Előadás Pápán: Szilárd, megbízható, értékálló pénzérméket vertek a Római Birodalomban

Vida István régész-numizmatikus, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának szakmunkatársa tartott előadást A principátus pénzrendszere (Augustus egyeduralmától Diocletianus pénzreformjáig) címmel a Kékfestő Múzeumban, a Gróf Esterházy Károly Múzeum Szakmai közösségi találkozók elnevezésű projektjében megvalósuló sorozat negyedik alkalmán.

Az előadó elmondta: azért választotta ezt a közel 300 éves korszakot az ismeretterjesztésre, mert ezen éra – illetve a kései császárkor, melyről várhatóan másik előadást tart majd – pénzeivel Pannóniában, a mai Magyarországon is találkozhatunk.

– Augustustól Diocletianusig egységes a pénzrendszer, bár változások voltak, de jól körülhatárolható terület. Hármas pénzrendszer, mely arany-, ezüst- és rézpénzekre épült. Szilárd, megbízható, értékálló pénzeket vertek. Az érmek nagyon szépek, portré minőségűek az ábrázolások: ha oldalról látnánk, megismernénk az uralkodókat. Rómában egy császárszobor-galéria megtekintésekor a barátaim rajtam nevettek, mert én nem szemből, hanem oldalról néztem az ekként egyébként karakteresebb, jobban felismerhető profilokat – mondta el Vida István, hozzátéve, az érmek változatosak voltak, általuk a történelemről sok mindent meg lehet tudni. Tulajdonképpen ez volt a kor médiája, hiszen nem volt írott sajtó, tévé, rádió.

– Ha az embereket a császári propaganda tájékoztatni akarta valamiről, például egy győzelemről, építkezésekről, adóreformról, akkor ezt az érmeken tudta megtenni. Elég egyoldalú, mert általában az uralkodó sikereiről számol be, de történelmi forrásként kiválóan használható. A fémkeresősök gyakran találnak ezekből, beazonosításuk a portrékép és a feliratok alapján történik. Akkoriban egész mások voltak az értékviszonyok: a kezdetben négy, majd két-három grammos ezüstpénz, a dénár (denarius) körülbelül a mai húszezresnek felelhetett meg.

Nagyobb volt a fém értéke, nehezebb volt hozzájutni. Minden egyes címletnek külön neve volt, fixen rögzített váltóértékkel. Huszonöt dénár ért egy aureust, ami több mint nyolc gramm súlyú volt, de ritkán, a mindennapokban nem, csak nagyobb értéktárgyak (birtok, ló, ház) vásárlására használták, kevés is maradt fenn. Az aprópénzt kétféle fémből verték, míg a nagyobb címletű sestertiust és dupondiust sárga-, addig az ast, semist és quadranst vörösrézből. A 2-3. században 5-600 pénzverde volt a Római Birodalom területén, az aprópénz-ellátást maguknak oldották meg a helyi közösségek, ugyanis a birodalom elképesztően alacsony adminisztratív személyzettel működött – fejtette ki előadásában Vida István régész-numizmatikus.