A moldvai csángók életével ismerkedhettek az érdeklődők Vászolyon

Nem akármilyen viszontagságok után tarthatta meg érdekes előadását Petres László, egy Romániában levő magyar iskola tanítója Vászolyon nemrég.

A koronavírus-járvány okozta izgalom és sok bizonytalanság közepette, majd a határátlépést lehetővé tévő két negatív vírusteszt után érkezett meg közel ezer kilométeres távolságból, hogy a tervezett előadását megtartsa. Mindemellett saját gyűjteményéből válogatást is hozott, amellyel bemutatta a moldvai csángók életét, illetve szép hagyományait.

Petres László, aki egyetemi állását feladva utazott el Moldvába, hogy megismerje, kutassa a hagyományokat, tíz éve él a csángó közösségben, ahol nagy szeretettel és odaadással tanítja a négy és 18 év közötti „gyermekeit” a magyar nyelv ismerete, szeretete mellett sok egyéb ismeretre. Minderre nagy szükségük van a gyerekeknek, mert közülük többen is nehéz körülmények között élnek, mások szülei pedig külföldön dolgoznak.

Vászolyon a kiállítást megelőző estén a nagy érdeklődést mutató közönség feszült figyelemmel hallgatta a rendkívül tartalmas áttekintést a csángók történelméről, mindennapjaikról és természetesen a magyar iskoláról, valamint a gyerekekről is. Az előadás után többen tovább faggatták a nagy tudású előadó-tanárt, aki készségesen válaszolt a kérdésekre, és nemcsak ezen az estén, hanem a másnapi kiállításmegnyitón is, ahol a bemutatott holmikról, tárgyakról beszélt.

A tárlat elsősorban a moldvai csángók ruházatát mutatta be az érdeklődőknek, a termekben kiállított viseletek, szőttesek és tárgyak a moldvai Nagypatakról származnak. A Csurály, Farkas–Hulubár és Farkas–Fricsi családoktól való gyűjteményeken keresztül az érdeklődők megcsodálhatták a falu, illetve egy közösség gazdag minta- és formakincsét.

A szervezők mindemellett kialakítottak a közönség számára egy tipikus csángó házbelsőt is, amelynek fontos része az ágy, a kisméretű, így mozdítható asztal, valamint a mennyezetről leeresztett rúd, amelyen a mindennap használt ruhadarabokat tartották. A szentképek és a megszentelt gyógynövények a moldvai magyarok kivételesen mély, sokrétű hitére és a római katolikus valláshoz való ragaszkodására utaltak. A viseletek bemutatóját szemlélve a nézelődők új szavakat is megismerhettek, egyebek mellett azt, hogyan nevezik a női övet, a lepelszoknyát, amit a hosszú vászoningre vettek fel, valamint a női fejrevalót, a zsebkendőt.

Érdekesség volt az is, hogy dudós tarisznyának hívják a csángók azt, amibe a gyógynövényt teszik.