Húsz éve történt a vadászgyilkosság – Riport a halálbüntetésről

Sárszentmihály - Egy férfi térdel a földön a kopjafák között. A 8-as főút felől hallani az autók zúgását, látni néhány teherautót is a Sárréten, egyébként tökéletes a csend. Az esőfelhők szürke árnyékot vetnek a tájra, úgy haladnak tovább, lassan kelet felé. A férfi térdel a földön, és a fájdalmát dajkálja. Ez az a hely, ahol vadásztársával együtt húsz éve megölték a fiát, ifjabb Tóth Tamást.

Tihanyi Tamás

Húsz év telt el, és az egyik gyilkos, Bene elvileg 2014-ben közénk szabadulhat. (Nem kell hozzá más, mint egy olyan felfogású bíró, mint aki a Cozma-ügyben úgy ítélkezett, hogy a bűnözők hozzátartozói örömünnepet rendeztek, de maguk a vádlottak sem hittek a fülüknek.)

A másik gyilkos megkímélte az utókort a döntés felelősségétől és lehetőségétől: Donászi felakasztotta magát a börtönben. Donászi és Bene a rács mögött találkozott, aztán szabadulásuk szörnyű, véres ámokfutást eredményezett. A Kincsesbányai Bányavállalat pénzszállítója ellen tervezték azt a rablást, ami előtt 1992. november 8-án Sárszentmihály közelében lőgyakorlatot tartottak, ahol két vadász a lövéseket hallva feléjük tartott.

Bene észlelte a közeledőket, és félve a lebukástól Donászival elhatározták, megölik őket. A férfi ott térdel a földön, a helyen, ahol fia vére áztatta a növényeket. Tóth Tamás húsz éve küzd a halálbüntetés átmeneti visszaállításáért, és végigcsinált mindent, amit ember végigcsinálhat. Gyűjtött aláírásokat, éhségsztrájkolt, civil egyesületet alapított. És még mindig nem adta fel. A férfi ott térdel a földön; hallgassuk meg, mint mond most.

- Az emberek naponta megállítanak az utcán, hogy részvétüket kifejezzék, vagy bátorítsanak. Néhányan csak a szemembe néznek, de én már abból is értek. Ezt nem lehet befejezni, ezt csak végigcsinálni lehet. Fontos, ezért kihangsúlyozom: azokra kérem a halálbüntetést, akikről minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy aljas szándékból gyilkoltak. De a bűnözők és a bűnöző politikusok országában élünk, ahol a demokrácia látszat csupán, hiszen a hatalom fél attól, hogy meghallgassa az embereket. Azt mondják, nemzetközi egyezményeket sértene a legszigorúbb büntetés visszaállítása.



De ki hatalmazta fel őket arra, hogy ilyen egyezményeket aláírjanak? Én biztosan nem. És mások sem. Ráadásul egy sor egyezményről már kiderült, hogy jogtalanul csatlakoztunk hozzá. A férfi térdel a földön, és azt mondja, egyre több a gyilkosság, csak erről a közvélemény egy része nem is tud. Ráadásul nagy baj van az ítéletekkel is, amelyek nem az áldozatok, hanem a gyilkosok pártján vannak. A férfi térdel a földön és azt mondja, meg kellene fontolni az esküdtszék felállítását.

És sorolja a példákat a közelmúltból: a főrendőrök lebukását, akik összejátszottak az alvilággal, a gyilkosságokat, a bíróság folyosóján megkönnyebbülten röhögő vádlottakat. Tud a parlamenti vitákról, amikor a jobbikosok mellett fideszes képviselő is megfontolandónak nevezte a halálbüntetés visszaállítását. És szó szerint idézi Orbán Viktort, aki (ellenzékben) ugyanezt mondta a móri vérengzés után.

- Az a legfontosabb, hogy a bűnözőket fogják el, másodsorban pedig azt kell biztosítani, hogy a bűnt ne úszhassák meg. Ha ez nem így történik, senki sem védi meg ebben az országban a leendő áldozatot. A közöny pedig hiba. Nem tudom, hányan szavaztak a Hírlap minap feltett kérdésére, de aki nem foglalt állást, nem tudhatja, hogy a családjában mikor történik meg a tragédia.

A férfi térdel a földön, felette meghasad az ég a fájdalmától. Azt vallja, ebben az országban a tisztességes embereknek csak kötelességei, a bűnözőknek csak jogai vannak. És bűnös az is, aki ezt a helyzetet erőből konzerválja, pedig tehetne ellene. Mert érdemes politikusnak és dörzsölt bűnözőnek lenni minálunk, hiszen egyiket sem követi igazi, arányos felelősségre vonás. A férfi térdel a földön, és nem vár már válaszokat. De kérdései sincsenek. A húsz év márvánnyá keményítette a meggyőződését, amit a gyász sem puhíthat már meg soha.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!