Vallomások a költészet hatalmáról Veszprém megyei szerzők tollából

Ezen a napon minden évben megtelnek Veszprém utcái emberekkel, akik kultgerilla akción vesznek részt, vagy csak verssel szeretnének fizetni a kávéjukért. Megyeszerte több ezer kisdiák szaval verseket, és talán azok is elővesznek egy-egy kötetet, akik az év más napján nem érnek rá az irodalommal foglalkozni. Slam poetry estek és kötetbemutatók, versvideók és posztok születnek meg ezen a napon általában. A pandémia helyzet miatt idén sem ünnepelhetjük a megszokott módon magyar költőinket, nem emlékezhetünk meg József Attiláról, klasszikus és kortárs alkotóinkról.

A rendhagyó ünnepen Veszprém megyei költőket, irodalomszervezőket és kultúraszervezőket kérdeztünk a költészettel való kapcsolatukról.

- A harmincas éveimtől nem különíthető el a költészet és az életem. A költészet a létezési formám. Együtt van számomra jelen az élettelen és az élő természet, a társadalmi viszonyok, az emberiség civilizációja, a magyar kultúra, a saját életem, a társaimé, mindaz, amit képes vagyok megtapasztani a Földből – és az, hogy írok. Az írás teremtés és önmegismerés. Ebben az egységben érzem magamat otthonosan, bár képes vagyok arra, hogy akár művelődéstörténeti, akár magánemberi szempontokra fókuszálva beszéljek róluk. Ha nem is tudok azokkal azonosulni, akik számára nem jelent semmit a költészet, megértem őket, de sajnálom, ha bármi okkal is, de lemondtak a világ ilyen fajta megértésének igényéről. A költészetben az ember számára megtapasztalható és átélhető a világ, amelynek időlegesen a részei vagyunk, s arra is lehetőséget ad, hogy kollektív alkotásban és élményben legyen része – mondta el Géczi János, József Attila-díjas író, költő és képzőművész.

Hozzátette, a költészetnek bármi lehet tárgya. Ha igaz és őszinte az, akkor rendteremtést, átvilágítást és biztonságot ígér. – Igényelem a kiteljesedett, a mindenség állandóságának és az apró mozzanatainak kifejeződéseit, legyenek azok bármiféle eljárásokkal, műfajokkal, művészeti szemlélettel, gondolkodási móddal alkotottak. Amióta tudom, hogy a hely szelleme egy kutya is lehet, vagy a kert, a reggelihez terített asztal, az iskolai tantárgyak, a nyelv változásai, a nemzethalál víziója, az emberbarátiság vagy a pandémia, azt is elfogadom, hogy a dolgok és eszmék az elmondásukkal együtt léteznek. Ez talán az ihlet forrása. És akik leginkább fölkészültek és kifejezőerővel bírnak, úgy, hogy a kortárs jelenségekre figyelnek, azok a legmeghatározóbbak számomra. Mint az élő kortársaim közül – hogy most csak a magyarságukkal is meghatározott költőket említsek – Tolnai Ottó, Terék Anna, Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Gergely Ágnes, Takács Zsuzsa, Marno János vagy éppen Kovács András Ferenc.

Molnár Sándor, az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosa, kultúraszervező számára a költészet, a vers ugyanazt jelenti, amit a zene. A két dolog valóban ugyanaz, hangok más-más magasságú rezgése ütemre. – A költészet érzéseim mások által megfogalmazott kifejezése. Emberi dolgok kőbe vésett világa. A legfontosabb emberi dolgoké: élet, természet, szerelem, halál. Tömören. Szépen. Átütő erővel. Mint a „Getnó” a maga három akkordjával, mégis milliókat elvarázsolva, hogy a zenei párhuzamnál maradjunk.

Szebb időkben mindig valamilyen ütős programmal készültek az ünnepre. A legemlékezetesebbek: beszélgetés Géczi Jánossal és Likó Marcellel, aztán a Resti Kornél Eredetiségmegjelöléssel Ellátott Zenekar felejthetetlen költészet napi estje, Varga Ricsi és Kelemen Zoltán gyönyörű estje. Az utolsó két napon tetszés szerint jöhettek mindazok, akik csak egy verset szerettek volna elmondani, felolvasni, aztán mentek tovább. Megható volt, mikor tizenegyedikére virradó éjjel színes krétákkal versekkel írták tele az Utas előtti aszfaltot, verseket tűztek az ajtóra. Idén csendesen telik majd az ünnep. Talán felteszem magamnak Latinovits József Attila lemezét. Sok magyar költő tett nagy hatást az életemre. De ha mégis egyet kellene választanom: József Attila, a szavak mérnöke. Nála tömörebben, szebben alig-alig tudnak a legnagyobb mélységig hatolni. Újabban Juhász Ferenc talált rám, vagy fordítva; gyönyörű képekben fogja át a kozmikus időt és teret, falom a verseit. Aztán Botár Attila gyönyörű szonettjei, Fenyvesi Ottó rakoncátlan ginsbergi világa, fontos fordításai, mint például Mile Stojic szarajevói horvát költő Túlvilági lakosztálya, akivel volt szerencsém szülővárosában személyesen is találkoznom – tette hozzá Molnár Sándor.

Varga Richárd költő, az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kulturális projektmenedzsere számára költészet a megértés – a világ, a másik ember és önmagunk megértésének – egyik legszebb lehetősége. – A versek olvasása közben gyakran találkozom azzal a megnyugtató érzéssel, hogy nem vagyok egyedül. Nem vagyok egyedül a kérdéseimmel, a problémáimmal, az örömeimmel. Nekünk, embereknek közünk van egymáshoz; összetartozunk, összekapcsolódunk, a különbözőségeinkkel együtt egy nagy egész részei vagyunk, és ez, úgy hiszem, a költészetben – vagyis inkább általában a művészetekben – nagyon hangsúlyosan tetten érhető. A körülöttünk lévő világ elképesztően gyorsan, szinte napról-napra változik, így folyamatosan egyfajta reflexiós ingert válthat ki az alkotó-beállítottságú emberekből. Belőlem is. Korábban alapvetően ez volt az, tehát maga a világ, az élet, a társadalmi történések, a saját személyes életeseményeim, amelyek megihlettek. Ma már próbálom azt kutatni és arról írni, ami ebben a nagy rohanásban és változásban, vagyis inkább ezeken felül állandóságot jelenthet. Éppen ezért sokkal kevesebbet írok, mint régen – mondta el Varga Richárd.

A klasszikus költők közül Weöres Sándor a nagy kedvence. – Ő teljesen magától értetődően írt arról a fajta állandóságról, amit én is fontosnak tartok. És nagyon szeretem, ahogy játszik a súlyos, filozofikus vagy mitológiai témákkal. Weöresnél könnyű marad a súly. Teljesen más költészet Fenyvesi Ottóé, de nála is mindig ezt érzem: hihetetlenül lazán szólal meg, farmerdzsekisen, Ramones-pólósan, és közben egy-egy sora úgy telibe talál bennem valamit, hogy fél percig csak hümmögni és helyeslően bólogatni tudok. Tóth Krisztinát említem még, aki, azt hiszem, örök kedvencem, és Lanczkor Gábort, akinek a köteteit mostanában nagyon sűrűn lapozgatom.

Éltető Erzsébet, költő, a várpalotai Krúdy Gyula Könyvtár kulturális szervezőjének irodalomszeretetét a szülei ültették el benne. – Az első versemet 9 évesen írtam le az akkori naplómba, mely a Holdról szólt. A középiskola végén aztán egy megyei vers- és prózaíró pályázaton Botár Attila költő első hellyel díjazott, ennek hatására elkezdtem tudatosabban írni. Számos klasszikus és kortárs szerző is meghatározó jelentőséggel bír számomra. Kedvelem József Attila komplex, a valóság több síkjával játszó műveit, Babits Mihály tökéletesre csiszolt versformáit, vagy Nemes Nagy Ágnes gondolati költészetét, melyet kifinomult rend és mérték határoz meg. A kortársak közöl Szabó T. Anna és Tóth Krisztina lírája áll hozzám a legközelebb, az ő soraik mindig telibe találnak, versbeszélőikkel egytől egyig tudok azonosulni.

Főként saját tapasztalataimból, mindennapjaimból merítek ihletet, de nem idegen számomra az sem, hogy különféle szerepverseket, vagy olykor egy-egy slam poetry jellegű szöveget írjak. Ahogy az életben, úgy a versekben sem vagyok túl szószátyár, fölöslegesen bőbeszédű alkat, szeretem „meghúzni” a saját határaimat; több sort törlök, mint amennyit hozzáírnék egy-egy vershez. Jelenleg az első igazi kötetemen dolgozom, amelyben szív és ész egyensúlyára, valamint kevesebb „backspace”-re törekszem a betűk leütésekor – tette hozzá Éltető Erzsébet.