Vannak, akik minden évben visszatérnek

2024.07.24. 07:00

Nyári kalandok a napközis táborban - élmények és barátságok (képgaléria)

Az önkormányzat idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg napközis táborát, amelynek a Deák Ferenc Általános Iskola ad otthont. Ezúttal is különböző színes programokon vehetnek részt a gyerekek négy héten keresztül.

A tábor 2007 óta működik, töretlen sikerét mutatja, hogy a létszám évről évre emelkedik. A Covid alatt volt egy nagyobb visszaesés, azonban a résztvevők száma 130 körül mozog minden évben. – Ezeken felül a helyszíntől is függ, hogy mennyien vesznek részt a táborban – mondta Horváth Miklós táborvezető. Elmondása szerint a Deák az egyik legideálisabb hely, mivel sokan arról a környékről íratják be gyermekeiket a táborba, így könnyű megközelíteni. 

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

A tábor öt napra 25 ezer forint, ami tartalmazza a háromszori étkezést és a programok díját. Az évek folyamán számos tevékenységgel várták a táborozókat, vannak olyanok is amik már szinte hagyományként minden alkalommal megjelennek, például csütörtökönként a mozié a főszerep. Hétfőn a gyerekek és a tábort vezető pedagógusok megismerkednek egymással, mert minden évben vannak visszatérő gyerekek, de vannak új belépők is, akiknek a feloldódáshoz segítség kell. Kedden kisvonatozás a program, szerdán a Kabóca Bábszínház egyik előadását tekintik meg, csütörtök moziznak, míg pénteken kirándulni viszik a gyerekeket, idén balatonfüredi hajókázás mellett ellátogattak a zirci arborétumba és a várpalotai Thury-várba. Emellett vannak sportprogramok és kézműveskedés is, valamint minden héten rendeznek Ki mit tud?-versenyt. A zene után érdeklődők megtanulhatnak citerán játszani, és új elem, hogy idén a gyerekek meglátogatják a nemrég megnyitott állatmenhelyet is. 

Sok résztvevőnek pozitív élményt  jelent a tábor, vannak, akik minden évben visszatérnek. Sok élménnyel gazdagodnak, és életre szóló barátságok is kötődnek. A táboroztatók közül mindenki a pedagógusi pályán van, sok éve dolgoznak együtt. A táborozókra egy összeszokott csapat vigyáz. A táborban a 7–14 éves korosztály vehet részt, aki veszprémi iskolába jár és veszprémi lakhellyel rendelkezik.

Titzl Vivien

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában