Sokat köszönhetünk nekik

2017.11.26. 17:46

A falu idős lakóit köszöntötték Gannán

Az a feladatunk, hogy idős embertársaink számára olyan életkörülményeket biztosítsunk, amelyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó, derűs életet – hangsúlyozta Nagy Ottó, Ganna polgármestere a település szépkorúit köszöntve.

bet

Vidám műsor gazdagította a napot Fotó: gannai önkormányzat

 

Vidám műsor gazdagította a napot Fotó: gannai önkormányzat

Az esemény helyszínéül a gannai kultúrház szolgált, ahol vidám műsorral fogadták a szépkorúakat. Az óvodások német táncokat és gyermekmondókákat adtak elő Pillerné Fódi Ilona segítségével, majd Tóth Éva és Leblanc Győző nóta-, illetve operettműsora biztosította a szórakozást. A Gannai Nyugdíjasklub dalcsokorral kedveskedett a rendezvényre ellátogatóknak, ezt követően pedig a Gannai Asszonykórus lépett színpadra.

Nagy Ottó köszöntőjében kiemelte, fontos felismerni, hogy egyrészt magunknak, másrészt szüleinknek, nagyszüleinknek is köszönhetjük, amit az életben elértünk. – Munkánkat az elődök eredményeire építve végezzük. A mi életünk is akkor tekinthető értékesnek, ha az idő előre-haladtával saját utódainknak értékesebb világot, példát tudunk állítani. Mindennapi munkánkhoz az elődök nyújtotta mintából meríthetünk hitet, erőt, bátorságot. Szebbé és reménytelibbé teszik az életünket. Sokat segítenek nekünk tapasztalataik átadásával, véleményük, bölcsességük megosztásával – mutatott rá Ganna polgármestere.

- Az a feladatunk, hogy idős embertársaink számára olyan életkörülményeket biztosítsunk, amely lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet. A családok gondoskodását kiegészítve Ganna község önkormányzata a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzattal karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy az idősek a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, amely megszépítheti, teljesebbé, élményekben gazdagabbá teheti napjaikat

- hangsúlyozta a település vezetője.

Az eseményen vacsorával, illetve ajándékkal is kedveskedett a helyi önkormányzat

a szépszámú közönségnek, majd Schlecht József, a Gannai Asszonykórus harmonikása kísérte zenéjével a nótára fakadó, táncra perdülő szépkorúakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában