Hathatós segítséget nyújtanak

2 órája

A VOSZ vállalkozásfejlesztési irodát nyitott Veszprémben (képgaléria)

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) már több évtizede a magyar gazdasági – sőt, az általa alapított Prima Primissima-díjon keresztül a sport-, a kulturális és a tudományos – élet meghatározó szereplője. Mostantól pedig még aktívabban segíti a vállalkozásokat mindenki előtt nyitva álló országos irodahálózatával, amelynek veszprémi egysége most nyílt meg.

Hankó András

Gazsi Attila, a VOSZ Veszprém vármegyei elnöke beszédében egy új fejezet kezdetének nevezte az iroda megnyitását, ahová a vállalkozó bármikor betérhet kérdéseivel, és személyesen a tanácsadónak mondhatja el, hogy mi foglalkoztatja, min változtatna. Amennyiben többeket is érintő probléma merül fel, a VOSZ mindent megtesz azért, hogy megszülessenek az orvoslást célzó jogszabályok.

Ovádi Péter, Porga Gyula, Gazsi Attila, Barabás Tamás és Eppel János az ünnepélyes szalagátvágáskor
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Barabás Tamás, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. vezérigazgatója szerint most, hogy Magyarországon lényegében megvalósult a teljes foglalkoztatás, a munkaerő hatékonyságának növelése lépett elő elsődleges céllá.

Ehhez kiváló eszköz a személyes mentorálás. Barabás Tamás hangsúlyozta, hogy bár az iroda munkatársai a folyamatos képzések jóvoltából naprakész és kimerítő tudással rendelkeznek, a VOSZ szükség esetén külső szakértőket és partnereket von be többek között a könyvelést, a finanszírozást és a hardver-szoftver beszerzést érintő kérdésekben. Kiemelte, hogy VOSZ-t egy kormányrendelet nevesített formában jelölte ki a 0–5 éves vállalkozások mentorálására. Nos, az Egyetem utca 1/B szám alatti, jól felszerelt, korszerűen berendezett iroda méltó helyszín lesz ehhez. Már csak azért is, mert az utca túloldalán ott a térség innovációs motorja, a Pannon Egyetem. 

Ovádi Péter, Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetének országgyűlési képviselője szerint a lokáció hűen tükrözi azt a törekvést, hogy a helyi gazdaságot a nagy hozzáadott értékű tevékenységek határozzák meg az egyszerű összeszerelő munka helyett. Mint mondta, az új iroda a kommunikációban tölt be kulcsfontosságú szerepet, egyúttal hidat képez a vállalkozók és a döntéshozók között. Ovádi Péter bízik abban, hogy VOSZ veszprémi egységében zajló munka iránytű lesz a többi vármegyeszékhely számára.

„Nem vagy egyedül, magyar vállalkozó!” – ez volt a fő üzenete Eppel János beszédének.

A VOSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az iroda jelentőségét nemcsak a pénzügyi, az energiahatékonysági és számos egyéb tanácsadási tevékenysége adja, hanem az is, hogy pszichésen nyújt támogatást egy bonyolult világban, ahol lényegesen nehezebb elindítani egy vállalkozást, mint tíz-tizenöt-húsz éve. A VOSZ rendelkezik mindazzal a tudással, tapasztalattal, kapcsolatokkal és forrásokkal, amelyekkel hathatósan siethet a vállalkozások segítségére.

Az eseményen megszólalók közül többen is emlékeztettek arra, hogy Veszprém vármegyét gazdasági progresszió jellemzi. Azt magunk is láthatjuk, hogy olyan helyen adatott meg élnünk, amely valósággal tálcán kínálja a lehetőségeket. Dédelgessen hát valaki bármily merésznek tűnő álmokat, vágjon bele a valóra váltásukba. A VOSZ és együttműködő partnerei majd segítik abban, hogy a lába alá szaladjon az út. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában