Díjátadó

1 órája

Ovádi Péter kormánybiztos: „Veszprém az ország legszebb városa” (képgaléria)

Ovádi Péter kormánybiztos, országgyűlési képviselő elismeréssel beszélt a 300 tagú Virágzó Veszprém Egyesület, illetve Jung Edina elnök munkájáról, melynek során szépítik, teleültetik virágokkal környezetüket, Veszprémet, hangzott el a Virágos Veszprémért verseny díjátadóján a Pintes sörözőben, pénteken, amelyre a legszebb 65 kert tulajdonosát hívták meg.

Kovács Erika

Ovádi Péter kormánybiztos, képviselő arról beszélt, a kezdeményezésnek kitűnő közösségépítő ereje is van, majd külön szólt a szorgalomról, a kitartásról, amellyel ültetnek, gondoznak növényeket, kerteket, szépítik a várost. – Mi élhetünk a legszebb városban Magyarországon, amelyre a Virágos Veszprém program résztvevői is törekednek, vélekedett.

Ovádi Péter kormánybiztos, országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester, Jung Edina egyesületi elnök és Horváth Éva a díjátadáson
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Porga Gyula polgármester egyebek mellett arról beszélt, hogy ezek az emberek szabadidejükben végzik a településszépítési munkákat. Mint mondta, a város úgy működik, mint egy szimfonikus zenekar, a finomságokat, a különlegességeket a helyi közösségek tudják hozzátenni, ahogy ez történik ennél az egyesületnél is. Méltatta, hogy a szervezet tagjai verseny nélkül is elvégeznék ezeket a munkálatokat. A versenyre azért van szükség, hogy példát mutassanak másoknak, tette hozzá a városvezető. 

– Nagyon büszke vagyok a lakóközösségekre, illetve arra, hogy kertészkedés, munka közben baráti társaságok is létrejönnek. Sok ember a kertek, erkélyek, parkok rendezésével, virágosításával jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Veszprém minél szebb legyen, vélekedett Jung Edina, a Virágzó Veszprém Egyesület elnöke. Azt mondta, a mostani a legszebb nap az évben, amikor átadják a díjakat. Korábban azt gondolta, az elmúlt évet, mely az Európa Kulturális Fővárosa jegyében telt, már nem lehet felülmúlni, de nem így történt. Sokan gyönyörű kerteket, zöldterületeket alakítottak ki a környezetükben idén is. A forróság és a szárazság miatt a korábbiaktól eltérő növényeket kellett ültetni, így mediterrán és trópusi növényeket, egyebek mellett pálmaféléket, banánfát, kaktuszokat. – Eltökélten azért fáradoznak, hogy az emberek ne csak lakjanak, hanem éljenek is Veszprémben, hangsúlyozta.     

Az elnök kiemelte, Horváth Éva létrehozta a Csodaszarvas sétányt a Cserhát lakótelepen. A sétányon vezető lakótömbök falait Vasáros Erika, a Herendi Majolikagyár Kft. festőnőjével festette meg virágmotívumokkal. Siklósi Attila és Csekő Lajosné egy lépcsőházban laknak és közösen meghitt parkot hoztak létre a Stromfeld 3/A lépcsőház előtt, ahová padokat, szobrokat tettek és gyönyörű növényeket ültettek el. Nagyon sok ember jár ide csak megpihenni, pár kellemes percet eltölteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában