sanghai expó

2018.11.08. 11:03

Palkovics: a kreatív tudást is importálná Kína

Több kreatív innovációs exportlehetőségről is tárgyalt a magyar delegáció.

Magyarország innovatív vállalkozásai mutatkoztak be Sanghajban, a Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) záró szakmai napján csütörtökön. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter telefonon az MTI-nek kiemelte: a magyar kreatív ipari megoldások Kína számára is vonzóak.

A hazai gazdaságban jelenleg betöltött 5 százalékos GDP részesedés megduplázása a cél, amelynek elérésében kínai együttműködésekre is számít Magyarország – nyilatkozta a helyszínről a tárcavezető.

A miniszter elmondta, több kreatív innovációs exportlehetőségről is tárgyalt a magyar delegáció Sanghajban. Palkovics László a kreatív tudás mellett kiemelte a járműipart és az energetikát, mint olyan területeket, amelyeken lehetőséget lát a Kínába irányuló kivitel erősítésében.

A kormány célja, hogy a globális értékláncok magasabb hozzáadott értékű tevékenységeit telepítse le hazánkban, ebben 2010 óta már komoly sikereket ért el Magyarország. A további előrelépést szolgálja az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakítása Science Parkok létesítésével, vagy az olyan, Kínából nézve is vonzó világszínvonalú infrastruktúrák és szolgáltatások, mint amilyeneket a szegedi lézerközpont vagy a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kínál.

A magyar-kínai együttműködések bővítésére az élelmiszer-, egészség- és építőipar mellett rendkívüli lehetőségek nyílhatnak meg a kreatív ipari megoldások terén is – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A szaktárca közleményében arról tájékoztatott, hogy Palkovics László nyitó előadásában kiemelte, Magyarország a kínai beruházások első számú célországa Közép-Kelet-Európában. 2000 óta több mint 2 milliárd euró kínai működőtőke érkezett Magyarországra, a beáramlás egy főre eső mértéke négyszerese a cseh, és nyolcszorosa a lengyel szintnek.

A magyar delegáció kínai látogatása során kilenc kiemelt együttműködési megállapodást kötött kínai partnerekkel, több mint 40 tárgyalást bonyolított le egyebek mellett a turizmus és az élelmiszeripar területén – tette hozzá a miniszter.

Az expó záró szakmai napja a magyar innovációkról szólt, az Innovációs Nap programja a miniszteri előadás után a közlekedés, mobilitás jövőképéről, a fenntarthatósági törekvésekről és az egyetemek kutatás-fejlesztésben betöltött, növekvő szerepéről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott magyar és kínai szakemberek részvételével.

A hazai cégek között állami tulajdonú szereplők, az ÉMI, a HungaroControl és a Zala Zone, valamint más innovatív magyar vállalkozások (AImotive, Ivanka, Norma Instruments, Platio) is bemutatkoztak a nemzetközi közönségnek.

Az ITM közlése szerint az expó magyar pavilonját naponta ötezren látogatják, minden előadás teltházas.

Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában