Gál Kristóf országos szóvivő: a világot jelentő deszkáktól a „kaspóig”

Gál Kristóf úgy mondja, kreatív munkát végez, ötvözi az eddigi tudását, mert a színművészetin megtanult fogalmazni, hangsúlyozni, alkotásként éli meg, amikor egy rendőrségi közleményt gyorsan kell kiadni, és az is előny, amikor képzett nyomozóként tudja, miről beszél. Fontosnak tartja a rendet, és mindig szem előtt tartja, hogy megmutassa a rendőrség emberi arcát, amire szerinte a 21. században nagy szükség van.

Szóvivő úr, naponta lehetett látni az operatív törzsben, nem hiányzik?

Nem igazán. Ugyanakkor rendszert hozott az életembe a napi, illetve hétvégi, 11 órától kezdődő megjelenés. Ennek tükrében visszasírom azt az időszakot, mert késő délután már haza tudtam menni. A béke szigete volt, biztonságot adott. Most szóvivőként is sok dolgom van, mert az újságírói megkeresések is megszaporodtak a járvány után.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanata a törzsben?

A naprakész tájékoztatás mellett fontos volt, hogy jelezzem, egy nagyon komoly helyzetben is emberek vagyunk.

Nem vettem zokon, amikor internetes mémek jelentek meg rólunk, aztán kaspóban ültünk, majd színező is született a törzs tagjairól a közösségi oldalon.

Úgy éreztem, a színező ötlettel érdemes játszani kicsit, így nem véletlenül történt, amikor az egyik tájékoztatás végén, a papírjaim mögött néhány pillanatra ezt a kinyomtatott színezőt megmutattam, így minden tévénéző láthatta. Azt a visszajelzést kaptam, hogy megértették az újságírók, illetve mindenki más is, hogy az a mozdulat miről szólt.

Elegáns, kirobbanóan szellemes humorát lehetett látni máskor is. Így például a költészet napjára verset mondott a rendőrségről, a vízbefúlás veszélyeire pedig egy élsportoló oldalán, a vízparton hívta fel a figyelmet.

Pedig nem vagyok egy vicces ember. A humor viszont nagyon fontos az életben, amit nem egyszerű képviselni egy szervezeti kommunikációnál, speciális helyzetben, az egyenruhás szervezetnél, a rendőrségnél. Ezzel kapcsolatban manapság annyi minden van az emberek fejében, így bőven megérett az idő arra, hogy mutassuk meg az emberi arcunkat, azt, hogy minden egyenruha mögött emberek vannak. Ha ezt egy rendőrségről szóló dal versként való elmondásával lehet elérni, akkor ezzel kell élni.

Elvégezte a Színművészeti Egyetemet, majd színművészként dolgozott Egerben, és egy napon rádöbbent, hogy görcs van adrenalin helyett, és, ahogy fogalmazott, ufóként 27 évesen jelentkezett a rendőrségen. Ez hogy történt?

Nemcsak az adrenalin, hanem a lelkesedés és a láng is elfogyott, ami nélkül semmit nem lehet csinálni. Péknek sem szabad úgy lenni, ha az ember nem érzi, hogy köze van a kenyérhez, ez érvényes a színészekre és a rendőrökre is. Néhány éve jöttem rá arra, hogy nem történt más, egy hivatást, illetve egy életformát cseréltem le egy másikra. Nekem fontos a neveltetésem miatt, hogy tartozzam valahova, például a színművészekhez, illetve egy olyan szervezethez, amelyben közösen gondolkodnak, és a rend fontos helyen szerepel.

Döntésében közrejátszhatott A párnaember, ami az utolsó szerepe volt, és amelyben egy nyomozót alakított?

Akkor én már elküldtem az önéletrajzomat a rendőrséghez, és már a próbák alatt a választ is megkaptam, hogy várnak.

Miért éppen nyomozó lett, ráadásul gyilkossági ügyekben?

Először Budapesten, az I. kerületi rendőrkapitányságon dolgoztam vizsgálóként, aztán az életvédelmi területen, Bács-Kiskun megyében, mert a feleségem abban a megyében kapott munkát. Azt mondják, a szakma csúcsa az életvédelem, én úgy gondolom, a legszebb és legfelelősségteljesebb területe a nyomozói munkának. Bizsergeti az embert, hogy gyilkosok nyomába ered. Kamaszként szívesen néztem a Colombo-filmeket, ahol a főhős gyilkossági helyszíneken dolgozott. A vágyam az volt, hogy nyomozó legyek. Így nem volt kérdés, melyik pályára lépek, majd hat éven át bűnügyi területen dolgoztam, ennek az időszaknak a második felét gyilkossági ügyekben.

Hogyan került az ORFK-hoz, és a nyomozói munkát miért váltotta fel a szóvivői pulpitusra?

Bács megyében leszerelt egy kolléga, és hirtelen szükség lett egy szóvivőre. Úgy alakult, hogy ez én lettem. Másfél év kommunikációs munka után elhívtak az ORFK-ra, hogy folytassam náluk a sajtóügyeleten. Igent mondtam, és újabb másfél év után, 2016 decemberétől már szóvivőként képviselhetem a szervezetet.

Színművészként mit tart legnagyobb sikerének?

Egyfelől A párnaember című darabot, mert Martin McDonagh művét mi mutattuk be először Magyarországon. Másrészt Máté Gábor, aki a színművészetin osztályfőnököm volt, rendezte az Éjjeli menedékhely című darabot, amiben Vaszka Pepel szerepére kért meg. Nagyon jólesett a feladat.

És a rendőri pályán?

A visszajelzéseket. Ezt egyfelől annak köszönhetem, hogy a színművészetin megtanultam fogalmazni, hangsúlyozni. Állítólag ritka az orgánumom, amit örököltem, és az emberek szerint az is jó, hogy végre nem szakzsargonban beszélő rendőrt hallgatnak. Sikernek tartom a költészetnapi verset és a víz veszélyeit érintő kisfilmet is. Tisztában vagyok vele, hogy ezek a rendőrségi kommunikáció határait feszegetik, ugyanakkor különös helyet foglalnak el a szívemben. Szívesen veszek részt ilyesmiben, és büszkén vállalom, hogy ilyet is csinálok.

Mélyen vallásos, nagycsaládból származik, és többször említi, életében ez meghatározó. Ez mit jelent?

Valóban, mélyen vallásos ember vagyok.

Az ember életét átszövi a hite, ami mindig erőt ad, és adott esetben, egy kétségbeesett helyzetben is, így van mibe kapaszkodni.

Adódhat olyan helyzet, amikor egy határozott szóvivő kétségbeesik?

Mivel mi is emberek vagyunk, így velünk is előfordulhat. Amikor mindent egyszerre kell szervezni, például sajtótájékoztatót, képzésekről egyeztetni egy élő beszélgetést a televízióban, és ügyészségi anyagot, sajtóközleményt kiadni, ráadásul hajszálpontosan, tévedés nélkül, az ember úgy érzi, hogy 12 óra sem lenne elég. Ilyenkor vesz egy nagy levegőt, aznap kimarad az ebéd, és természetesen megoldja.

Amikor nem áll a szóvivői pulpitusnál, és nem a rendőrségen dolgozik, mivel tölti szívesen az idejét?

Nagyon szeretek otthon lenni, kirándulni, ami a fiamnak is szenvedélye, így gyakran megyünk együtt. Elkezdtük a Kéktúrát, így gyűjtjük a pecséteket.

Mik a céljai a továbbiakban, benne van a pakliban akár egy újabb váltás is?

Úgy érzem, a helyemen vagyok. A mostani nagyon jó ötvözete a színészi és az alkotómunkának is, amire nagy szükség van például egy klisék nélküli, hivatalos közlemény megírásakor. Hivatásom kreatív, beszélni és megjelenni is kell, utóbbi a színészi pályámról megmaradt kis exhibicionizmusom érinti kedvezően. Mivel dolgoztam korábban bűnügyi területen, így azt is tudom, hogy miről beszélek, ez is egy jó helyzet. Nem tervezem, hogy másfelé mennék, amíg ezen a területen szükség van rám, szívesen dolgozom.

Miért jött egy érzékenyítő fesztivál megnyitójára Veszprémbe?

Palival (Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, a szerk.) közös öltözőnk volt a Vígszínházban, amikor gyakorlaton voltam, ő pedig ott játszott. Most hívott, és ez már önmagában elegendő. Amikor megtudtam, milyen fesztiválra érkezem, tudtam, jó helyre jövök, mert én is éppen ezt csinálom: például interjúkon mutatom meg az emberi oldalát a rendőrségnek, és azokat a falakat próbálom lebontani, amelyek még lehetnek. Szerintem ez nélkülem is nagyon jól alakul, mert sok ismerősöm arról beszél, hogy a rendőrök milyen intelligensen, segítőkészen beszélnek velük. Ha mindehhez hozzá tudom tenni, be tudom mutatni, hogy érző emberek vagyunk, akkor úgy gondolom, itt a helyem ezen a fesztiválon is.