Sombrero, avagy a veszprémi Chaplin: Bakody József nyolcvanéves

Később Latinovits Zoltán azt mondta neki: ő a veszprémi színház Chaplinje. Bakody József május 2-án 80 éves.

Akadt olyan, hogy kétmondatos jelenléte után tört ki az ováció. Ő is bizonyítja, nincs kis szerep, csak kis színész. Igazi karakterszínész, olyan epizodista, akiből kevés terem az országban.

Első szerepe a Vidékiek című előadásban volt

Bakody József Aase-díjas színművész 1962-ben egy tehetségkutató után ösztöndíjjal került a Petőfi Színházhoz. Első szerepe a Vidékiek című előadásban volt, pincért alakított. Azóta eltelt 56 esztendő. Majd’ 200 színpadi szerep és jó pár film után ma már nem kapaszkodik a színpadba. Gyűjt, összegez, mi van mögötte, és erről mindig jókat beszélget veszprémi barátaival.

Bakody József a veszprémi nézők kedvenc színészeinek egyike. Szeretik őt. Alkata, színpadi jelenléte, szerepformálásai népszerűvé tették a közönség körében, gyakran kapott nyílt színi tapsot színpadra lépésekor. Amikor végigsétál a főutcán, előre üdvözlik, köszöntik az emberek. Részese lehetett a veszprémi teátrum aranykorszakának, amikor Lendvay Ferenc igazgatása, Pethes György és Turián György rendezései alatt az intézményt az ország legjobb prózai színházai között emlegették. Zseniális színészek között edződhetett, tanulhatott, magyar darabok és ősbemutatók tucatjaiban szerepelhetett. Ma is büszkén meséli, hogy amikor Budapesten játszották Németh László Nagy család című darabját, annyian voltak rájuk kíváncsiak, hogy Kádár Jánost csak pótszékre tudták leültetni.

Együtt játszhatott Latinovits Zoltánnal

Ám a szívéhez legközelebb álló történet mégis az, hogy együtt játszhatott Latinovits Zoltánnal, aki 1971 és 1973 között volt a veszprémi teátrum tagja. Neki egész pályafutását meghatározta a találkozásuk. Ő a példaképe. Amikor már biztos volt, hogy Veszprémbe szerződik, a színészkirály megnézte A helység kalapácsa című előadást, figyelte a társulatot, ki mire képes. Ebben játszott Bakody József is. Amikor véget ért a darab, odament hozzá és azt mondta neki: „Józsikám, te vagy ennek a színháznak a Chaplinje”. Bakody József a Különc című darabban játszott együtt Latinovits Zoltánnal és színpadra lépett legendás rendezésében, a Győzelem című előadásban.

Beszédes két előadáscím. Bakodyt is kísérte mindig. A Különcben Latinovits szolgáját játszotta. Ő ma is úgy gondol a színészetre, hogy azzal ő szolgálja a nézőket. Neki lételeme a taps. Az, hogy hatni tudjon esténként a közönségre. A játék és az őszinteség embere, akinek minden mozdulata, szava a színpadon, filmvásznon szerepei és sorsunk igazságai is egyben.

A Győzelem pedig üzenet és kiválasztott út is lehetne számára. Nem csak az akkori előadás forradalmi és kirobbanó országos sikere miatt, amikor a fővárosból buszokkal jöttek nézni őket, hanem a sorsát nézve. Hová is jutott el ő, Bakody, az egykori pápai textilgyári munkás, légsúlyú ökölvívó, akit tehetsége, képessége, mesterének szellemisége, az elődök tisztelete, hite mindig megőrzött veszprémi színésznek, miközben tíz évet Egerben is játszott. Ez az ő győzelme.

Bakody az élet színésze. Nem a mázt és a zománcot akarta ettől a pályától, hanem az örömet. Mert, ahogy Rejtő Jenő is megfogalmazta: „Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.” Bakody József ilyen. Ő a színpadon nagyon él. Külseje alapján simán beleférne egy Rejtő-regénybe. Ahonnan kilépve elmondaná, amit Chaplin is megfogalmazott: az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon. Mert az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.

Bakody pedig soha nem vesztegette az idejét. Sombreróként, veszprémi Chaplinként sem.