Az első ember – földöntúli mozi Ryan Goslinggal

A még mindig csak 33 éves direktor most első igazi blockbusterét készítette el, Az első ember pedig nem kisebb témát ölel fel, mint a holdra szállást.

A történet a már ismert sztorit dolgozza fel, avagy bemutatja Neil Armstrongot (Ryan Gosling) és csapatát, ahogy végrehajtották az emberiség történetének egyik legnagyobb tettét.

Nagy kérdés az efféle alkotásoknál, mennyire tudják szórakoztatóan, hitelesen, illetve befogadhatóan ábrázolni az eseményeket, kerülve a sablonosságot és a pátoszt. Chazelle szerencsére jóval profibb annál, mintsem ilyen hibákat vétsen. A nyitójelenetben rögtön megmutatja, mire lehet számítani a későbbiekben. Neil egy tesztrepülést hajt végre, melynek során elhagyja a légkört. Végig az ő szemszögéből látjuk a történéseket, az élmény elképesztő. Már csak ezért is érdemes nagyvásznon látni a filmet. A cselekményvezetés a klasszikus történelmi dráma vonalát követi. Neil munkájára és családjára koncentrál, s egy korábbi tragédia okán sokszor előbbit részesíti előnyben. Előkerülnek a bevett sablonok, nem ússzuk meg kiszámítható konfliktusok, perpatvarok nélkül, és a milliószor látott tapsoló irányítóbázis is megjelenik a filmben. Mindezek mégsem zavarók, mert Chazelle egy rendezőzseni, aki pontosan tudja, mikor mit kíván a cselekmény.

Ha kell, szentimentális, máskor úgy adagolja a feszültséget, ahogy csak nagyon kevesen képesek a szakmában. Apropó feszültség. Három olyan jelenet van, amelyben elhagyjuk a Földet, s mind kivételes. A Gemini 8-cal végzett utazás zsigerig hatol, ebben pedig hatalmas szerepe van a direktor ábrázolásmódjának. Csak pillanatokra, vagy annyira se lépünk ki az űrkapszulák klausztrofób szűkéből, a kamera folyamatosan ráng, mi pedig a legénységgel egyetemben küzdünk az elemekkel. Ezt nem lehet szavakba önteni, át kell élni. Maga a holdra szállás nemkülönben monumentális. Ismerjük, hallottunk róla, elhangzik a sokat idézett mondat, mégsem hat elcsépeltnek egy másodpercre sem. Chazelle hipnotikus erejű jeleneteket alkotott, amihez Justin Hurwitz mágikus zenéje párosul, és kész a katarzis. Mert Az első ember katartikus élmény.

Ryan Gosling ezúttal is a csendesebb, messzeségbe meredő karaktert hozza, de a puszta tekintete is rendkívül beszédes. Claire Foy méltó partner, és a többiek is remekül asszisztálnak, de az igazi főszereplő az ismeretlen űr.

Chazelle ismét megmutatta, mekkora tehetség, és zsinórban harmadik filmjével alkotott maradandót. Az első ember egy régi vágású, mégis minden ízében modern történelmi tabló, amit nagyvásznon kell látni. Ha eddig voltak is elképzeléseink arról, milyen lehet a világűrben járni, vagy leszállni egy másik égitestre, felejtsük el, mert Chazelle első kézből mutatja meg ebben a földöntúli moziban.