Kiállítás, koncert és gasztrobemutató a kozákság napján

A Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesület szervezett megemlékezést az Agórában abból az alkalomból, hogy az ukránság október 14-én ünnepli Szent Mária Oltalmazó, a honvédség és a kozákság napját is.

Őrsi Ágnes

Fotó: Balogh Akos

Hosszú évek óta ezeket az ünnepeket a kelet-ukrajnai véres események kapcsolják össze. Ahogy korábban az ezen a területen élő kozákok próbálták megvédeni a török–tatár terjeszkedéstől a földet, ahol születtek, éltek (az Alsó-Dnyeper vidéke), ma ugyanilyen elkeseredéssel, rengeteg életáldozattal, háborús körülmények között igyekeznek megakadályozni a nagyobb hatalom területfoglalását az ukrán katonák.

Miről is szólt ez az ünneplés?

Huszár Józsefné, a Veszprémi Nők Kerekasztala (Venőke) elnöke nyitotta meg azt a kiállítást, amit a budapesti ukrán katolikus iskola diákjai munkáiból készítettek. Vidám, színes képek különböző technikával, a gyermeki lélek őszinteségével ábrázolva a képzelet világát, melynek ugyanúgy részei a napsütötte virágok, mint a jellegzetes kozák táncmotívum. Több ezer fotóból válogatták azokat, amelyek 2014-től napjainkig mutatják a kelet-ukrajnai állapotokat. Kiégett, összefirkált falú házak, harckocsik, a szeretteiktől búcsúzó fiatal emberek, az összefogódzkodó katonák és önkéntesek.

Utóbbiak közé tartozott, tartozik a fotókiállítást megnyitó Ignácz Viktória, a Miskolci Ukrán Önkormányzat elnöke, aki magyar ugyan, de Ukrajnában született, így amikor 2014-ben Kijevben, a Majdanon (Függetlenség tere) forradalmi hangulat kerekedett, úgy érezte, neki is segíteni kell. Azóta teszi, amit tud; szerez teherautót, kötszert, gyógyszert, élelmiszert, szervezi az adománygyűjtést, tartja a lelket a többi önkéntesben, feleségekben, anyákban, nagymamákban. Viktória saját élményei is ott vannak a képeken – emberek az embertelenségben, a békés megoldás mindenféle reménye nélkül.

Egy nemzetiségi ünnep kell hogy hordozza a nemzeti büszkeség tényezőit. Ez alkalommal a Dnipro, élén Zakar Irina elnökkel, koncerttel készült, melyen fellépett Meh Okszana zongoraművész, Jákói Bernadett és Nagy Annamária énekes. Bernadett az utóbbi időben halmozza a díjakat, elismeréseket orosz és ukrán nyelvű dalok tolmácsolásáért; a legújabbat, egy területi második helyért járó medált, éppen a rendezvényen akasztotta a nyakába Irina.

A találkozó gasztrobe­mutatóval zárult, készítette Mamalyha Szvetlana, aki profi ezen a téren, és szenvedélye más nemzetek konyháit is megismerni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában