A békesség helyszíne

2023.05.19. 07:00

Megszépült a papsokai templomrom és három temető

155,5 millió forint beruházással befejeződött Füreden a papsokai felhagyott temetők rehabilitációja, melyhez az önkormányzat 76 millió forint saját forrást tett, a többit a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán nyerte el. A munkát a felekezetek is segítették, különös tekintettel a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványra (Mazsök).

Kovács Erika

Kontrát Károly és Bóka István méltatta a komplex területrehabilitációt

Fotó: Nagy Lajos/Napló

– Egy családról is véleményt lehet alkotni az alapján, hogyan őrzi halottai emlékét –hangsúlyozta Kontrát Károly. Az országgyűlési képviselő megjegyezte, ez jellemző egy közösségre, egy településre is, a papsokai emlékhely méltó Balatonfüredhez. – Legyen ez a hely a megbékélés, a szeretet, a békesség, a csend helyszíne – fogalmazott. 

Bóka István polgármester, akinek egyik szívügye az ápolt zöldterület, a parkosítás, örömmel beszélt az igényesen rendbe tett területről, mely egy elmélyülésre szolgáló, szellemi töltésű terület is, emlék- és kegyeleti hely. A polgármester emlékezett a háborúkban és a holokausztban elhunytakra is. – Nagyon fontos számunkra a múlt tisztelete, különösen, ha elődeinkről, a temetőkről van szó – fogalmazott. Köszönettel szólt a kormányzat és Kontrát Károly képviselő támogatásáról, valamint Olti Ferenc, a zsinagóga vezetője és Brenner Klára önkormányzati dolgozó munkájáról. Megemlítette a Lóczy-projektet is, mely a várost és térségét fejleszti, benne a piros templomot, a vallási turizmust. 

A temetők felújítását méltatta Olti Ferenc, a zsinagóga vezetője is, majd beszélt a zsidó közösségekről. Az emlékhelyet megáldotta Fodor János plébános és Bátki Dávid Géza lelkész. 

Az ünnepi gondolatok után a szónokok és Szabó György, a Mazsök kuratóriumi elnöke a nemzeti színű szalag átvágásával adta át a területet. Az ünnepségen alkalomhoz illő műsort adott Csincsi Mariann, a zeneiskola tanára. 

Mint ismert, Balatonfüredről Balatonszőlős irányába haladva a város végén, a Régi temető utcában található a papsokai templomrom és a három felhagyott temető: a katolikus, a református és az izraelita. A füredi önkormányzat 2016-tól tervezte, hogy megkezdi a temetők felújítását, mivel erősen leromlott állapotban voltak. A több mint 22 ezer négyzetméter, korábban teljesen benőtt, elhanyagolt területet felújították. A látogatóknak ivókutat helyeztek ki, a gyalogutaknál térvilágítást építettek. A vagyonvédelmet, a közbiztonságot térfigyelő kamerák biztosítják. A felhagyott református és katolikus temetőket elegáns kőlépcsők kötik össze, melyeken felérve gyönyörű panoráma tárul a látogató elé. A látványos és jelentős felújítással Papsoka Balatonfüred egyik gyöngyszeme lett. Nevét onnan kapta, hogy az egykori papsokai településrészen lévő templomrom egy római kori villára épült, ami köré kialakították a sírkerteket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában