Egyelőre nem változtatnak a korlátozott ügyfélfogadási renden Pápán és Sümegen

Az önkormányzati hivatalok egyelőre nem állítják vissza a korábbi ügyfélfogadási rendet. Csak erősen indokolt esetben, előzetes időpont-egyeztetéssel látogathatók személyesen.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A pápai polgármesteri hivatalban a járványügyi veszélyhelyzet miatt március 16-tól korlátozták a személyes ügyfélfogadást. Arra kérik az állampolgárokat, hogy ügyeiket – amennyiben az jellegét tekintve lehetséges – telefonon, elektronikusan vagy postai úton intézzék, tájékoztatott Nagy Krisztina jegyző.

Kizárólag olyan ügyben mehet be személyesen az ügyfél, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenés szükségességét, mint például az anyakönyvi ügyekben. Egyedi esetekben biztosítják továbbá a személyes megjelenés lehetőségét, ha az ügy jellegéből adódóan, hivatali vagy önkormányzati érdekből úgy ítélik meg, hogy az ügyféllel történő találkozás feltétlenül szükséges.

Tábla hirdeti a belépőknek a pápai városházán, hogy személyes ügyfélfogadás nincs
Fotó: Laskovics Márió/Napló

– A városháza ügyfélszolgálati irodáján kollégáim személyesen fogadják az ügyfelek kérelmeit, ügyeik intézéséhez nyomtatványokat adnak át, segítenek a kitöltésben, valamint felvilágosítást adnak. Az ügyfélfogadás korlátozása miatt az ügyfelek részéről nem érkezett panasz, a veszélyhelyzetben tanúsított együttműködésüket ezúton is köszönöm – tette hozzá a jegyző.

A pápai városházát két hónapja csak indokolt esetben, például anyakönyvi ügyekben, kereshetik fel személyesen az állampolgárok
Fotó: Laskovics Márió/Napló

A sümegi polgármesteri hivatalban egyelőre nem tervezik a korábbi ügyfélfogadási rend visszaállítását, de Végh László polgármester elmondása szerint így is zavartalanul működik az intézmény. Előzetes bejelentkezéssel érkeznek az ügyfelek, nincs sorban állás. Mivel az épületben szűk a folyosó, nem garantálható a védőtávolság tartása, így nem indokolt még a hivatali rend visszaállítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában