Elég lehet három nap igazolásra?

2019.03.12. 20:00

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete javaslatot nyújtott be a gyermekek hiányzásáról

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete a közelmúltban arra kérte az oktatási intézmények vezetőit, tegyék lehetővé a szülőknek, hogy a jelenlegi három napnál több, éves szinten akár 15 napon igazolhassák gyermekük hiányzását.

Leitner Vera, Marton Attila

Hajdu László veszprémi házi gyermekorvos elmondta, egyesületük több éve szeretné elérni, hogy a szülők az általánosan elfogadott és elterjedt három napnál többet igazolhassanak Fotó: archív

Az egyesület tájékoztatása szerint az intézményeknek a változtatást a házirendjükben kell rögzíteni, a módosítás pedig nemcsak növeli a szülői kompetenciát, hanem felesleges orvosi vizsgálatokat is kivált. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, a változtatással lehetővé tennék, hogy egy könnyebb lefolyású, orvosi vizsgálatot nem igénylő megbetegedés esetén a szülők maguk dönthessenek gyermekük gyógyulásával kapcsolatban, a mulasztást felelősen igazolhassák.

Hajdu László veszprémi házi gyermekorvos elmondta, egyesületük több éve szeretné elérni, hogy a szülők a jelenlegi általánosan elfogadott és elterjedt három napnál többet igazolhassanak. – A jelenlegi gyakorlat senkinek sem jó. A beteg gyermeknek – kisebbek esetén gyakran szülői kísérettel – egy enyhébb lefolyású betegség esetén is el kell jönnie a rendelőbe az igazolásért, ahol további fertőzésveszélynek vannak kitéve. A háziorvosokra az igazolások kiállítása és rögzítése indokolatlanul nagy adminisztrációs terhet ró. Mi nagykorúnak tekintjük a szülőket és megbízunk bennük – a gyerek születésétől kezdve folyamatos a kapcsolat velük –, hogy nem élnének vissza ezzel a lehetőséggel – magyarázta Hajdu László.

A szakember arról is beszélt, körzetében néhány éve bevezették azt a szolgáltatást, hogy a szülők e-mailben vagy telefonon jelzik a kisebb egészségügyi gondot, amelyre a háziorvos tanácsot ad. Az igazolások kiállítása miatt azonban az orvos-beteg találkozó általában nem kerülhető el. Az egyesület közleménye szerint a házi gyermekorvosoktól nemcsak betegségből adódó, hanem egyéb iskolai hiányzások igazolását is elvárják a szülők vagy a pedagógusok, például nyaralás, gyermekláthatás, temetés, nyelvvizsgára való készülés vagy zeneiskolai képzés esetén.

Hajdu László hozzátette, az ombudsman azt javasolta, hogy az iskolák a saját házirendjükben vagy eljárási rendjükben rögzítsék a szülők által igazolható napok számát. A háziorvos elmondta, egy pomázi és egy tiszaújvárosi iskolában is tizenötre emelték ezt a lehetőséget, és nem növekedett meg a hiányzások száma.

Egy neve elhallgatását kérő, két általános iskolás gyermekét nevelő szülő elmondta, gondban vannak, ha a három napot elhasználják.

– Egy alkalommal 8-tól 10-ig rendelt a doktornő, a gyereket 11 órakor küldték haza, mert rosszul volt. Másnap újra ment iskolába, de az igazolást mégis be kellett vinni. Ilyenkor máris elveszik egy a szülő által igazolható három napból, hiszen nem is volt szükséges orvoshoz vinni. Legutóbb egy kis náthával, némi hőemelkedéssel megúszta a gyerek az influenzajárványt, de azért iskolába nem engedtem el. Az orvos szintén azt javasolta, hogy ne vigyem a lázas betegekkel teli rendelőbe. Magam mentem be az igazolásért, néha viszont már ez is kellemetlen, hogy mindenért az orvoshoz járunk – vallja a szülő. Egy ismerőse tizenéves lányokat nevel, akik a menstruáció első napján nem mindig szeretnének, tudnak iskolába menni, erre sem elég a három nap. Kellemetlen ez nekik, de be kell ülniük a betegek közé és várni az orvosi igazolásra.

Hajdu László veszprémi házi gyermekorvos elmondta, egyesületük több éve szeretné elérni, hogy a szülők az általánosan elfogadott és elterjedt három napnál többet igazolhassanak Fotó: archív

– Az iskolában, ahová a gyerekek járnak, ragaszkodnak a három napon felül az orvosi igazoláshoz. Ha a szülő további napokat kér, már rosszallják, így sokszor olyankor is az orvoshoz tudok fordulni, amikor a gyerek nem is feltétlenül beteg. Nincs más eszközünk, erre kényszerít a szabály. Ahhoz, hogy a gyerekek egészségesen járjanak iskolába és szeressenek is oda járni, hozzájárulás és bizalom is kell – tette hozzá a szülő.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének javaslata kapcsán Sándor Lászlót, a Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola igazgatóját kérdeztük.

– Azt nem tudom, hogy az orvosok mivel találkoznak a praxisukban. Ők látják, hogy a szülők esetleg veszélyeztetik a már egészséges gyermeküket, mikor visszaviszik a betegekkel teli váróba, és azt is ők tapasztalják, hogy mennyi indokolatlan adminisztrációt jelent számukra az igazolások kiállítása. Biztosan van alapja a javaslatuknak, de összességében abból, hogy a szülők három napot igazolhatnak, a mi intézményünkben nem érzékelek problémát – nyilatkozta az intézményvezető. – Úgy gondolom, a felvetéssel kapcsolatban jogos az az állásfoglalás, miszerint a szülő nem döntheti el mindig, hogy a gyermeke meggyógyult-e vagy sem, elvégre ő nem orvos. Kétgyermekes apaként magam is tudom, hogy előállhat olyan helyzet, amikor – bár a gyerek rosszul érzi magát, például elrontja a gyomrát – mégsem rohanunk a háziorvoshoz.

Abból nálunk még nem volt probléma, hogy ilyen esetben ezt a szülő ne tudta volna igazolni, és jellemzően ne lett volna elég a házirend adta három nap. Fontos, hogy mondjuk egy családi utazás esetén a szülőknek lehetőségük van külön engedélyt kérni gyermekük iskolából való távolmaradására, és ezt sokan igénybe is szokták venni.

– Amennyiben mégis általános gondként vetődne fel a hiányzások igazolásának kérdése, abban az esetben az iskolánk – mint feltehetően minden oktatási intézmény – együttműködő módon, partnerként fordulna a szülők felé. Azonban egy influenza vagy bármely más komolyabb megbetegedés esetén véleményem szerint a jövőben is az orvos hivatott azt eldönteni, hogy a gyermek mehet-e iskolába vagy sem – emelte ki Sándor László.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában