Bradanovits Ágota és Barnabás: Nem tudtunk elbúcsúzni aputól

Jókedélyű, életvidám, kitűnő egészségnek örvendő, nagyon pozitív kisugárzású ember volt. Szívén viselte mások sorsát, segített, amiben, és akinek csak tudott, benne élt Balatonfüred lüktetésében. Megalapította az ország egyik legjobb kézilabdaklubját, amit később vezetett és támogatott, haláláig az elnökség tagjaként dolgozott. Legendás húsboltját az egész országban ismerik, termékeivel egyebek mellett a helyi óvodák, iskolák, szállodák minőségi étkeztetését szolgálja évtizedek óta. Nagy munkabírású ember hírében állt, imádta a családját, nagyon büszke volt rájuk, a mindenben mellette álló feleségére, édesanyjára, nővérére, gyermekeit, unokáit a tenyerét hordta, mindent megadott nekik, a vasárnapi ebéd náluk szent volt.

Halála hírét döbbent csend kísérte, hatalmas űr maradt utána, a polgármester közösségi oldalán is gyászolja, és idősebb Bradanovits Barnabást a barátjának nevezi.

-Sajnos a gyász és a döbbenet mellett az igazságot nélkülöző, méltatlan találgatások is lábra keltek, és mindez olyan emberektől is elhangzik, akik nem ismerték édesapánkat, és nem tudják, milyen ember volt valójában. Egy tragédia minden esetben, minden embernél szörnyű! A hátramaradottaknak felfoghatatlan. Úgy gondoljuk, a csend és a gyász a legméltóbb ilyenkor. Hogy minden ember magában végig gondolja, mit tehetett volna az életért? – néz maga elé Bradanotits Ágota, és testvére ifjabb Bradanovits Barnabás.

–Az édesapánk mindig másokért dolgozott, saját magára nemigen gondolt, keveset pihent, és lehet, ez nem volt helyénvaló – jegyzik meg kétkedve a testvérek.

Aztán így folytatják, édesapjuk már 16 évesen az ő édesapja mellett dolgozott a húsboltban. Így már fiatalon megtanulta, hogy az ember kitartó, kemény munkával, és nagy adag szorgalommal boldogulhat az életben, és ezt követte, így élt egész életében.

A testvérek felidézik, édesapjuk sokat mesélt nekik arról, hogy lépésről lépésre építette fel azt, amit elért az életben, és már gyermekkorukban, ami a három testvérnek gyönyörű volt, a szorgalomra, a kitartásra tanította őket. Hajnali háromkor kelt, elsőként érkezett az üzletbe, átnézett mindent, majd elindította a napi munkát, aztán az irodában Ágotával és Barnabással nézte át a napi teendőket, Eszter, a nővérük ugyanis Budapesten él.

– Apu minden reggel velünk itta meg a kávéját, már akkor jókedvű volt, a rá jellemző lendülettel érkezett. A széke most is ott áll, nincsenek szavak arra, milyen érzés látni, hogy üres, és már soha nem jön, idézi fel könnyezve Ágota.

–Apu életében csak a munka, a család létezett, a maximumra törekedett, kötelességének tekintette, hogy mindenkinek megfeleljen, jó legyen az, amit tesz. A kézilabdánál is a legjobb eredményre törekedett, veti közbe Barnabás, majd Ágota kételkedve megjegyzi, lehetséges, hogy többet kellett volna magával törődnie, meg pihennie? Ritkán jutott le a partra is, pedig a Balaton az élete volt! Leült oda, és csak bámulta a vizet, a látvány télen-nyáron lenyűgözte.

Beavatnak a testvérek abba is, hogy a családfő nagyon mély érzésű ember hírében állt, aki magára vette mások problémáit, nehézségeit, senkinek nem tudott nemet mondani, azzal viszont nem nagyon tudott mit kezdeni, amikor mások hirtelen és ok nélkül hátat fordítottak neki, ezt nemigen tudta feldolgozni. Napokig vívódott azon, hogy mindenben jó döntést hozott-e, és ezek vajon hogyan érintettek másokat?

Arról a testvéreknek nincs különösebb emléke, hogy édesapjuk sorsa felől ennyire mélyen érdeklődtek volna mások.

– Azon szörnyen megdöbbentünk, amikor egy napon apu, a tőle szokatlan komorsággal, maga elé nézve ezt kérdezte, milyen ez az élet így? És anyu hívott, hogy nem találja aput. Kétségbeesetten kerestük együtt. Nem tudtunk elbúcsúzni tőle. Tudjuk, megnyugodott. Mindent viszünk tovább, az életért, miatta, mondják könnyeikkel küszködve a testvérek.