Az ír kocsmazene, a kiáltozó nézők és Hamlet esete: Bemutató a Pannon Várszínházban

Azt bátran kijelenthetjük, hogy a Hamlet egy nagyon nehéz, és nagyon hosszú darab. A szünettel együtt összesen háromórás az előadás. A Pannon Várszínház Hamlet feldolgozásához illő Nádasdy Ádám fordításban leheltek új életet a darabba, de az Arany János által kőbe vésett szállóigék így is kikerülhetetlenek maradtak. Ebben a három órában viszont még a legfiatalabb nézőnek sem jutott eszébe az órájára tekinteni, hiszen a történet súlyát zenés-táncos részek szakították meg.

Sok minden van a Hamletben: politika, erőszak és erkölcs, vita az elmélet és a gyakorlat egyértelműségéről, a végső célokról, az élet értelméről, van benne szerelmi és családi, állami, filozófiai, és metafizikus tragédia, minden, amit csak akartok! S még megrendítő lélektani tanulmány is. És véres cselekmény, és párbaj, meg nagy mészárlás. Van választék bőven. De tudni kell, miért és mivégre választ az ember – írja Jan Kott a lengyel filozófus és Shakespeare-kutató máig érvényes tanulmányában. Tragédiáról beszélünk tehát, és a tradicionális kultúrafogyasztók az effajta katarzist várták, hiszen olvasták a Hamletet – Arany János fordításában bizonyosan- és látták is talán korábbi feldolgozásait más színházakban.

A Vándorfi László féle Hamlet viszont egy modern, kortárs és élő darab, nem szűkölködik kötelező skatulyákban. El lehet e képzelni egy tragédiában, hogy a Firkin együttes ír kocsmazenéjére doboljanak a lábak, vagy hogy a nézőtéren ülők kiabáljanak az előadás közben? A Pannon Várszínház nemcsak, hogy elképzelte, de meg is valósította.

Nagyon merész vállalás volt beengedni a nézőtéren ülőket a darab folyásába, több szempontból is, amik pedig a színész, a nézők és a dinamika. Annak ellenére, hogy korábban tapasztalhattuk, hogy Szelle Dávid milyen magabiztosan és könnyedén tartja az interakciót a nézőkkel (gondoljunk csak akár a Hair című darabra), ez mindig rizikófaktor. Szelle Dávid viszont nem hibázik, ahogy most sem tette. Egy nagyon rövid közjáték alatt annyi hangszínen és olyan erővel tudta buzdítani a nézőket, hogy a szokásokat sutba dobták, és a kezdeti hallgatást felváltotta a kiáltozás. Ehhez kellett egy befogadó – vagy inkább bevállalós – közönség is. A dinamika pedig nem csorbult, percre és lépésre pontosan volt kiszámolva a közjáték, Vándorfi László nem hagyott helyet más végkimenetelnek, Szelle Dávid pedig maradéktalanul hozta az elvártakat. Ez csak egy példa arra, milyen szoros figyelmet és együttműködést kíván meg az előadás a nézőktől.

Minden színész (és karakter) hatalmas és megérdemelt tapsot kapott a szombati bemutatón, Koscsisák András mint Claudius, Pap Lívia mint Gertrud, Krámer György mint Hamlet atyjának a szelleme, Egyed Brigitta Poloniusként, Egri Zsófia Ophelia szerepében, Soós Máté Bátor mint Laertes, Horváth Dániel mint Horatio, Molnár Ervin és Keresztesi László Rosencrantz és Guildenstern szerepében, Kárpáti Barbara Corneliusként, Kovács Ágnes Magdolna Voltemandként, Osricként Ruff Roland és a többek között színészeket alakító Gábor Márkó, Kovács Gábor, Punk Péter, Baranyi Csanád, Ifju Martin és Rossa Levente is.

Aki nem a fent már emlegetett tradicionális kultúrafogyasztás híve, és nem azt a kétségbeejtő, fájdalmas katarzist várja, amit a hazugságok, a kilátástalanság, a tehetetlenség és az igazságtalanság szül, hanem sokkal inkább átélni, érezni és saját bőrén tapasztalni akarja Hamlet történetét, és szereti a meglepetéseket – amiből bőven akad – és az interakciót, az tudni fogja értékelni a Pannon Várszínház előadását.