Vészhelyzetben mutatkozik meg, ki milyen ember

Veszprémből indult, itt játszotta első szerepét.

– 1997-ben érettségiztem a szentesi gimnázium irodalom–dráma tagozatán, a Színművészeti Egyetemre nem vettek fel. Az érettségi évében kiírtak egy meghallgatást a Veszprémi Petőfi Színházban, Péter szerepére a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalben. Édesapám hozott el, azt mondta, „fiam, ha ez a vágyálmod, ha csak egy szerep, akkor oké”. Augusztusban kezdtem a Petőfi Színházban.

Egy érettségivel.

– Igen. Az eredeti egy szerepből végül sok lett, az 1997/98-as évadban játszottam a Kabaré, a Tanár úr kérem és a West Side Story című előadásban, Vándorfi László igazgató mellett rendezett Horváth Péter, Novák Péter. Megismertem a csapatot, nagyon szerettem itt lenni, örök barátságokat kötöttem. Ez idő alatt a Budapest–Veszprém–Jánoshalma háromszögben ingáztam, Budapesten elkezdtem járni Toldy Mária musicaliskolájába. 1998 februárjában azt a döntést kellett meghoznom, hogy maradok-e a veszprémi színházban vagy sem. Mondtam az igazgatónak, hogy nagyon szívesen eljátszom a következő évadban egy szerepet, ha szüksége van rám, de tanulni szeretnék, muszáj tanulnom. Abban az évadban nem voltak olyan előadások, amelyekben az én tizennyolc éves, hatvanhárom kilós kis alkatomra szerep lett volna.

Így ment el Veszprémből a fővárosba.

– Igen, és ott is maradtam. Elsodort a szél Veszprémből, de sokakkal megmaradt a baráti kapcsolatom, azokkal, akik most is tagjai a színháznak, és azokkal, akik már nem. Fiatalok voltunk, összetartó kis csapat, sok őrültséget csináltunk. Budapesten elvégeztem a Toldy Mária stúdiót, továbbra is próbálkoztam felvételizni a Színművészeti Egyetemre. Három színházban játszottam, aztán elmentem egy turnéra Amerikába, és mikor hazaértem, már nem voltak olyan jó lehetőségeim, minden szerep le volt kettőzve és hármazva. Édesapám úgy tudta, hogy az ELTE vegyész szakán rendesen tanulok. Mikor meghallotta, hogy Toldy Mária stúdiójába járok és meg fognak buktatni matematikából, közölte, hogy innentől kezdve éljek meg, ahogy tudok.

Elvégezte az ELTE-n a vegyész szakot?

– Nem. Próbálkoztam vele, de kirúgtak. Joggal. A matekszigorlatot nem tudtam teljesíteni. Édesapám azt mondta, keressek munkát és éljek meg belőle. A színházból nem tudtam megélni – szabadúszóként akkor nem volt annyi előadásom –, de nem akartam ezt abbahagyni. Adódott egy lehetőség, a Budapesti Operettszínházban rendezőasszisztenst kerestek. Azt mondtam magamnak: egy életem, egy halálom, én ezt megpróbálom. Mindig vonzott a rendezés, nem állt messze tőlem, tizenhárom éves korom óta nagy szabadtéri produkciókat bonyolítottam le a szülővárosomban, Jánoshalmán is. Kerényi Miklós Gábor felvett az Operettszínházba. Kitaláltam, hogy szeretnék rendezni is. Ezt a lehetőséget megkaptam Bán Teodórától, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatójától. Megkerestem őt, odaálltam elé és mondtam, hogy van egy csapat, megrendezném a Valahol Európában című musicalt, Dolhai Attila és Szinetár Dóra elvállalta a főszerepet. Létrehoztuk a darabot, félamatőr és félprofi körülmények között. Utána mondta Kerényi Miklós Gábor, hogy meg kellene próbálni profi körülmények között rendezni egy előadást. Így indult a rendezői pályám. Már rendeztem, utána vettek fel az egyetemre, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Babarczy László osztályában végeztem, 2012-ben diplomáztam. 2011-ben Nádasdy Kálmán-díjat kaptam.

Sorra jöttek a meghívások, dolgozott az Operettszínházban, Pécsett, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, nyaranta Szegeden. Most szabadúszó?

– Tizennyolc éve a Budapesti Operettszínház tagja vagyok. Időnként kienged a színház rendezni. Például most Veszprémbe.

Hogyan kapta a felkérést a Titanic rendezésére?

– A Titanic előtt az Abigél kapcsán találkoztam a veszprémiekkel. Az Operettszínházban rendeztem az előadást, amelynek szövegírója is voltam, Szabó Magda nekem adta az Abigél zenés színpadra állításának jogát. Itt Tóth Loon rendezte a darabot, egy-két változtatással, amelyre engedélyt adtunk Kocsák Tibor zeneszerzővel. Már akkor beszélgettünk Oberfrank Pál igazgatóval arról, ha lenne valamilyen feladat, szívesen jönnék rendezni. Ennek most jött el az ideje. Először arról volt szó, hogy Duncan Csendszimfónia című zenés élettörténetét rendezem, de nem kaptuk még meg a jogot, így a Veszprémi Petőfi Színház vezetésének ötlete alapján nyúltunk a Titanichoz, melyen nyáron dolgoztam Szegeden. Megszereztük a jogot, a zeneszerző nagyon boldog, hogy tovább él a produkció, Veszprémben. Itt lesz a kőszínházi ősbemutató, ebben a csodálatos kis ékszerdobozban.

A veszprémi egészen más léptékű előadás, mint a szegedi, ahol 107 ember állt a színpadon.

– A szegedi bemutatóhoz képest le kellett redukálni a létszámot, viszont a veszprémi nézők ebből semmit nem vesznek észre, monumentális lesz ez az előadás. Majdnem egyharmad annyian vagyunk, mint Szegeden, de erre a színpadra ez elégséges. Itt többet kell „gyorsöltözni”, mert vannak, akik több szerepet is játszanak. Boldog vagyok, hogy szinte a teljes társulat játszik a darabban, az itteni színészeknek tudtam két-három olyan pillanatot adni, amelyek emlékezetessé teszik őket. Vannak vendégművészek is, és eljött néhány tanítványom a Pesti Broadway Musical Stúdióból, melynek én vagyok a művészeti vezetője, ők a szegedi előadásban is szerepeltek.

A főszereplők pedig az Operettszínházból érkeztek.

– A három nagy szerep – a szerelmespár és a fűtő – alakítói nagyon magas hangokat énekelnek, ezekre hívtuk a fővárosban is játszó énekes-színészeket.

A nézők jól ismerik a tizenegy Oscar-díjas filmet. Úgy tudom, nincs sok hasonlóság a film és a musical között.

– Nem, a musicalnek nincs köze a filmhez. Egy biztos, itt sem lesz happy end, a Titanic elsüllyed. A musicalben az alaptörténet ugyanaz, mint a filmben, csak itt máshogy találkoznak a figurák, más aspektusból ismerjük meg a szereplőket. A musicalben nincsenek kitalált karakterek, csak valóságos szereplők, akik papírokkal igazolva magukat valóban utaztak a Titanicon. A szerzők történelmi dokumentumok, vallomások és visszaemlékezések alapján írták meg a szövegkönyvet, felkutatták a szereplők életét, beleszőtték azokat a musicalbe. Ez egy csapatmunka, közös szertartás. Rengeteg karakter van, nincsenek nagy szerepívek, de fontos szerepek igen. Boldog vagyok, hogy Módri Györgyi és Kőrösi Csaba játssza az öreg zsidó házaspárt. Hátborzongató az a szeretet, amit egymás iránt sugároznak a színpadon, valószínűleg könnyes pillanatot szereznek majd a nézőknek.

Miről szól az előadás, mi a mondanivalója?

– A Titanic különböző társadalmi osztályból érkező emberekről, emberi sorsokról szól. Haladunk a katasztrófa felé, melyben megismerszik az ember. Vészhelyzetekben mutatkozik meg, ki milyen ember, eltapossa-e vagy segíti-e a másikat. Hogyan jutunk el az elállatiasodásig, hogyan tiprunk végig a másikon vagy nyújtunk segítő kezet. A Titanic a teljes társadalmi ranglétrát modellezi, a tejes társadalmat leképezi. Mindenki magára ismerhet valamelyik szereplőben, vagy legalábbis ismerős lehet a szituáció, amit ott az emberek átélnek. Nem hiszem, hogy lenne olyan, akit nem érint meg a történet. Az előadásnak lesz egy pozitív kicsengése, megtisztuláson megyünk keresztül, a nézők katartikus élménnyel távoznak majd. Érdekes, pszichológiailag hogyan hat a történet a nézőre.

Milyen a musical zenéje?

– Hatalmas, nagyívű zene, inkább musical-operának mondanám, a szerepek helyenként operaénekesi kvalitást igényelnek. Fantasztikus, ahogyan a színészek megtanulták a szólamokat, harsogják ezeket a dalokat. Élő zenekarral játsszuk a darabot.

A veszprémi színészekkel könnyen megtalálta a hangot?

– Nagy boldogság volt itt dolgozni. Máté P. Gábor azt mondta az első próbanap után: „Sziszi, mi ugyanott folytattuk, ahol húsz éve abbahagytuk”. Ez tényleg így van, mintha el sem telt volna húsz év. Ugyanazzal az elánnal vetettük bele magunkat a munkába, mint annak idején. Nagyon jókat nosztalgiázunk a múlton.