Irodalomterápiával segít a problémák leküzdésében az ajkai Pávlicz Adrienn

Melyek voltak azok a hatások, amelyek miatt ennyire fontos lett számodra az irodalom?

Először is el kell mondanom, hogy nagyon szeretetteljes családból jövök. A szüleim mindig engedték, hogy a saját utamon járjak, támogattak, soha nem fogtak vissza. A kiindulópont mindenféleképpen ez. A másik két korai – és talán legerősebb inspirációm – az ajkai Fekete István Általános Iskolában eltöltött éveimhez köthető. Itt volt a magyartanárom Huiber Jánosné, akinek az irodalomszeretete és a diákokhoz való hozzáállása nagy hatással volt rám, valamint ebben az időszakban kezdtem el járni az ajkai könyvtárba, ahol Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa vett a szárnyai alá. Ezek a hatások olyan jelentősek voltak, hogy tizennégy évesen egy tévériportban már azt nyilatkoztam, hogy tanár szeretnék lenni.

Magyartanár, ha jól sejtem.

Nem egészen. Először a testnevelő tanári pálya felé kacsintgattam, mivel a tornatanárom Rácz Tiborné is nagy hatással volt rám, ráadásul ekkor aktívan sportoltam is. Ezért iratkoztam be végül egy győri sportgimnáziumba. Egy sérülés aztán meghiúsította ezeket az elképzeléseimet, de a tanári hivatástudatomat nem kergette el. A középiskola után a szombathelyi egyetem magyar-könyvtár szakára iratkoztam be. Itt ismertem meg Fűzfa Balázs tanár urat, aki aztán a következő nagy hatást jelentette. Már elsőéves koromban bevont az irodalmi programok szervezésébe, és végül 2010-ben tulajdonképpen már együtt szerveztük az Ajkán tartott Nagy László-konferenciát.

Hol kezdtél el dolgozni az egyetem után?

Sokáig nem tanítottam. Úgy alakult, hogy Budapestre kerültem, és a Néprajzi Múzeumban kaptam könyvtárosi állást. Nyolc évig dolgoztam itt. A könyvtárosi feladatok mellett kiállításmegnyitókon konferáltam és diákcsoportoknak is tartottam órákat. Így kanyarodtam szépen lassan vissza a tanítás felé.

Ha jól tudom, volt még egy kis kitérőd.

Igen, 2017-ben elnyertem a Mikes Kelemen Program ösztöndíját, így négy hónapig Németországban kutathattam. Több mint negyven életinterjút készítettem olyan magyarokkal, akik 1945-ben vagy 1956-ban hagyták el az országot.

Hol tanítasz, mit csinálsz mostanában?

Egy budapesti gimnáziumban tanítok, amely ezer szállal kötődik az irodalomhoz, többek között itt tanult A Pál utca fiúk írója, Molnár Ferenc is. Emellett folyamatosan fejlesztem magam, igyekszem tanulni én is. Ez hozzátartozik az életemhez. Már az egyetemi évek alatt is párhuzamosan végeztem két mesterszakot: Szombathelyen a tanárit, Veszprémben a modern magyar irodalomtudományok képzést. Az elmúlt években – a tanítás mellett – a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta képzésére jártam. Itt idén júniusban végeztem. Közben a József Attila Emlékhely közösségi oldalait is kezelem, ami szintén nagy élmény, hiszen így az online téren keresztül is el tudom juttatni az irodalmat az emberekhez. Emellett, ha van egy kis szabadidőm, szívesen evezek pár órák a Velencei-tavon.

Milyen céljaid vannak az irodalomterápiával?

Azt hiszem, azért is lettem magyartanár, és azért is szeretem az irodalmat, mert úgy érzem, a könyvekben minden meg van írva, ami velünk történik. Éppen ezért soha, senki nincs egyedül. Nagyon jó érzés ezt megmutatni másoknak. És legalább ennyire jó érzés olyan emberekkel dolgozni, akik nyitottak a szövegek és önmaguk megismerése felé, akármilyen nehéz is ez. Jó látni, hogy egy-egy kortárs szövegen keresztül segíteni tudok valakinek a saját elakadásait meglátni, felismerni. Szeretnék itt, Veszprém megyében is indítani különböző csoportokat. Balatonalmádi, Balatonfüred és Ajka szerepel a rövidtávú terveim között. A két Balaton-parti településen ráadásul Frank Róbert pszichológussal dolgoznánk együtt. Ez különösen izgalmas lenne.

Mit jelent számodra Ajka? Tervezed esetleg, hogy visszaköltözöl?

Ajkai vagyok. Itt vannak a barátaim, a családom. Nagyon szeretek hazajönni, és tervezem is, hogy majd visszaköltözöm a városba. Egyelőre mindkét helyen megtalálom a pozitívumokat. Szeretem Budapest nyüzsgését és Ajka nyugalmát is. És ha nem is lakom teljesen itt, igyekszem segíteni a város kulturális életét. A könyvtárban például kortárs írók estjeit moderálom. Beszélgettem már Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel, és idén tavasszal lett volna Grecsó-est, amely a járványhelyzet miatt sajnos elmaradt. Ezt természetesen mindenképpen pótolni szeretném, és tervben van még egy Krusovszky Dénes és Simon Márton művei köré épülő beszélgetés is.