Emberi játékok

November 30.

Egy vibráló, pulzáló ábrát nézegetek a monitoron. Pillanatok alatt kirajzolódik belőle egy macska feje, rénszarvas meg sehol. Ezek szerint a bal agyféltekém a dominánsabb, és mint ilyen típusú felhasználó, jó vagyok matematikából. Ebből annyi igaz lehet, hogy elég nagy számokat képes vagyok sorozatban és fejben összeadni, de ha a többiről megkérdeznék áldott emlékezetű,  angyali türelmű és nagyvonalú kegyelemketteseket osztogató matektanáraimat, fuldokolnának a nevetéstől. Bizonyos logika mentén arra hajlok inkább, hogy macskákkal élek együtt, rénszarvasokkal meg legnagyobb sajnálatomra nem. Arra viszont jó a játék, hogy még nagyobb érdeklődéssel figyeljem a nagyobbik unokánkat, vajon mi rejtezik inkább benne, az analitikus gondolkodásra való hajlam, vagy egy raklapnyi művészi képesség. Addig is, míg mindez kiderül, percenként ejt ámulatba a merengéstől vadulásig tartó önfeledtsége. Mindeközben megállapítom, hogy egy hároméves forma fiúgyereket a szárnyai lekötözése nélkül lekötni embert próbáló feladat, de két terep felettébb alkalmasnak látszik kreativitásának megerősítésére anélkül, hogy a körlet perceken belül úgy nézne ki, mintha az imént fújták volna le a muhi csatát. Az egyik a kert, a másik a konyha. Kisebb veszteségek persze az említett helyeken is előfordulhatnak, de ezek megérik a romeltakarítással járó vesződséget. A kertben például olyan megérzései és meglátásai vannak (komoly fizikai, vagy ahogy ő mondja, csapatmunka közepette), mintha egy ribizlibokorban született volna, a konyháról meg csak annyit, hogy Jamie Olivernek igaza volt. Mindenesetre ez a gyerek nem fogja azt gondolni, hogy a csirkemell a hűtőpultban terem, és manapság már ez is komoly eredmény. És miután olyan játszi (szó szerint) könnyedséggel veszi le a mintákat, mint Di María Messi indítását, óvatosnak kell lenni, de a még minden lehetséges gyönyörűséges ígéretével. Hogy a könyvek is érdeklik, az külön öröm (például a zseniális Bálint Ágnes Futrinka utcai mikrovilágának választékos kifejezései naponta köszönnek vissza szókincsének gyarapodásában), és reményekkel teli jövőképet körvonalaz. Itt és így kötöttem össze a kellemest a hasznossal. A kötés esetünkben Óno Majumi két gyerekeknek szóló könyve az Én, a kis kertész és az Én, a kis séf. Az illusztrációkat szintén a szerző készítette, amit azért fontos megjegyezni, mert már a borítók is jókedvre derítik a nézelődőt, ami a lapozgatás során egyre fokozódik, minden színes és vidám, ugyanakkor informatív és rendszerbe foglalt. Ráadásul kötetenként százötven matrica segíti a tervezést és a munkálatokat, amelyek persze egy idő után a legváratlanabb helyekről kerülnek újra elő, de ez benne van a pakliban. Az üzenet pedig egyértelmű. A főzés művészet, az étkezés élmény, és minden kertész álma egy virágokkal, fákkal, gyümölcsökkel, pillangókkal és madarakkal teli gyönyörű kert. Mindez pedig felelős forrásból származó, hajtogatható papírlapokon, úgyhogy rendben is lennénk.

December 1.

Játék és nevetés, család és közösség, a becsavarodás legjobb ellenszerei, preventív jelleggel. A legkilátástalanabbnak tűnő hónapot, a novembert már magunk mögött tudjuk, de beköszöntött a meteorológiai tél, ami akár rosszkedvünké is lehetne, minden okunk megvolna rá. De ellenszer is akad bőven, akár gyógyászati segédeszközként. Magam például belebotlottam Bartha Álmos A nagy fotelkvíz (Otthoni bajnokság) című könyvébe, és azóta a holtig való tanulás őszinte híveként remekül szórakozom rajta és vele. A szerző, aki A nagy kocsmakvízkönyv sikere után, ami jócskán hozzátett a kocsmakultúra ápolásához és színesebbé tételéhez, ezúttal az otthonokba költöztette a játékot. Itt egy pillanatra megállva szögezzük le gyorsan, hogy kocsmába nem feltétlenül azért jár az ember (már ha még van hová és miből), hogy néhány gyors kombó után lefejelje a likőrösállványt, oszt irány a talicska, hanem mert évszázadok alatt beivódott (he-he) késztetést érez. Inni otthon is lehet. 
Mint ahogy persze játszani is. Bartha Álmos játéka azokat a már szinte elfeledett és bizonyos szempontból visszasírt időket idézi, amikor még egy kvízműsorban (televíziós vetélkedő) nem szellemileg visszamaradottak igyekeztek megfejteni, hogy hány lába van a lónak, és egy Egri János nevű kvalitás segítette az eligazodást. A kérdések tehát nem egyszerűek, a tematika viszont lenyűgöző, és némi tárgyi tudás mellett a csapatjáték is fontos, ahogy a fentebb említett gyermek mondaná. A kvízmester előszava végén azt kéri, fogadjuk szeretettel a legújabb kérdéseit. Azzal fogadtuk, pompás agykarbantartó hézagpótló, eszetlen időkben is.