Káros szenvedélyről nyílt kiállítás a Látványtárban

– Létezett egy kor, amikor a dohányzásról senki sem állította, hogy nem szenvedély, de egyfajta kultúrforma volt. Azt mondták ugyan, hogy bele fogsz halni, de a dohányzást körülvevő tárgyak hatalmas kulturális rendszert alkottak, amely formálta e tárgyakat.

A kiállításon kézműves darabok, pipatóriumok, pipák láthatók. A dohányzás eszközei abból születtek, ami a pipázók számára elérhető volt, minden kultúra a maga módján találta ki, hogy gyökérből, porcelánból, csutkából gyártson pipákat, és közben megszületett egy kultúra, amelyet a nemzedékek adnak tovább. Sőt, fennmaradnak e tárgyak, hiszen különben mi a búbánatot tanulmányoznánk. Volt egy kultúra, amely úgy gondolta, hogy a tárgyak nem halálra ítéltek, nem az volt a legnagyobb probléma, hogy ezek milyen környezeti lábnyomot hagynak. Ezeket megörököltük – mondta Réz András. Szólt továbbá arról, hogy vannak olyan tárgyaink, amelyeket már nem használunk, de jelen vannak az életünkben.

– Otthon a konyhai fiókban sok olyan tárgyat találunk, amelyet már soha nem használunk. Mert ki szaggatna derelyét, ha a boltban félkészen kapható, de a szaggató ott él velünk. Amit Vörösváry Ákos művel, ezen világok megőrzése. A kapszulás kávé értelmetlenné teszi a kotyogót, ahogy a világ átlép egy másfajta fogyasztói rendbe, ezek a kultúrák csendesen a fiókba vándorolnak. A tárgyaink néha intim holmik, néha üzenetek, a politikai marketing részei. Amiről azt hinnénk, hogy a nagy szenvedély része, az üzenet, politikai marketing – tette hozzá, és arra kérte a jelenlévőket, hogy gondolkozzanak el azon, mit hurcolnak magukkal az életben. Mi az eldobható, és mi él tovább.