Emlékezés Gáspár Jánosra

Gáspár János nevével, a művelődés, az oktatás, a kultúra területén végzett példaszerű, kiemelkedő tevékenységével Ajkán sok, maradandó városi kulturális érték elválaszthatatlanul összeforrt.

olvasónktól

Abonyban született 1932-ben. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott, és Szeghalmon a gimnáziumban kezdte tanári pályáját. Az 1956-os forradalom után elvesztette állását. 1960-ban költözött feleségével, Salgó Ágnessel az előző évben városi rangot kapó Ajkára. Itt találtak igazi otthonra, itt valósította meg feleségével, családjával, munkatársaival, barátaival a kultúra és a műveltség emberséget adó hitével átszőtt álmait. Ajkán a közelmúltban hunyt el tevékeny életének kilencvenedik évében, szellemi frissességét mindvégig megőrizve.

Első munkahelyén, Ajkán tíz éven át szakmunkásokat tanított a magyar nyelv és irodalom ismeretére, a színház, a kultúra, a művelődés, a könyvek szeretetére. Ezután nyugdíjba vonulásáig – két évtizeden át – Ajkán a művelődési osztály közművelődési főmunkatársa, városi tanácsos. Ez a két évtized Gáspár János munkásságának és Ajka művelődésének kiemelkedő, máig meghatározó korszaka. Felépült és Nagy László költő nevét vette fel a művelődési központ. A Veszprémi Petőfi Színház kiemelt játszóhelye lett Ajka, évi több mint negyven előadással és sok száz bérletes nézővel. Az Ajkán tanuló fiatalok itt ismerkedtek meg a színház csodájával.

Az egykori Lakos-házban 1989 óta működik a Városi Múzeum és Fotógaléria a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont intézményi keretében.

A múzeumban látható a Fekete István-emlékszoba, a Molnár Gábor-emlékszoba és a Borsos Miklós-emlékkiállítás. A gyűjtemény anyaga 1989-ben került a múzeumba. A kiváló szobrászművész személyesen adományozta a múzeumnak műveit. A mester halála után felesége további Borsos-művekkel gazdagította a kiállítást. Gáspár Jánosnak elévülhetetlenek az érdemei, hogy ezek a gyűjte- ményegyüttesek ma Ajkán láthatók.

Tanított, irodalmi színpadot szervezett. Hivatali munkája mellett aktív programszervezője volt klasszikus zenei hangversenyeknek, képzőművészeti kiállításoknak – Ajkai Őszi Tárlat –, anyanyelvi rendezvényeknek.

Ajkán iskolaépítést szorgalmazott, az iskolai oktatás segítésére korszerű oktatási programok bevezetésénél bábáskodott akkor, amikor ez nem volt magától értetődő.

Ott volt a Fekete István Iro­dalmi Társaság, az Ajkai Városszépítő Egyesület, megbecsült civil társaságok alapításánál. Nyugdíjas éveiben is aktívan dolgozott.

Könyveket, publikációkat írt, szerkesztett. Aktívan részt vett irodalmi társaságok, civil szervezetek munkájában – melyeknek alapító szervezője is volt. Írt irodalomról, az anyanyelvről, művészetről, közéleti jelenségekről, a Magyar Imre Kórházról, illetve családtörténetet, visszaemlékezést.

Gáspár János, Ajka díszpolgára június 3-án hunyt el
Fotó: családi

Fekete István irodalmi munkásságának, levelezésének, naplójának közkinccsé tétele is életművének része. „Gáspár János tanár úr azon meglehetősen ritka emberek közé tartozik, akikben fenntartás nélkül megbízom.” (Ifjabb Fekete István)

Az írás fontos volt számára, vezérlő gondolata mégis így szól: „Az emberi kontaktusokat semmi sem pótolja.”

Holisztikusan szemlélte a kultúrát, amibe beletartozott az anyanyelv, a művészetek, az olvasás, a környezetkultúra, a természeti környezet, az urbanisztika, a városépítés, a köztéri műalkotások, a házak, a fák, a növények, a természetes vizek. Az emberhez méltó, a testet és lelket is építő környezet.

Gáspár János, Ajka város díszpolgára 2021. június harmadikán halt meg.

A napokban Ajkán voltam egy városi léptékű művészeti, tájépítészeti program egyeztetésén. A polgármester, a főépítész, a hivatal munkatársai, a művészek mind Gáspár János pótolhatatlan hiányáról beszéltek. Ők nem tudták, hogy ezeket az emlékező és tisztelgő gondolatokat fogalmazom itthon.

Minő kegyes a sors: Gáspár János – aki egész életét a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar művelődés szolgálatában töltötte – születésnapja január 22-e, a magyar kultúra napja.

Emlékét, szellemi hagyatékát megőrzik Ajkán és mindenütt a hazában, ahol ismerték és megbecsülték.

„Ne feledj! Ami megőriz, a kollektív emlékezés.” (G. J.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában