Kubica templomfalnak ütközött és súlyosan sérült egy raliversenyen

Napló - Raliversenyen szenvedett súlyos sérüléseket a Forma-1-es lengyel pilóta, Robert Kubica, akinek itáliai médiahírek szerint több helyütt eltörött a lába, s elveszítheti egyik karját.

MTI

 

A versenyző Olaszországban, a Ronde di Andora elnevezésű viadalon járt pórul, amikor vasárnap Genovához közel baleset érte.

A 26 éves Kubica egy Skoda Fabiát vezetve a cél felé tartott, amikor letért az útról és nagy sebességgel egy templom falának ütközött - adta hírül Forma-1-es csapatának, a Lotus Renault-nak a közleménye.

 

 

Helyi jelentések szerint a lengyel versenyző, akit kocsijából tűzoltók szabadítottak ki, kórházba szállításakor eszméleténél volt, segédpilótája sértetlen maradt.

A genovai Santa Corona kórházból származó első orvosi jelentések szerint Kubica nincs életveszélyben, de lábsérülései súlyosak, némely itáliai sajtóorgánum pedig tudni véli: olyan mérvű a baj, hogy meglehet, egyik karját amputálni kell.

 

 

A korábbi tervek úgy szóltak, hogy Kubica - aki a tavalyi vb-t a nyolcadik helyen zárta - a Lotus Renault pilótájaként rajthoz áll a Bahreini Nagydíjért kiírt, március 13-i világbajnoki nyitányon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!