Igazi kuriózum

2023.07.14. 17:00

Rotációs kapákkal csapattak a Lovasi Napokon

Nagyszerű programokkal rukkolt ki a település a most mögöttünk hagyott Lovasi Napokon, melyen volt egy igazi kuriózum is.

Juhász-Léhi István

- Petró Roland keresett meg a falunap előtt azzal, hogy szervezne rotációs kapaversenyt - újságolta Sárdi Máté, Lovas polgármestere. - Otthoni, két karos kis gépek voltak egy picit megbütykölve, átalakítva. Gumikerekekkel, utánfutókkal versenyeztek épített pályán, mint egy motorversenyen, különböző akadályokkal. Szintidőre kellett teljesíteni, és az nyert, aki a legjobb időt futotta.

Mint kiderült, tizenhat versenyző volt a Lovasi Napokon, akik két turnusban délelőtt és délután mérették meg magukat. Nem meglepő módon sok érdeklődőt vonzott az esemény, nemcsak gyerekek, hanem felnőttek voltak kíváncsiak rá leginkább. A versenyről pedig előtte sokan azt gondolták, hogy földterületet kell majd felrotálni. 

- Sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint amire számítottam - árulta el a településvezető, aki megjegyezte: a versenyről sokan azt gondolták, hogy földterületet kell majd felrotálni.

Ugyanakkor volt, aki kidobandó vashulladékból élményvonatot állított össze, ami a gyerekeknek okozott hatalmas örömet. Természetesen díjazta Lovas a versenyzőket: mind a 16-an emléklapot kaptak, az első három helyezett pedig serleggel is gazdagodott. Sárdi Mátétól megtudtuk, jövőre is szeretnék megrendezni a Lovasi Napok keretein belül ezt az eseményt is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában