Kovácsként a festészet szerelmese a fűzfői Kucséber András

A kiskapun belépve kellemes, árnyas udvarban találtam magam, hatalmas dió- és fügefák fogadják a látogatót. A tikkasztó kánikula mintha kívül rekedt volna a kapun. Az itt élők Völgyzugolynak nevezték el a sajátos mikroklímával rendelkező kiskertet. Kucséber András és kedves párja, Judit nagy örömmel invitált be különleges otthonukba. A ház, amelyet elmondásuk szerint két személyre építettek, kis, egyszerű helyiségekből áll, a hűvös konyhában kapott helyet a cserépkályha, amelyben éppen a lekvárok pihentek dunsztban. Mindenütt a házigazda festményeivel, egyéb alkotásaival találja magát szembe az ember. Emitt egy kovácsoltvas étkezőasztal, az akvárium falán szintén kovácsolt kagylók, tengeri csikó, a kályha oldalán Villonról egy portré. A hálószobába érve ámul el igazán az ember: tetszetős festmények, replikák tucatjai díszítik a falat. 
- Igazi balatoni gyerek vagyok, bár Zalában születtem. Édesapám a Rákosi-rendszer menekültje volt, a keleti fronton harcolt, amit nem néztek jó szemmel, ide, Fűzfőre száműzte magát. Egy-két éves voltam, amikor idekerültem, így tősgyökeresnek vallom magam – kezdte Kucséber András.
Azt mondta, a balatoni gyerekek hétköznapi életét élte, igyekezett élni a tó adta lehetőségekkel, a tevékeny mindennapokban vitorlázott, horgászott, és nem mellesleg második osztályos kora óta falta a könyveket. Kovácsnak tanult, 1969-ben tette le a szakmunkásvizsgát. Ezt követően több munkahelyen is megfordult, hosszú évekig dolgozott, saját szavaival élve ipari londinerként, vagyis rakodómunkásként. Végül visszatért eredeti szakmájához, a kovácsmesterséghez. Büszkén mesélte, a településen számos helyen találkozhatunk a munkáival. Mivel mindig is igen kreatív volt, ezért nem jelentett neki gondot, hogy többféle stílusban, a megrendelőhöz igazodva készítse el a kovácsolt tárgyakat, így aztán az egyszerű, letisztult formákon át a rokokóig bármit képes elkészíteni. Egy hatalmas szitakötőt is mutatott, ami a kertjét díszíti, a műhelyében pedig már félig készen van Don Quijote mellszobra.
Mivel mindig is érdekelték a testek, formák, arányok, az anatómia, ezért kipróbálta magát egy másik művészeti ágban – a festészettel több mint egy évtizede foglalkozik, teljesen autodidakta módon sajátította el a különböző technikákat, megjelenítési stílusokat, a fényhatások, az árnyékolás kidolgozását. András főként replikákat készít, azt, ami megtetszik neki. Szinyei Merse Pál Pacsirta című képe az egyik kedvence, egyszer az egyik vendégük tátott szájjal bámulta a képet, mire hosszú percek után meg merte kérdezni, hogy ez most az eredeti?
Művészneve Salvador Bandy nagy példaképe, Salvador Dalí után. Különleges hangulat ragadja el az embert az űrfantáziás vagy a velencei karneválokat megidéző replikáit látva. Mednyánszky László Sáros út című alkotása után készített képe pedig az aprólékosság, a kidolgozottság hű példája lehet. A Jézusról készült fotórealisztikus műve pedig egyenesen lélegzetelállító.
- Az aránytalanságot nem szeretem. Nehezen viselem, ezért számomra ez az egyik legfontosabb mérce – szögezte le.
A festészetről a mindennapok felé terelődött a szó. Kiderült, Andrást és Juditot Villon hozta össze. Attól kezdve, hogy András, közel 27 évvel ezelőtt, a francia költőóriást idézve lépett be a hotelbe, ahol Judit recepciósként dolgozott, majd utóbbi mosolyogva folytatta a megkezdett költeményt, elválaszthatatlanok.
Az életet, a hétköznapokat élvezik, örömmel vesznek minden kedves pillanatot. Imádják a természetet, a madarakat, az állatokat, a zöldellő növényeket. Nem fatalisták, sokkal inkább életigenlők. Andrásnak csak egyetlen szívfájdalma van, hogy évek óta nincs igazi tél, nem fagy be a Balaton, így nem tud jégvitorlázni. Ez a különleges téli sport 1965 óta az egyik szerelme, imád a jégen száguldani, repeszteni.
Ekkor szembesültem a bolondos balatoni manókkal, amelyeket szintén András készített, és a kert egyik csücskéből vigyorognak a látogatókra. Búcsúzkodtunk. A kapun kilépve még visszanéztem. Mintha a manók integettek volna. De lehet, hogy csak képzelődtem, és mindez Völgyzugoly varázsa volt…