Előadást tartottak a magyar katonai repülés történetéről Pápán

Hermann István könyvtárigazgató köszöntőjében elmondta, a járvány miatt eltolódott előadás kapcsolódik a Trianon100-emlékévhez, mely bemutatja, hogy anno milyen tisztességtelen, aljas döntéseket hoztak országunkkal kapcsolatban: egyebek mellett megszüntették az I. világháborúban első oroszlánkörmeit, hősiességét, bátorságát megvillantó magyar repülést.

Az előadást katonákról szóló idézetekkel kezdő Kositzky Attila ismertette, hogy mi köze Trianonnak a magyar katonai repüléshez, hangsúlyozva: a világ legmostohább sorsú katonai repülői a magyarok.

– A trianoni békediktátumot jól ismeri a magyarság a terület- és lakosságelcsatolások vonatkozásában, de a katonasággal, főleg a katonai repüléssel nem foglalkozott senki. Bármily furcsán hangzik is, a Trianon okozta sérülés a magyar katonai repülésben még egy kicsit a mai napig is látszik – jegyezte meg Kositzky Attila, majd kifejtette, hogy a körülöttünk lévő, 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchiáról, illetve Nagy-Magyarországról leváló országok szintén megalakították a légierőiket, amit Trianon következtében hazánknak le kellett állítania, ők viszont vitték tovább. Náluk százéves a légierő, mi pedig tipródunk: a légierő vagy a katonai repülés százéves?

1918 novemberében megalakult a magyar légierő magja.

1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság idején a megmaradt állomány újjászerveződött Vörös Légjárócsapat névvel. Horthy Miklós nemzeti légierőt szervezett Szegeden, ami 1920-ig tartott. Rejtett légierőnk volt az 1920-s évektől 1938-ig, majd megint légierő (Horthy-féle Magyar Királyi Honvéd Légierő 1945-ig), aztán az 1950-es évektől 1990-ig szovjet rendszer szerinti honi légvédelem (Magyar Néphadsereg Honi Légiereje néven), ahol már – nem önálló légierőként – csak radar, rakéta és repülő csapatok működtek. 1961-től Pápán éltek és repültek a pilóták. 1997-ben alakult meg ismét a légierő, utána légierő parancsnokság volt, most pedig az összhaderőnemi szervezetben egyfajta légierő felügyelőség működik – jegyezte meg az előadó, krisztusi analógiára sorolva a stációkat.

A rejtett légierő történetéből megtudhattuk, hogy Petróczy István katonai repülőtiszt már 1919 őszén levélben megosztotta a Honvédelmi Minisztériummal (HM) baljóslatú megérzéseit a légierő megszüntetéséről, valamint szorgalmazta a pilóták, a műszaki állomány, a repülőterek és egyebek bárminemű megőrzését. Két utat választottak. Egyrészt létrehoztak egy részvénytársaságot állami pénzen, ahol az I. világháborút megjárt pilóták és gépek repültek, utasokat is szállítva. A másik még fondorlatosabb volt: a Kereskedelemügyi Minisztériumban alakult egy osztály, amely a repüléssel foglalkozott. Érdekesség, hogy a trianoni békediktátum után a részvénytársaság rövidesen terítékre került, az osztály viszont észrevétlen maradt, így titokban tovább dolgozhattak a HM felügyelete alatt, megmentve a pilóták kézügyességét.

– Ennek ékes, illetve az osztályon belüli jól működés vélhető bizonyítéka, hogy 1938-ban, az ország fegyverkezési egyenjogúságát elismerő bledi egyezmény után fél évvel a magyarok összeakadtak a szlovák légierővel, és egy nap alatt kilenc szlovák gépet lőttek le saját veszteség nélkül. Egyébként mindig is nagyon jó emberállománnyal rendelkezett a magyar katonai repülés – tette hozzá az eddig négyet szerző, a későbbiekre még három könyvet tervező nyugállományú repülő altábornagy.

Kositzky Attila felidézte, a Magyar Királyi Honvéd Légierő 1945-ös fizikai megsemmisülésével három év szünet következett, majd megkezdődött a demokratikus légierő felépítése, a horthysta légierő személyzetének bevonásával. 1951-ben, amikorra már a fiatalokat kiképezték, koncepciós per során többeket kivégeztek, börtönbüntetésre ítéltek. Kiemelte Szentgyörgyi Dezsőt, aki a Magyar Királyi Honvéd Légierő legeredményesebb vadászpilótája volt, s a börtönből szabadulva, 1956 után a Malév pilótája lett. Fia a könyvtárban véletlenül szerzett tudomást apja addig, a többiekhez hasonlóan a családon belül is titkolt múltjáról.