Könnyedebb oktatás

2024.08.28. 11:30

Folytatódik az iskolai notebook akció

A most kezdődő tanévben 5. és 9. évfolyamos diákok juthatnak regisztráció után új notebookokhoz. Eddig 1369 tanuló kapott eszközt az iskolai notebook akciónak köszönhetően, a következő év végére minden általános iskola felsős tanulója, illetve a gimnazisták is átvehetik a tanulást segítő gépet.

Szijártó János

Erről Fenyvesi Zoltán a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, továbbra is kiemelt projektként kezelik a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítását a tanulók és a pedagógusok számára. Ennek érdekébe a nyáron megtették az előkészületeket a szeptemberi folytatáshoz. Az új tanévben minden olyan 5. és 9. évfolyamos diák juthat 240-280 ezer forint értékű új notebookokhoz, aki regisztrált. 

− Eddig 1369 tanulónk kapott notebookot, a következő év végére pedig minden általános iskola 5. osztályos tanulótól a gimnazistáig – aki regisztrált – rendelkezik majd új notebookkal - hangsúlyozta a tankerületi igazgató, majd hozzátette, hogy az új tanévben folytatódik az iskolagyümölcs, iskolatej program intézményeikben.

Eddig 1369 tanuló részesült az iskolai notebook akció előnyeiből. A képen Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója ad át az eszközöket Tapolcán
Eddig 1369 tanuló részesült az iskolai notebook akció előnyeiből. A képen Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója ad át az eszközöket Tapolcán
Fotó: Szijártó János (archív)

Azt is megtudtuk, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával a Révfülöpi Általános Iskola tornaterme újul meg rövidesen mintegy 80 millió forint értékben. Az EFOP pályázat által a sümegi Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskolában az új tanévtől már teljes egészében rendelkezésre áll egy okostanterem, amely az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése részeként készült el. Egy tanterem teljes átalakítása történt meg, teljesen új bútorok, 3D nyomtató, lézervágó, légszűrő, digitális tábla és az ehhez tartozó eszközök, LED TV segítik az oktatást.
− Augusztus közepén lejárt a Határtalanul! pályázat beadási határideje. A programra a nyáron 12 iskolánk nevében adtunk be pályázatot 39,5 millió forint értékben. A 7. évfolyamos diákok utazhatnak határon túli magyarlakta területekre, Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba és Romániába. Az elmúlt tanévben minden pályázatunk sikeres volt, ezúttal is bizakodva várjuk a pozitív elbírálást. Ami az Erzsébet táborokat illeti, azokba is szép számmal jelentkeznek iskoláink - mondta el lapunknak Fenyvesi Zoltán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában