Megszokták, hogy etetik őket

2024.09.02. 17:34

Depressziósak a csopaki kacsák? (képgaléria)

Plédet tesznek ki a csopaki strand dolgozói a kacsáknak, akik nem tudják mire vélni, hogy a nyár elmúltával alig vannak emberek körülöttük.

Kovács Erika

A polgármester szerint, aki fotót is mellékelt közösségi oldalára, a depresszió jelei is mutatkoznak rajtuk. A szakember azt mondta, a madarak megszokták, hogy etetik őket, azért mennek a plédekre.

- A kép születésének története: augusztus végével elkezdett csökkenni a vendégek száma a csopaki strandon. A vadkacsák megszokott élettere ezzel elkezdett szűkülni, ingerszegénnyé válni, az ismerős helyeik megváltoztak - írta Ambrus Tibor, Csopak polgármestere közösségi oldalán, aki jelezte, vicces hangulatában posztolt.

Hozzátette, a kacsák viselkedéséből látszott, hogy egyre idegesebbek, szomorúbbak a környezetük megváltozása miatt, sőt néhánynál már a depresszió jelei is kezdtek mutatkozni.

- A strandi kollégák ezért a - hónapok óta először - üresen maradt területeken vadkacsa-rekreációs és pihenőpontokat alakítottak ki a megszokott és számukra ismerős plédekből, melléjük tették a már hozzájuk nőtt kiegészítőket, cipőket, törülközőt, olvasnivalót. Reméljük, ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy a csopaki strand minden látogatója jól érezze magát nálunk – fogalmazott a polgármester.

Az ügyben megkérdeztünk szakembert is, Sárkány Beáta, a nemesvámosi Fehér Holló Vadmentő Alapítvány elnöke kiemelte, nem depressziósak a kacsák, csak egész nyáron etették őket a strandolók mindenfélével, így nem lehet csodálkozni azon, hogy most is ott sétálnak a parton és ráülnek a plédekre. Beáta aláhúzta, pedig semmi mást nem szabadna kapniuk, mint búzát, kukoricát és napraforgómagot, illetve még ezeket sem, mert a kacsák találnak maguknak ennivalót. A kenyér, a kifli, a lángos és a hasonló ételek pedig nagyon károsak nekik, ráadásul így a víz is szennyeződik, vélekedett a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában