Kántor Zoltán a kutatói munka lehetőségeit mutatta be a Veab Tudósklubjában

A téma ezúttal a 2018-as Nobel-díjasok és felfedezéseik jelentősége volt. Elsőként a fizikai Nobel-díjas Arthur Askin, Gérard Mourou és Donna Strickland lézerfizikában elért úttörő felfedezéseiről volt szó. Kántor Zoltán ábrákkal illusztrált előadásában mesélt ezekről; az apró tárgyak, élőlények lézeres csapdázására használható úgynevezett lézercsipeszről és a csörpölt impulzuserősítésről. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az eljárás segítségével hatalmas csúcsteljesítményű, habár rendkívül rövid lézerimpulzusokat lehet előállítani, és már nincs szükség üzemcsarnok méretű erősítőkre, a kísérleteket laboratóriumi eszközökkel, akár asztali méretekben is el lehet végezni. Ezekkel az impulzusokkal kémiai reakciókat lehet vizsgálni, vagy például olyan esetekben (plazmarobbanás) is lehet állóképet készíteni, amikor a hagyományos technika nem alkalmazható. Az új találmány révén lehetőség nyílik a kvantum-elektrodinamika egyes alapvető kérdéseinek tisztázására is.

Hallottuk, hogy a lézerfizika az egyik olyan terület, amelynek kutatási eredményei viszonylag gyorsan jelennek meg a gyakorlatban, de mi a helyzet a kutatóval? Akinek megadatik, hogy a saját laborjában közelítsen a legfrissebb eredményekhez, hogyan kerül az iparba, ahol az eredményt mégiscsak hatékonyságban, teljesítmény- és versenyadatok­ban mérik, magyarul a piac osztályoz.

Beszélgetőtársam elmondta, hogy mivel reál beállítottságú, matematika–fizika szakos tanár akart lenni. Módosítva az elképzeléseit, fizikusként diplomázott Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Azonnal elnyert egy akadémiai ösztöndíjat, majd az MTA Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoportja tagjaként kandidátusi fokozatot szerzett. – Csak történtek velem a dolgok – foglalta össze szerényen az izgalmas időszakot. Tudományos főmunkatársi rangig vitte a tizenöt év alatt, a külföldi tanulmányutak során is mindig spektroszkópiai, anyagtudományi témái voltak. Nem vett részt ugyan a lézerek fejlesztésében, viszont anyagtudományi vizsgálatokhoz használta a lézersugarat.

A laboratóriumi fejlesztések során érzékelők, méréstechnikai eszközök fejlesztésével is foglalkozott, és bár kutatóként szinte menekült az oktatási feladatok elől, 2002 körül elkezdte érdekelni ez a terület is. Képbe került a Pannon Egyetem (akkor még Veszprémi Egyetem), ahol a gépészmérnöki szak mechatronikai szakirányának fejlesztésében, az új tantárgyak kialakításában és a hallgatói labor felszerelésében kapott feladatot. Mivel pedig pályázaton sikerült egy több hullámhosszon sugárzó lézert nyernie, a lézeres rétegmegmunkáláson túl jó néhány nagyon érdekes munkával gyarapította tapasztalatait – például festmények, műtárgyak lézeres tisztítása, konzerválása, karbantartása. Közben egyetemi docensként mérnöki tárgyakat tanított, és tovább kereste a kihívásokat, konkrétan az elméleti munka gyakorlati alkalmazhatóságait. Az interneten, leírásokban, katalógusokban látta, a szabályozástechnikában milyen megoldásokkal dolgoznak az iparban, ezek nyomán számos ötlete termett.

A veszprémi céget harminc éve, 1989-ben alapította német anyavállalata, az ipari automatizálás érzékelői, azonosító rendszerei, hálózati eszközei fejlesztésére, gyártására. Különlegessége volt, hogy rögtön az alapítás után megtelepült Veszprémben a termékfejlesztés is.

Kántor Zoltánnak tetszett a kép, amit kívülállóként meg­ismert, beküldte az önéletrajzát. Éppen ekkor új korszak is kezdődött a termelő­vállalatnál, hiszen az addig gyártott érzékelőket olyan piaci kihívások érték, amelyekre hagyományos fejlesztéssel nem lehetett felelni. Zoltán fizikusként igyekezett olyan kérdéseket feltenni, amelyekre mérnöki választ kellett adni. Nem maradt egyedül, két szegedi fizikuskollégája követte; Anisics Zsolt, aki korábban a Rosetta űrszonda tesztjeinek fejlesztésében vett részt, illetve Snei­der János, aki szintén a lézerek közelében nevelkedett.

Megmaradt a kapcsolat az egyetemekkel, jöttek, jönnek a mérnökhallgatók szakdolgozatot írni, már arra is van példa, hogy egy doktorandusz céges témából írta a disszertációját, sőt már két volt diákjából lett kollégája, Károly Kolos és Szabó Attila is sikeres szakdolgozatok témavezetője volt. Minden téma valódi, gyakorlati haszonnal jár, legyen az új anyagmegmunkálási mód vagy élelmiszer-technológiai eljárás.

Tehát nem sérült a kutatói attitűd, sőt találmányok, szabadalmak jelzik, milyen kiváló szimbiózisban működhet együtt a korszerű gyáripar és a tudomány – ha van ehhez egy tájékozott, ambiciózus, inspiráló cégirányítás.