Jobbá, szebbé teszik az életünket

1 órája

Áldást kaptak a kisállatok a világnapjukon Balatonfüreden (képgaléria)

Megáldotta Munkácsi János állandó diakónus a kisállatokat a füredi római katolikus templomnál október 4-én, pénteken, az állatok világnapján, tisztelegve Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje előtt is. Az eseményen részt vett Gáspár Ákos helybeli képviselő is, aki a drótszőrű mentett foxival, Kontival érkezett.

Kovács Erika

Megtelt a templom előtti tér, ahová nagyon sokan érkeztek kisállataikkal, köztük sok gyerek, valamint kisgyermekes család. Elhozták házi kedvenceiket, a kutyákat, a macskákat, a kiscicákat, kisebb és nagyobb nyulakat, különféle madarakat, hogy áldást kapjanak rájuk a diakónustól az állatok világnapján. 

Megtelt a templom előtti tér, ahová nagyon sokan érkeztek kisállataikkal, köztük sok kisgyermekes család
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

– Az állatok táplálják emberségünket, jobbá, szebbé teszik az életünket, mert a körülöttünk lévők olyan emberi tulajdonságokat erősítenek bennünk, mint például a másikra történő odafigyelés, a napirend kialakítása, a hűség, valamint az érdek nélküli, feltétlen szeretet. Szent Ferenc tanítása szerint az állatok segítenek minket, rengeteg örömet, bátorítást és erőt adnak az embereknek, illetve a családoknak. Mindannyian keressük a békét, a szavakat, amelyekkel közelebb hozzuk a természetet, mert akkor rátalálunk a belső harmóniára. Assisi Szent Ferenc ünnepe ezt a belső harmóniát tudja nekünk ajándékozni – fogalmazott Munkácsi János. A diakónus nemcsak a házi kedvencekről, hanem a haszonállatokról és a vadon élők helyzetéről is beszélt.   

Mint ismert, Assisi Szent Ferenc legendájából tudjuk, hogy olyan farkassal találkozott, akitől mindenki rettegett, ő azonban megszelídítette. Ezzel békét teremtett, és nemcsak az állatok, hanem a körülötte lévő emberek is beszélni kezdtek egymással.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában