 

Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti balettintézet igazgatója a sajtótájékoztatón elárulta: tíz éve tervezi a nemzetközi verseny létrehozását, eddig minden balettigazgatói pályázatában szerepelt. Meggyőződése, hogy egy ilyen eseménynek nemcsak az utánpótlás-nevelés és a szakmai találkozások szempontjából van kiemelt jelentősége, hanem az egész ország kulturális életét gazdagítja és növeli nemzetközi ismertségét és elismertségét is. 

 A nemzetközi balettversenyt öt korcsoportban hirdetik meg, a versenyzők professzionális és amatőr kategóriában, a klasszikus és a modern balett területén, három fordulóban mérhetik össze tudásukat. Az első válogatás egy videoanyag beküldése alapján történik, a második fordulóban már a személyes bemutatkozás következik, egyéni, duett és csoportos formációkban. A döntőn pedig – ami már a közönség előtt zajlik -, a legtehetségesebb versenyzők a rendezvény ideje alatt betanult produkciójukkal vesznek részt. A Hungarian Ballet Grand Prix dobogós nyerteseit nagyszabású gálaműsoron ismerheti meg a közönség. A 10-14 éves korosztályok nyertese a Junior Grand Prix elismerésben részesül, a 15-18 éves korosztály nyertese pedig Youth Grand Prix díjat és pénzjutalmat kap, valamint meghívást a következő évi gálán való fellépésre. 

 Markovits Alíz, a VEB2023 EKF vezérigazgatója lapunknak elmondta: azért döntöttek a hagyományteremtő Hungarian Ballet Grand Prix pályázatának befogadása mellett, mert úgy gondolják, hosszú távon segítheti azt a célt, hogy Veszprém, valamint a Bakony- Balaton régió az európai kulturális tér szerves része legyen. A klasszikus és kortárs táncversenyek révén a fiatalok bevonásával Veszprém bekerülhet a táncművészet nemzetközi vérkeringésébe is. Ehhez lényegében minden feltétel adott, hiszen egyrészt jövőre 24. alkalommal rendezik meg a városban a Tánc fesztiválját, amihez már nemzetközi verseny is csatlakozik, másrészt a verseny idejére megnyílik az ActiCity, a régi Heim Pál gyermekkórház műemlék épületének felújításával létrehozott új, a mozgásművészetek számára kialakított veszprémi rendezvényközpont is. 

 Markovits Alíz, a VEB2023 EKF vezérigazgatója

A sajtótájékoztatón részt vett Fabó Péter, Balatonalmádi polgármestere is, akitől megtudtuk: a város csatlakozott a nemzetközi balettverseny programjához, egyebek közt a résztvevők elhelyezéséről gondoskodik a verseny napjaiban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában