Irodalom

2022.11.18. 11:00

Két szereplő is megjelent a sümegi író-olvasó találkozón

Farkas Anett és Anne Raven írónő volt a vendége annak az író–olvasó találkozónak, amelyet a napokban rendeztek a sümegi Városi Könyvtár olvasótermében. A két szerző legújabb könyveit ismerhették meg az érdeklődők az ősz utolsó napjaiban.

Szijártó János

A sümegi Városi Könyvtárban tartott minapi író-olvasó találkozón többek meglepetésére a közönség soraiban ült az egyik írónő most készülő regényének két szereplője Fotó: a szervezők

 A közeli Bazsiban élő Farkas Anett Dugonics András-díjas írónő, többek szerint a balatoni krimik koronázatlan királynője. Tavaly ősszel jelent meg A 33-as beteg című pszichothrillere, amely hatalmas sikert aratott. Idén tavasszal érkezett a folytatás, A 33-as ügy, s most novemberre lett teljes a sorozat A 33-as áldozat című kötettel. A könyvek oldalról oldalra meglepetéseket tartogatnak, s olyan témákat boncolgatnak, amelyek sokakat érintenek és érdemes róluk beszélni. 

Az írónő a találkozón elmondta, hogy a hiteles történetszövést nagyon sok kutatómunka előzi meg, amit aztán először vázlatszerűen papírra vet, majd végül fejezetekben bont ki. Több fontos információt megosztott hallgatóságával készülőben lévő új könyvéről is, amely a tervek szerint áprilisban jelenik meg. A történetről annyit lehet tudni, hogy Sümegen játszódik és két szereplője – a résztvevők nem kis meglepetésére – a közönség soraiban ült a sümegi író–olvasó találkozón.
A másik bemutatkozó szerző Anne Raven volt, aki elgondolkodtató, romantikus, érzékies könyveiben társadalmi kérdésekről ír hétköznapi, ám erős jellemű karakterek felsorakoztatásával. Első regényét évekkel ezelőtt regényíró-pályázatra alkotta meg, s azóta is töretlen lelkesedéssel veti papírra újabb és újabb történeteit. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában