Agyagozás

2022.05.05. 14:00

Kézügyességet dicsérő kerámiák készültek a zalahalápi művelődési házban

Tányért készíthettek agyagból azok az érdeklődők, akik kézműves foglalkozáson vettek részt a helyi művelődési házban.

Tóth B. Zsuzsa

A zalahalápi művelődési házban az agyag használatával, a kerámiakészítéssel ismerkedhettek kicsik és nagyok

Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Gaálné Kapás Krisztina keramikus a Monoszlói Fazekasházból érkezett Zalahalápra, hogy a tavalyi sikeres agyagozás, a lapos, virágos kis tányér készítése után idén már egy fokkal bonyolultabb lépésekkel ismertesse meg a kézművesség iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. 
Közel harminc gyerek és felnőtt gyűlt össze most is, hogy tányért készítsen agyagból. A lappá sodort anyagba virágmintás festőhengert nyomtak, a kirajzolódó minta lett a talpas kis tál dísze. Az elkészült darabokat Krisztina kiszárítja, mázazza, égeti, majd átadja a készítőknek. 
Elmondta, örömmel látta, hogy nem csökken a zalahalápiak érdeklődése, kíváncsisággal fordulnak a kézművesség felé. Így biztos benne, hogy lesz még olyan alkalom, amikor tovább gyarapíthatják tudásukat. Ahogy például Monostorapátiba is évek óta gyakran visszatér az ottani, többnyire idősebbekből álló csoporthoz együttes alkotásra. 
– Az agyagozás kedvelt tevékenység. A kerámiakészítéshez türelem kell és kézügyesség. Sikerélményt nyújt egy-egy elkészült kerámia, amely, ha nem lesz tökéletes, akkor is a saját kezünk ügyességét dicséri. Nincs rossz munka – mondta Krisztina, aki a használati tárgyak készítésének fortélyait adja tovább a foglalkozásokon. 
A művelődési központban a tervek szerint ebben az év- ben a Könyvtárellátási Szolgáltatási Rendszer keretében, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásának köszönhetően még színházi előadás és koncert is várja az érdeklődő gyerekeket, felnőtteket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában