Biciklivel a paralimpiára

2024.08.27. 20:00

Párizsba ért a látássérült tandemesekkel a cseszneki tolmács – 1686 kilométer kerekezés után pezsgőt locsoltak a bringásokra (képgaléria, videó)

Főzőshow a bevásárlóközpont parkolójában, erdei földútra irányító térkép, viharban az útra keresztben kidőlt fa, minden ruhát átáztató eső – ilyen és sok más kalandot átvészelve, 1686 kilométert lekerekezve megérkezett a párizsi paralimpia helyszínére a Győrből elindult kis csapat, a látássérült tandem kerékpárosok és sporttársaik. Önkéntesként, főleg idegennyelv-tudása révén a cseszneki Rónaszéki Katalin segíti őket.

Rimányi Zita

Csesznekről az olimpiára – Kata megint tandemező gyengénlátókat segít tolmácskodással címmel írtunk a cseszneki kétgyermekes édesanya tervéről korábbi cikkünkben. Nagy kaland – így jellemezte az önkéntes feladatot, amit idén nyáron vállal. Elhihetjük ezt neki, mert egyszer már részt vett egy ilyen küldetésben. Ahogy 12 évvel ezelőtt Londonba, most Párizsba kísérte el a tandemező látássérülteket, akik kerékpározva indultak el a paralimpia megnyitójára. Már oda is értek a francia fővárosba, nemrégiben átszakították a célszalagot, amit társaik tartottak kezükben a párizsi szállásuk előtt.

Győrből indult el a gyengénlátók és segítőik csapata a párizsi paralimpia megnyitójára, szeretnék a látássérültekre és más fogyatékossággal élőkre felhívni a figyelmet, a gyengénlátókat pedig szeretnék emlékeztetni arra, mennyi mindenre képesek, mennyiféle élményben lehet részük
Győrből indult el a gyengénlátók és segítőik csapata a párizsi paralimpia megnyitójára. Szeretnék a látássérültekre és más fogyatékossággal élőkre felhívni a figyelmet, a gyengénlátókat pedig szeretnék emlékeztetni arra, mennyi mindenre képesek, mennyiféle élményben lehet részük
Forrás: Tandem-Szem Egyesület

A Tandem-Szem Egyesület csapatának küldetése különleges: szeretnék a látássérültekre és más fogyatékossággal élőkre felhívni a figyelmet, a gyengénlátókat pedig szeretnék emlékeztetni arra, mennyi mindenre képesek, mennyiféle élményben lehet részük. A Duna mentén is haladtak, a francia vidéki idill pedig kacsákkal lepte meg őket. Franciaországban, Saint-Dizier után megtréfálta őket az online térkép. Mindenféle földutakon vágták át magukat. Szép volt, nyugis volt, de nagyon lassan haladtak. Aki bringázott már tandemmel, az tudja, hogy nem kifejezetten terepbicikli. Ám vaddisznódagonyán több helyen kellett átkelniük és az sem volt kis kihívás, amikor a kerékpárútra keresztben fákat döntött a vihar, azokon kellett átverekedniük magukat és a kétüléses tandemeket kellett átemelni azokon. Ez sem volt azonban nekik áthághatatlan akadály. Mégis elég vidámak voltak ahhoz a kerekezők, hogy egy-egy körforgalomban a videófelvétel kedvéért több kört is megtegyenek.

A Duna mentén haladt egy darabig a tandemesek és segítőik csapata, képünk jobb oldalán a tolmácsolást vállaló cseszneki Rónaszéki Katalin látható
A Duna mentén haladt egy darabig a tandemesek és segítőik csapata, képünk jobb oldalán a tolmácsolást vállaló cseszneki Rónaszéki Katalin látható
Forrás: Tandem-Szem Egyesület

Előfordult, hogy bőrig áztak az esőben, minden ruhájukat az utánfutó oldalára kellett kiteregetniük száradni, máskor sokáig nem találtak boltot vagy ivókutat, hogy kulacsaikat megtölthessék. Kata Párizs elővárosában egy bevásárlóközpont parkolójában az utánfutó tetején, biciklikerekek szomszédságában készített nekik paprikás krumplit, német burgonyából, francia hagymából és magyar kolbászból, szalonnából.

A XXXIII. nyári olimpiai játékokat Párizs rendezte meg július 26. és augusztus 11. között. A fogyatékossággal élő sportolók legrangosabb eseménye, a paralimpia augusztus 28-án kezdődik és szeptember 8-ig tart. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában