2 órája
Kicsik és nagyok együtt tornáztak az ajkai Szent István-iskolában
Az Európai Mobilitási Hét jegyében az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 3. a és a 7. b osztályának közös testnevelésórát tartottak.
Fotó: iskola
A mindennapos testnevelés magas óraszámai miatt előfordul, hogy az iskola tornacsarnokában több osztály is tornázik egyszerre. Ezt a lehetőséget a kampánnyal ötvözte az iskola két, testnevelést tanító pedagógusa, Szánóczki Szilvia és Szabó Anett. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy élmény volt, hogy a játékos feladatokat együtt kellett teljesíteniük. A bemelegítés után párokban erősítő feladatokat végeztek, majd vegyes csapatokban fogó és kidobó játékokat játszottak.
Öröm volt nézni, ahogy a kisebbek felnéztek idősebb társaikra, vagy ahogy a felsős diákok segítették az alsó tagozatos gyerekeket. Az ajkai Szent István-iskola diákjai számára a sportolás széles skálája áll rendelkezésre tanórák után, de az iskola törekszik arra is, hogy a mindennapos testnevelésórák is élménydúsak, változatosak legyenek, a tanulók szívesen sportoljanak, mozogjanak.