Örömzenével lepte meg az ajkai közönséget Miklósa Erika és Horváth István

A művésznő gyermekként még úgy gondolta, sportkarriert fog befutni, és csupán kedvtelésből fordult az éneklés felé. A sors azonban más utat jelölt számára: az éneklés kiszorította a versenysportot a nyeregből, Miklósa Erikát 19 évesen – minden idők legfiatalabbjaként – szerződtették a Magyar Állami Operaházhoz. Pályája egyenesen ívelt felfelé, egymást követték hazai és nemzetközi sikerek, népszerűsége azóta is töretlen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola konzervatóriuma után, 1996-ban külföldön képezte magát: előbb a philadelphiai Academy of Vocal Arts, majd a milánói Scala ösztöndíjasaként. A Magyar Állami Operaháznak 1999-ig volt a tagja, szopránszerepek sorát énekelte és énekli azóta is: A denevér Adéljától a Rigoletto Gildáján keresztül a Szöktetés a szerájból Constanzájáig.

Horváth István ­muzsika iránti érdeklődése és fogékonysága már a korai gyermekévekben megmutatkozott. Tanulmányait harmonika, zongora, valamint gitár szakon kezdte, végül a magán- énekesi pálya felé orientálódott. Énekművészként a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett, majd elindult operaénekesi pályafutása a Pécsi Nemzeti Színházban. Almaviva gróf szerepében debütált Rossini Sevillai borbély című operájában. A nemzetközi hírű tenorista a Magyar Állami Operaháznak 2010 óta vezető szólistája.

Kettejüket a színpadi munkák mellett szoros barátság, illetve mind az önmagukba, egymásba és a Jóistenbe vetett hit is összeköti. A művésznő elárulta, a Balatonnál nyaraltak családtagjaikkal együtt, amikor egy baráti éneklős, borozgatós estén felmerült a közös fellépés lehetősége. Színpadra állítottak hát egy bensőséges hangulatú koncertet, amelyet az egyes darabokhoz fűződő történetek színesítenek.

Míg Miklósa Erika tehetsége mellett rendkívüli kedvességével, bájával és remek humorérzékével, addig Horváth István bársonyos tenor hangjával és virtuóz harmonikakíséretével nyerte el a nézők szívét az esten. A műsorban az opera- és operettirodalom remekei közül válogatva, a repertoárban egy magyar népdal is helyet érdemelt. Az utóbbit egy kedves történettel is megkoronázta a művésznő. Klasszikus zenében a világ tetejére eljutva, a New York-i Metropolitan színpadán érte az a megdöbbentő felismerés, hogy ő kiskunhalasi lányként az országát és szülőhelyét képviselve milyen nagy ajándékot kapott az élettől. Számára, hogy ott játszhat, az az olimpiai aranyérem, melyről gyermekként álmodott.

Egy New Yorkban töltött nagyszabású karácsonyi parti alkalmával az A csitári hegyek alatt című népdalt adta elő. Abban ő megénekelte, honnan jött, mit jelent a származása, milyen érzések kavarognak benne, távol Magyarországtól. Másnap a New York Times címlapon hozta produkcióját. A keserédes érzést, örömöt és bánatot egyszerre közvetítő előadás úgy meghatott egy állítólag szőrös szívű újságírót, hogy tollat ragadott, és papírra vetette a művésznő előadásával kapcsolatos gondolatait. Így ez a népdal többletjelentéssel is szólt az ajkai alkalmon. Ugyanakkor vastaps koronázta Erkel Ferenc Bánk bán című operájából ­Melinda és Bánk kettősét és Erkel Ferenc Hunyadi László operájából az Áldjon meg Isten, hős bajnokom duettet, az egyéni nagy áriák és operettrészletek mellett.

A lélekemelő koncertélményt a nézők álló tapsviharral honorálták a művészek felé.