Az ünnep beteljesedése

2022.04.19. 11:30

A Liszt kórus adott húsvéti hangversenyt a Kálvin parki református új templomban

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság adott ünnepi koncertet húsvét vasárnap a Kálvin parki református új templomban.

Balla Emőke

Fotó: Pesthy Márton/Napló

 

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság életében hagyomány a húsvéti hangverseny, az új karnagyok vezetésével újjáalakult énekkar életében ez az első. A kórus szakmai irányítását tavaly novemberben vette át Lukács Elek Varga Áronnal együtt. 2021 novemberében nagy energiával, sok gyakorlott és néhány új taggal kezdték meg a munkát. Első közös szolgálatuk advent negyedik vasárnapján volt az evangélikus templomban, ahol két művet szólaltattak meg. A mostani, Kálvin parki református templomban tartott alkalom az első nyilvános veszprémi koncertjük. A hangverseny bizonyította, a két karnagy jól kiegészíti egymást: együtt konferáltak, hol egyikük vezényelt és a másik énekelt, hol fordítva.

A koncert első felében felcsendülő blokknak a Krisztus feltámadt címet adták a karnagyok. Először egy gregorián szekvencia, a Victimae paschali hangzott el, a 23. zsoltárt Károli Gáspár fordításában hallhatta a közönség. Egy népszerű Alleluja is megszólalt, majd a református gyülekezetekben is jól ismert húsvéti himnusz. Claude Goudimel 8. genfi zsoltárfeldolgozásának két verzióban, magyarul és franciául hangzott el. A koncert második blokkjában először a spanyol reneszánsz zeneszerző, Tomás Luis de Victoria O vos omnes című kompozíciója, majd Johann Sebastian Bach Christ lag in Todesbanden című kantátájának zárókorálja csendült fel.

A kórus megszólaltatott néhány olyan művet is, melyet a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán énekelt sikerrel, Lukács Elek DLA doktori képzési követelményének eleget téve. A kortárs észt zeneszerző, Arvo Pärt egy darabját, a Bogoroditse Djevo című művet adta elő a kar, Lukács Elek doktori kutatásának tárgya Arvo Pärt kórusművészete. Elhangzott egy norvég zeneszerző zsoltárfeldolgozása, és Szokolay Sándortól Örvendjetek az Úrnak című rövid, kétrészes motettája. A húsvéti koncertet záró műsorszám Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének című kompozíciója volt. A zeneszerző szívügyének tekinti a református egyházzenét, számos egyszerű orgonaművet ír a kántorok számára. Mindkét karnagynak személyes kapcsolata van vele, folyamatosan képzi őket. A Gárdonyi-darabnál orgonán közreműködött Varga Áron.

 

A zenei áhítaton Závodi Zsuzsanna, a Kálvin parki református gyülekezet lelkésze minden felcsendülő műhöz egy-egy rövid magyarázatot, igei kiegészítést mondott. Beszélt a csend és a szó jelentőségéről, melyiknek hol van a helye az életünkben. A szó életet teremt, az isteni szóért, áldásért, az öröm üzenetéért, a harmóniáért imádkozunk. A lelkész a szeretet és az öröm fontosságát hangsúlyozta, az örvendezést, mely isteni dimenzió.

A Liszt kórus koncertje méltó volt a húsvéthoz, lélekemelő, lelket gazdagító, megtisztító. Beteljesedése, megkoronázása az ünnepnek. A program bizonyította, hogy jó úton indult el az újonnan felállt kórus az új karnagyokkal. Bizakodhatunk, hogy ezúttal hosszú távú lesz az együttműködés, képesek lesznek egymásnak adni, egymástól tanulni, elfogadni.  

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában