A ház, amit Jack épített

Túl vagyunk a depressziótrilógián, ami talán pályája csúcsát jelentette. Új mozija, A ház, amit Jack épített, egész karrierjét górcső alá veszi, igazi Trier-stílusban. A történet a címszereplő sorozatgyilkosról szól (Matt Dillon), aki öt szörnyű tettét meséli el egy Verge (Bruno Ganz) nevű embernek, önvallomásként, a feloldozás reményében.

Trier műve elképesztően sokrétű, számos témát felölel, egyszerre szimbolikus és valós önreflexió. Ahogy Jack mesél Verge-nek, kiemeli, hogy tetteiben a perfekcionizmusra törekedett, és saját magát is művésznek tartja. Az elmondott öt történet mindegyike más okból áll közel a főhőshöz, ugyanakkor mindegyik az élet egy állomásához köthető. Bűnbeesés, szerelem, család, otthonteremtés. Persze Trier mindezt egy pszichopata elme szemén át, borzalmas gyilkosságokon keresztül prezentálja. Kendőzetlensége most sem ismer határokat, Jack zokszó nélkül öl nőket, sőt gyerekeket, így aki ezt nem képes befogadni, messziről kerülje a filmet. Aki ismeri a direktor munkásságát, nem fog meglepődni, de A ház, amit Jack épített bőven tartalmaz meredek képsorokat. A nyers erőszak azonban sosem céltalan, mi több, a művész vallomásának ez a másik oldala. Jack tettei párhuzamba állíthatók Trier korábbi munkáival, sőt jellemükben is hasonlítanak. Mindketten önző, elviselhetetlen, kényszerbeteg alakok, akiknek sajátos elképzelésük van a művészetről, és a tökéletesség a legfőbb céljuk. A rendezőnek mindenről határozott véleménye van, itt jön képbe a józanság képviselője, Verge. Kettejük eszmecseréi a vallásról, önkifejezésről, szeretetről, építészetről élményszámba mennek, és újabb réteget adnak a filmnek. Verge ugyanis Vergilius manifesztuma Dante Isteni színjátékából, a cselekmény pedig egy kvázi pokoljárás, mely során eljutunk a legmélyebb bugyorig, ahonnan nincs viszszaút. Matt Dillon élete szerepében brillírozik. Mindenki más asszisztál hozzá, de rájuk sem lehet panasz, noha ez egyértelműen Dillon show-ja.

Ha Trier nem készítene több filmet, a mostani akkor is egy karrier tökéletes lezárása lenne. Sokaknak túl naturalista, másoknak arrogáns önajnározás lesz, de ő ilyen. Nehéz természetű, furcsa ember, aki a mozgóképek nyelvén kommunikál. Mert Triert lehet nem érteni, lehet utálni, az azonban vitathatatlan, hogy korszakos zseni. A ház, amit Jack épített ehhez mérten egy nehezen befogadható, végtelenül összeszedett és autentikus mű, amiből ma már nincs sok a mozivásznon. Ahogy az alkotó is mondja: igazi művészeti alkotás.