A veszprémi Ircsik Vilmosnak novelláskötete jelent meg

Sétálóidőn címmel jelent meg nemrégiben Ircsik Vilmos novelláskötete, amit a veszprémi Művészetek Házában mutattak be. A városlődi származású író Budapesten tanult és a hetvenes években a megyeszékhelyen telepedett le. Itt tanított, folyóiratot is szerkesztett. Szülőfalujában gyerekkorában szerzett élményei hatnak mégis leginkább műveire. Kétnyelvű településen nőtt fel, ahol sok németajkú lakott.

– Bölcsészkaron végeztem a fővárosban, magyar-német-orosz szakon. Az Eötvös-kollégiumban laktam, ami kitüntető lehetőség, művészi indíttatást is adott nekem az a légkör, amit az alkotni vágyó fiatalok teremtettek meg ott. Már ebben az időben elkezdtem műfordítóként dolgozni és elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy magam is papírra vetek történeteket. Gyakran orosz írók műveit fordítottam, sok nagy hatással volt rám, lenyűgöztek. Például Jurij Nagibin novellái, amelyek a gyermeklélektant árnyaltan mutatják be és Gottfried Benn költészete. Sokszor olyan témát dolgoztam fel aztán saját írásaimban, amire egy-egy munkám során bukkantam. Miközben olvastam például egy más nyelvre átültetendő regényt, továbbgondoltam a történetét, magamban átalakítottam, fejemben megfogalmaztam róla a véleményemet. Sokan így vannak ezzel olvasás közben, én le is írtam az így születő képzettársításokat, tapasztalataimat, a fantáziám szülte cselekményeket – mondta el Ircsik Vilmos.

Első prózai műve Veszprémben jelent meg, Jaj, akinek nincs otthona! címmel. A sikeres regény tulajdonképpen a saját életrajza. Azt a világot mutatja be, amit gyerekként élt meg. A különböző etnikumok együtt, egymás mellett élése témaként később is több alkotásában felbukkant. A Negyven év némaság címűben is. Legújabb kötete, a Sétálóidőn címadó novellája is ezt a kérdéskört dolgozza fel és ezt is olyan könyv ihlette, amivel műfordítóként foglalkozott. Christa Wolf August című kisregénye, amelynek a főszereplője egy nyugdíj előtt álló buszsofőr, aki utolsó útján turistákat visz Prágából Berlinbe. Közben felélednek benne a gyerekkori emlékek arról, amikor menekülni kellett Kelet-Poroszországból. Ez olyan hatással volt Ircsik Vilmosra, hogy ugyancsak egy buszvezetőt választott főszereplőnek. A Sétálóidőn róla szól.

Arról, hogy véletlenül szembesül a múltjával, egy történelmi tragédiával, amikor munkaviszonya pihenéssel töltött utolsó heteiben be kell ugrania egy fuvarra kollégája helyett. Távolsági járatot vezet, ami érinti szülőfaluját. Ettől kezdve a novella két síkon halad, egyrészt a jelenben, másrészt a sofőr gyerekkorában játszódik, a kitelepítések idején. Talán érdemes nekünk is ezzel a volán mögött ülő férfival utaznunk egy darabon gondolatban. A veszprémi író jelenleg a legkedvesebb írásának tartja a Sétálóidőnt. Úgy véli, ebben találta meg igazán azt a hangot, amivel leginkább átélhetővé teheti a szülőfalujában élő németek sorsát. Meggyőződése, hogy olyanok számára is érdekessé teheti irodalmi eszközökkel, akik különben valószínűleg nem tudnának róla.

Könyvajánló

Ircsik Vilmos legújabb könyve a realizmus és a groteszk, a pamflet és a szociográfia, a történelemelemzés és az emlékezés színes vonásokkal teli birodalmába emeli olvasóját. Az író 2014 és 2018 között született novellái egyszerre szövik egységbe, mélyítik el és távlatosítják megszokott témáit, sűrített módon jelenítik meg kisprózai munkásságának poétikai értékeit. A svábság kitelepítése és az itt maradottak zaklatása, az ötvenes évek kegyetlen, lelket, testet, jövőképet egyaránt szaggató megpróbáltatásai, a szigetvári Zrínyi Miklós jelen időbe repülése, a gyermek- és az ifjúkor emlékpillanatai, a szerelem, az erotika, az emberi kisvilágok egyedi atmoszférái és lélekrajzai egymást kiegészítve támadnak fel műveiben, mozaikdarabokból állnak össze egy sanyarú történelmi időszakaszt kívülről-belülről átvilágító, szerves egységgé. A felnőtt- és gyermektekintetekben csillogó fényképszerű hűség, a humor, a magánélet bensősége – egészen a jelenig jutva – változatos nyelvi rétegek fordulataival, képeivel szólal meg. Az életteljesség igénye egyszerre képes az öröm és a fájdalom, a történelmi arculcsapás és a játék kifejezésére, a megrendültség közvetítésére és a sorcsapásokon felülemelkedő, azokat is legyőző nevetésre.