Veszprémi helyszíneken is forgatták a századfordulós történetet

- Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy Veszprémben forgatták az Ida regénye című film jeleneteit.
- A külső helyszínek nagy része forgott Veszprémben. Jó dolgunk volt, a városban minden segítséget megkaptunk. Remek volt a helyi statisztériával dolgozni, akik először dolgoztak statisztaként. Egy nyári napon, 1910-es meleg ruhákban, kényelmetlen cipőkben órákon át bírták, és utána is hálásak és kedvesek voltak velünk. A regényben több város is szerepel, a filmen mindegyiket az óváros, a vár adta lehetőségekből kellett kiállítani, annak minden részét fényképeztük. Két napig dolgoztunk itt, nagy hajtás volt.
- És az időjárással is meg kellett küzdeniük.
- A legnagyobb létszámú statiszta az utolsó napon volt, akkor vettük fel a leglátványosabb jeleneteket. Pont a film zárójeleneténél leszakadt az ég és nem akart elállni az eső. Azt gondoltuk, hogy meg kell ismételni a film legdrágább napját, nincs vége a filmnek, nem tudjuk, hogy mi lesz. Órákig esett, aztán rövid időre kisütött a nap és gyorsan nekiálltunk, folytattuk, így nem kellett újra Veszprémbe jönni. A lényeget meg tudtuk csinálni.
- Az Ida regénye az első tévéfilmes rendezése. Milyen különbségek vannak egy mozi- és egy tévéfilm között?
- A film készítése lényegében ugyanaz. Nem tudok úgy gondolkodni, hogy a tévéfilm kevésbé legyen jó vagy látványos. A legfőbb különbség a költségvetés. Ez nagyban meghatározza, milyen látványt tud az ember a vászonra vagy a képernyőre vinni. Ezen kívül, szintén anyagi megfontolásból, sokkal több a belső helyszín, kevesebb az akció. Fontos jeleneteket – például a párbaj, ami a regény kulcsjelenete, és hangsúlyos volt a mi eredeti forgatókönyvünkben is –, amik gazdagították volna a történetet, el kellett hagynunk. Nekem ez az első tapasztalat a tévéfilmmel, hogy mennyire kell összehúzni magát az embernek. Azt gondolom, ha ki is maradtak jelenetek, az nem érezhető. Egy mozifilmnél nagyobb az esélye, hogy az ember nem hibázik. Meg tudja csinálni, amit szeretne, mindent aprólékosan. Itt, ha nem is voltam száz százalékosan elégedett valamivel, akkor is tovább kellett menni. Jó iskola volt nekem is, mert a filmgyártás sajnos efelé halad. Egyre több percet kell felvenni minden nap. Egy fiatal operatőrrel, Balázs István Balázzsal dolgoztam, igyekeztünk a kereteken belül maradva filmes, és nem tévés képi világot teremteni. Horváth Viktória látványtervező és Kemenesi Tünde jelmeztervező is erőn felül dolgozott azért, hogy ez a minőség megszülethessen.
- Divinyi Réka forgatókönyvíró ötlete volt Gárdonyi Géza regényének adaptációja. Megtetszett rögtön?
- Nem szerettem rögtön bele. Kamaszkoromban olvastam a regényt és később három évvel ezelőtt újra, akkor már célirányosan, hogy adaptáljuk-e vagy sem. Láttam benne a lehetőséget.
- Kell, hogy a rendező szeresse a forgatókönyvet?
- Anélkül nem megy. Nagyon sok mindenre mondtam azt, hogy nem vállalom. Nem azért, mert nem voltak jó filmek, hanem mert úgy éreztem, nincs közöm ahhoz a történethez, nem találom meg benne magam, azt, ami érdekel. Ebben megtaláltam. Sszerettem volna kipróbálni a kosztümös film műfaját.
- Amikor a forgatás idején beszélgettünk, azt mondta, Spanyolországból érkeztek a jelmezek, nagyon kellett azokra vigyázni.
- A jelmezeket béreltük és vissza kellett azokat adni, sok volt a korabeli, 1910-es ruha. Ezek az anyagok elöregednek, állandóan javítani kellett azokat. Több szép ruha nem ment rá a színésznőinkre. Nem azért, mert egyébként nem szuper vékonyak, hanem azért, mert valahogyan akkor a nők még kisebbek voltak. Igyekeztünk ezeket a ruhákat vegyíteni egy-egy saját tervezésű ruhával, hogy a filmnek legyen egyfajta autentikussága és tegyünk is hozzá valami mait.
- A szereplőket mindig válogatáson, castingokon keresi. Mentes Júliára hogy talált?
- Korábban a Csak színház és más semmi című tévésorozatban dolgoztunk, bár ott nem nem rendező-színész felállásban. Ott író voltam és kreatív producer, szerettem vele dolgozni, érdekes karaktert hozott ki abból, amit megírtunk neki, meglepő fordulatokat produkált. Az Idánál az volt a döntő, hogy Julcsi számomra eleve századfordulós jelenség, kedves, csendes, tiszta, nyitott, amikor megnéztem a szereplőválogatáson, ezt a tisztaságot jól hozta. Kiválóan tudtunk együtt működni.
- És a Balogh Csabát alakító Rohonyi Barnabással is?
- Vele is. Mind a két színész precíz, pontos, fegyelmezett, ők is tudtak, szerettek egymással dolgozni.
- Hallottam, hogy a lánya is szerepel a filmben.
- Több filmben játszott már, a Mintaapák című televíziós vígjátéksorozatban visszatérő szereplő volt, de zömében más rendezőkkel dolgozott, az anya-lánya viszony teljesen más. Mind a ketten fegyelmezetten végigcsináltuk a forgatást. Tudtam, hogy ebben a szerepben jó lesz, elégedett leszek vele.
- A színészetet ő választotta?
- Már a bölcsődében, amikor jellemezték őt, azt írták róla: a legkedvesebb szórakozása, hogy a tükör előtt áll és különböző fejeket vág. A film, a forgatás érdekelte őt, én abszolút nem terelem semerre. Inkább abban próbálom segíteni, hogyha valamit talál, abban tudjak segíteni.
- Ment az édesanyjával forgatásokra?
- Nem. Sokáig nem is tudta, hogy én mivel foglalkozom, mert ez nem merült fel, de óhatatlanul beszivárog az ember mindennapjaiba. Ő alapvetően szeret szerepelni és van is tehetsége hozzá. Azért is szerencsés, ha eljárunk különböző castingokra. Vannak szerepek, amiket megkap, vannak, amiket nem, mindegyikből tanul az ember.
- A filmet itt három kategóriában – legjobb tévéfilm, legjobb női főszereplő, legjobb zeneszerző – jelölték (a legjobb tévéfilmét el is nyerte – a szerk.), a Monte Carló-i televíziós fesztiválon is bemutatják.
- Csengery Dániel zeneszerző jó arányt lőtt be. Számomra a zenében az volt az iránytű, hogy az egyszerre legyen klasszikus és mai. Dani ügyesen megtalálta az egyensúlyt, a zenei témái melodikusak, fülbemászóak.
- Egy rendező a zenébe is beleszól?
- Igen, beleszól, de nem abba, hogy a zeneszerző hogyan komponáljon vagy mit cseréljen ki, hanem abba, hogy milyen típusú zenét szeretnék, hova szeretném, a zene ne legyen túl sok, ne nyomja el a tartalmat, ne akarja elmesélni a történetet a képek, a szereplők helyett, hanem aláfestő zene maradjon. Ennek az aránynak a pontos megtartása a nehéz és ebben a rendező is részt vesz. A zeneszerzőknek az a nagy keresztje, ha jön egy botfülű rendező, mint például én.
- Milyen terve van, milyen nagyjátékfilmen dolgozik most?
- Van egy sorozattervünk Divinyi Rékával, az Ötvenes évek és a szex a munkacíme, ez még egy fejlesztési fázisban van, gyártására nem kaptunk támogatást. Három karakter történetét kíséri végig. Az érdekel engem, a diktatúra mennyire hatott az ember magánszférájába. Emellett Kormos Anett-tel dolgozunk Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényének filmváltozatán. Mind a két projekt gyerekcipőben jár, egyikre sincs még gyártási támogatás.

- A humorista Kormos Anettel?
- Igen, a humorista mellett van egy drámai vénája is, sokoldalú író. Sokat ír, tévés nagyjátékfilmeket és tehetséges mindenben, amihez hozzáfog. Többször dolgoztam már vele, főként tévés produkcióban. Divinyi Rékával szintén van még egy közös tervünk, a Csoda című forgatókönyvünk, amit előbb-utóbb előveszünk majd.
- Tavaly nem volt itt, most van először a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Hogy tetszik?
- Jó pár szakmabelivel találkozhat az ember, de főleg az a jó, hogy rászán három napot és ez idő alatt sok filmet meg tud nézni. Budapesten könnyű azt mondani, hogy erre vagy arra a bemutatóra nem megyek el. Ha ide jövök, átadom magam a fesztiválélménynek, amit eddig csak külföldi fesztiválokon tapasztaltam. Nincs más dolgom, mint megnézni a többiek filmjeit, elmenni a saját filmjeim közönségtalálkozóira. Amikor Budapesten rendeznek találkozót, az sokkal hektikusabb.
- Nézi a többiek filmjeit?
- Igen, szoktam nézni. Van pár olyan rendező barátom, akiket én szoktam hívni, amikor olyan fázisba kerül a film, hogy a véleményük segít. Ez általában kölcsönös, ugyanazok a rendezők szoktak engem is visszahívni, segítünk egymásnak. Rendezőként az ember már annyira ismeri a saját történetét, hogy néha egészen alapvető dolgokat nem vesz észre. Ha van egy objektív szakmai szem, meg tudja mondani, mi a baj vele, mit lehet javítani rajta. Én sok filmet látok ebben a fázisban és jó látni újra azokat, amikor teljesen készen vannak. A vágóasztalon a film még alakul, akkor még van pár eszköz a rendező kezében, hogyan változtasson a ritmusán, feszességén.
- Egyre több magyar film ér el sikereket, kap elismerést rangos nemzetközi fesztiválon. Milyennek látja a magyar filmeket?
- Az elmúlt évek díjazott filmjeivel – Saul fia, Mindenki, Testről és lélekről – a magyar film visszakerült a köztudatba. Mindenképpen jó, hogy a filmpiac finanszírozása intenzívebb egy ideje, mint korábban volt.
- A közönség is szívesen fogadja a magyar filmeket?
- Ebben nem vagyok olyan biztos. Nem azért, mert magyar film, hanem azért, mert az emberek elkezdtek nem járni moziba. Van igény a magyar filmre, de a moziba járási szokások átalakultak. Erre még a pandémia is rátett, kevesebbet mennek az emberek közösségbe. Itt, Veszprémben jó látni, milyen nagy az érdeklődés, mennyire várják a nézők az új filmeket.