Kriptovaluta, űrtechnológia, külföldi egyetemen való tanulás

2024.08.29. 17:36

Kiváló előadók, kiváló témák a Mészáros Alapítvány konferenciáján

A Mészáros Alapítvány VIII. konferenciájának megnyitóját rendezték csütörtökön a balatonalmádi Hunguest BÁL Resortban.

Juhász-Léhi István

Sok fiatal vett részt a megnyitón

Forrás: Mészáros Alapítvány

A rendezvényen előadásokkal járják körbe azokat az aktuális kérdéseket, ami a társadalmat érdekli, és idén sem maradnak el a diákelőadások sem, amikor is a Mészáros Alapítvány kurátorai által kiválasztott győztes diákok prezentálják a saját előadásaikat. Ünnepi beszédet mondott dr. Várkonyi Andrea, a Mészáros Alapítvány kuratóriumi elnöke. Elmondta, először áll a kuratórium elnökeként a pulpituson, hiszen pár hónapja vehette át az elnökségi szerepet.

dr. Várkonyi Andrea, a Mészáros Alapítvány kuratóriumi elnöke
Forrás: Mészáros Alapítvány 

„Nem szoktam olyan feladatot elvállalni, amivel nem tudok azonosulni, csak azért, hogy csináljam, vagy csak azért, hogy jól hangozzon, hanem kizárólag olyan dolgokban veszek részt, amihez valamilyen formában tudok kötődni. A kötődésem ahhoz, hogy itt diákokat támogatunk, elég sokrétű” – fogalmazott az elnök asszony.

Elárulta, ő maga is oktatott diákokat a szegedi egyetemen, de ami szerinte a legfontosabb, az az, hogy egész eddigi életét végigtanulta, három egyetemen szerzett diplomát.

– Rájöttem arra: a legnagyobb szabadságot az adja, hogy ha tanul az ember. Ha tanultok, akkor lesz meg az a szabadságotok, hogy választhattok, hogy mit szeretnétek csinálni. És nincs annál boldogabb érzés az életben, hogy azon a területen dolgoztok, amit szerettek is – hangsúlyozta Várkonyi Andrea.

Szót ejtett arról is: ha anyagi nehézségek merülnek fel, arra van egy ilyen alapítvány, ami segíteni tud.

A további programok között szó lesz a kriptovalutáról, az űrtechnológiáról csakúgy, mint a külföldi egyetemen való tanulásról is.

A diákkonferencián megnyitóbeszédet mondott Mészáros Lőrinc, a Mészáros Alapítvány alapítója és a Mészáros Csoport tulajdonosa. Arról beszélt, a fiatalokért hozták létre az alapítványt évekkel ezelőtt. Ez a Mészáros Alapítvány életében jelentős időszak volt, ráadásul lokálpatriótaként mindenféleképpen szerette volna támogatni a helyben élőket, a Vál-völgyieket.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Alapítvány alapítója
Fotó: Fülöp Ildikó / Napló

– Elkezdtük támogatni először az egyetemre, főiskolára járó diákokat, utána létrehoztuk a középiskolai ösztöndíjunkat és az általános iskolai ösztöndíjunkat is. Így indult az élet a Mészáros Alapítványnál – fogalmazott Mészáros Lőrinc.

Hozzátette, kiváló előadók és témák lesznek a konferencián, de ami neki nagyon felkeltette a figyelmét, az a fiatalok mentorálása. – Ez egy fantasztikus téma lesz, hiszen mindenkinek szüksége van tapasztalatra, és a tapasztalatot általában az idősebb emberek tudják átadni – jelentette ki az elnök.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy tavaly sávosan határozták meg az ösztöndíj összegét. Így például a 4,5-ös átlag feletti teljesítményért a fiatalok 150 ezer forintos havi ösztöndíjban részesülnek. Azonban Mészáros Lőrinc elárulta, ez változhat: a 2024/25-ös tanévben 4,5-ös átlag felett 175 ezer forint lehet az ösztöndíj.

Szólt arról is, hogy 2020-tól milyen nagy kihívások elé állította az alapítványt a Covid, a háború, a gazdasági válság, az energiaválság, és mindezek emellett is tudta a Mészáros Alapítvány biztosítani az ösztöndíjat.

Emlékeztetett: az elmúlt évek nagy nehézséget róttak a világra, Magyarországra, a vállalkozókra. – Nehéz időket éltünk meg, a vállalatokat rendbe kellett tenni, ami nem volt egy egyszerű, de emellett nemhogy csökkentettük a támogatásainkat, hanem növeltük. Talán ezt a neveltetésem, a gyerekkorom hozta, de úgy érzem, hogy az a legjobb, ha tudunk valakin segíteni – zárta szavait Mészáros Lőrinc. 

Az ünnepi beszédek után Dr. Constantinovits Milán, a Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese tartott nyitóelőadást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában